Ness élete (1. kötet)

Az első találkozás

"Tetszik a stílusod, ahogy poénkodsz, ahogy képes vagy kiállni magadért és másokért... Oh, és te! Találkozhatnánk valamikor!"
Sans nem bírta kiverni ezeket a szavakat a fejéből.
Rengeteg kérdés kavargott a fejében.
Miért volt Ness ilyen kedves?
Miért pont belé lett szerelmes?
Ha mindenkit megölne, miért nem tette, ha megvolt rá az esélye?
Hagyja, hogy elcsábítsa, vagy álljon neki ellen és ölje meg a barátaiért?
Ki a fontosabb? Ness vagy a barátai?
Hol és mikor tudnának találkozni?
Sans az ágyán feküdt, a plafont nézve, ezekre gondolva.
Papyrus lépett be a szobájába.
- Sans, minden rendben? Már napok óta itt kuksolsz a szobádban. Kezdek aggódni!
- 1. csak néhány órája vagyok itt. 2. nem kell aggódni értem, teljesen megvagyok.
- De hát nem is beszéltél velünk igazán, amióta eltűntél! Csak annyit mondtál, hogy találtál egy indokot, hogy miért ne öljük meg Ness-t. El tudod mondani az indokot, kérlek? Nem akarom megölni!
- nem mondhatom el.
- Miért nem?
- mert magánügy!
- Mégis miért lenne magánügy egy egyszerű indok, hogy ne öljük meg?
Sans az erejét használva, a plafonról el sem nézve kitolta öccsét, majd kizárta a szobájából. Papyrus kopogott, hogy engedje be. Sans nem tette.
- Rendben, megértem. Ha privát dolog, akkor nem kérdezek tovább. - testvére hallotta, ahogy lemegy a lépcsőn. Végre egyedül lehet és gondolkodhat.
de jó volna már most találkozni vele! - gondolta.
És mint varázsszóra, hallotta a hangját:
- Úgy látszik, valaki magányos.
mi ez a hang? biztos csak képzelődöm! - gondolta.
- Nem szeretnél egy kis társaságot? Valakivel, akire most nagyon gondolsz?
- fejezd be! nem akarok magamban beszélni! vagy legalábbis úgy tűnni! - Sans felült.
- Nem magadban beszélsz. Velem beszélsz.
Sans felállt az ágyából és a szoba közepére ment.
- gyere elő!
Jeges fuvallatot érzett maga mögül. Megfordult, de nem látott semmit. Fordult egy félkört, és valami megragadta a pulcsiját. Csontos kezek voltak - pontosabban csontok. Hozzájuk vörös pulóverujj párosult.
Az alak láttára Sans nagyon boldog lett.
Belenézett Ness szemébe. Sosem látott ilyen szép szempárt.
- nem volt szó találkozásról. - mondta.
- Ezt úgy mondtad, mintha nem látnál szívesen. - válaszolt Ness.
- dehogynem! csak olyan hirtelen jöttél, és nem számítottam rá.
- Hát, kiszámíthatatlan vagyok. És tudok teleportálni. Bárhová, bármikor.
- de ide nem is tudnál teleportálni!
- Mi bizonyítja, hogy mégis?
Sans nem szólt.
- És csak miattad jöttem. Remélem te is szerettél volna találkozni, mert én nagyon! És már nem fogok elmenni. - kis szünetet tartott. - Őszintén... Nem is gondoltam volna hogy még tudok...
Ness közelebb húzódott hozzá.
- ...szeretni. Nagyon rég nem éreztem ilyet.
- megkérdezhetem, miért vagy gonosz? miért akarsz mindenkit... megölni?
- N-nem szeretném elmondani.
- mégis miért?
- Mert... Nem értenéd meg. Mások se értenek meg.
- dehogynem. én megértelek.
- Tudod mit? Elég annyit tudnod, hogy rossz volt a múltam, és amiatt vagyok ilyen.
