A fejem elviselhetetlenül fáj és a hideg,kemény földön fekszem.Az arcomat feltehetően hajtincsek csiklandozzák. Nem emlékszem semmire. Üres az egész agyam,arra sem emlékszem hogy hogy hívnak.
-(T/N).....-egy fiú sír. Miattam. De vajon ki ő?
-Kérlek kelj fel.....- szipog és megsimogatja az arcom. Ezek szerint (T/N) a nevem. Nagy nehezen kinyitom a szemeimet. A fiú felettem tágra nyitja világos lila szemeit amelyekből még mindig csorognak a könnyek. Elmosolyodik.
-Hát újra köztünk vagy,(T/N).-mondja boldogan.
-Igen de.......Ki vagy te?- kérdezem.Arca fájdalmasan eltorzul,aztán grimaszból újra mosolyba fut.
-Neji vagyok.-mutatkozik be,de látom rajta hogy belül darabokra tört.
-Látom hogy fáj hogy nem emlékszem. Én esküszöm emlékezni szeretnék!-kiáltom és arcomat sós cseppek áztatják el. -Annyira sajnálom!
-Nem a te hibád.-mondja szomorúan rám mosolyogva és megsimogatja az arcom.-Hidd el....-suttogja a végét.
-Úgy érzem mintha direkt tettem volna.A saját szüleimre nem emlékszem!-sírom el újra magam. Látom hogy rosszul érzi magát amiért sírok,de olyan nyomorultul érzem magam.
-Nem direkt tetted. (T/N), hidd el. Engedd meg hogy az elveszett emlékeid helyett szerezzünk újakat.
-Oké-szipogom. Elmosolyodik először úgy igazán mire én is elmosolyodom. Magához ölel engem pedig biztonság érzet kerít magába. Ő nem fog bántani. Ő nem.