- ha zavar, akkor nem kérd...
- A szüleim.
- tessék?
- Annyit mondok el a múltamról, hogy a szüleim... Halottak. Meghaltak, amikor nyolc éves voltam. Csak annyira emlékszem, hogy elmentek otthonról, és azt mondták, hogy nemsokára jönnek. Soha nem jöttek vissza. Mert... Meghaltak... És nem is tudom, hogy és miért... Teljesen összetörtem, mikor megtudtam... És... Ők voltak az egyetlen személyek, akik mindig mellettem álltak... Nagyon hiányoznak...
Ness arcán két könnycsepp folyt le. Sans letörölte őket.
- semmi baj. én már itt vagyok neked.
- Köszönöm. - Ness ismét mosolyra húzta száját.
Megfogták egymás kezét.
A pillanat nagyon ígéretesnek tűnt. Érezték szerelmüket a levegőben.
Kettesben lehettek.
De ekkor...
Ness jobbra nézett, majd eltűnt. Sans még látta ijedt arcát.
A csontváz csak úgy értette meg, hogy ugyanabba az irányba nézett.
- Sans, ki volt az veled? - kérdezte Papyrus.
- kopoghattál volna vagy valami!
- Úgy hallottam, magadban beszéltél. De jól láttam, hogy volt veled valaki?
- senki! - válaszolt dühösen Sans.
- Tényleg aggódok miattad. Mostanság nagyon furcsán viselkedsz. Ráadásul mindig olyan fejet vágsz, mint aki nagyon vágyik valamire...
Sans vágyakozó arcából visszaváltott normális, jelenleg dühös arcába.
- mi lenne, ha egyszer békénhagynál?! - kiáltotta.
Papyrus nagyon megijedt testvére hirtelen haragjától. Szó nélkül kihátrált a szobából, majd remegve csukta be az ajtót.
Sans nagyon szégyellte magát.
Ness pedig előjött.
- Jól hallottam, hogy azt akarod, hogy kis időre eltűn...vagyis, békénhagyjon?
- kell nekem egy kis magánszféra. meg szeretnék veled is lenni, úgy, hogy mások ne tudják meg, mert akkor árulónak tekintenek.
- Meg tudom ezt oldani.
- hogyan?
- Csak figyelj és tanulj!
- hát rendben. de akkor legalább egy kis részletet mondj el.
- Kelleni fog Frisk, az embergyerek, hogy lefoglalja Papyrust.
- ez nem is hangzik olyan rossz ötletnek! Köszönöm Ness! Tudtam, hogy benned is van jó! - megölelte a lányt. Ness visszaölelte, kicsit meglepődve.
- Sz-szívesen...
Talán mégis jónak kéne lennem? Azok után, ami történt velem a múltban? - gondolta. - Lehet, már változtak a szörnyek... Lehet, így új életet tudnék kezdeni... - sóhajtott egyet. - Rendben! Mostantól jó leszek!
- Akkor megyek is! Szia Sans! - megpuszilta őt, majd eltűnt. A másik arca egész piros lett.
Papyrusék háza előtt kötött ki. Ment megkeresni Frisket.
Először a városban kereste. Mindenki figyelte hogy milyen boldog. Hogy nem is tűnik gonosznak...
Körbenézett. A szörnyekre mosolygott.
De nem viszonozták.
Ekkor meglátta néhány arcát. Félelem tükröződött rajtuk. Mindenki félt tőle. Azok miatt, amiket tett korábban. Nem tudtak megbocsátani neki.
Ha ők nem bocsátanak meg... Akkor én sem fogok!! Ennyit arról, hogy jó leszek. - határozta el magában.
Erejével felemelt néhány szörnyet. Mindenki, aki még talpon állt, elszaladt. Ness a levegőben lebegőket összeütötte. Sokan ájultan estek le, a többiek pedig sebesülten feküdtek a földön.
- Itt van a gonosz Ness, akit ti alkottatok!