Hajnali lótusz (Befejezett)

🌸Negyedik🌸

Takamo csendben mosta a rizst, nehogy felébressze a végre békésen alvó beteget. Már négy napja, hogy befogadta Akihitot, de a fiatal férfi azóta sem tért magához. Takamo minden tőle telhetőt megtett, ám mivel orvosra semmi pénze nem volt, ezért saját tudására kellett támaszkodnia. Ritkán sikerült megitatnia vagy megetetnie, ha igen akkor is csak rizskását és vizet tudott adni, de az is több volt a semminél.
Épp feltette főni a rizst, amikor halk mocorgás ütötte meg a fülét és mikor megfordult látta, hogy Akihito ébredezik. Oda fordult hozzá.
- Akihito - san! Jobban van?
- Mi... Mi... Takamo? Te vagy az? - kérdezte rekedten majd köhögni kezdett. Takamo gyorsan öntött egy csésze vizet és felemelve a fejét megitatta. Akihito pedig szinte egy korty alatt kiitta az egészet.
- Pihennie kell, Akihito - san! Nagyon beteg volt és csúnyán megverték. Ha most megerőlteti magát komolyan megsérülhet. - magyarázta Takamo. Akihito azonban még mindig csak meredten bámult a fiatalabbra. A fiú, akit ő porba tiport, náddal ütött és gúnyolt, most beengedte az otthonába és az ágyába fektette. Talán okosabb lesz ha gyorsan elmegy, hisz az árva fiú biztosan csak szánalomból fogadta be és nem akarja itt látni.
- Köszönöm, Takamo! Én most inkabb elmegy... - nem fejezte be mert véletlenül belenézett egy tál vízbe és ott láthatta, hogy gyönyörű, hosszú haját bizony tövig levágták. Itt már nem bírta tovább, az elmúlt napok fájdalmai mind kitörtek belőle és szinte ordított fájdalmában. Takamo gyorsan mellette termett és próbálta megnyugtatni, hisz pontosan tudta, hogy mi történt az úrfival.
- Akihito - san! Akihito - san! Nyugodjon meg semmi baj!
- Nem bírom már! Nem bírom már! - sírta hangosan Akihito. Zokogott, kapálódzott, üvöltött. Takamo próbálta nyugtatni egy ideig, de utána belátta, hogy jobb ha hagyja, hogy az úrfi kisírja magát.
Már ciripeltek a tücskök mire Akihito elcsendesedett. Takamo annyit tehetett, hogy mellette maradt amíg ez végig ment.
- Minden... Minden oda van! Én nem tudok így élni, nem tudom hogy kell! - szipogta. Takamo mellé ült és megsimogatta a hátát.
- Akihito - san, ha akarja én segítek. Itt maradhat nállam. Most viszont inkább egyen, aztán beszélhetünk. - mondta higgadtan Takamo és letett az asztalhoz egy tálban rizst. Akihito csendben odaült és elkezdte falatozni a puhára főtt ételt. Rég nem evett már így nagyon jól esett neki. Azonban észrevette, hogy Takamo nem eszik.
- Te nem fogsz enni?
- Én már ettem mielőtt felébredt, Akihito - san. - mosolygott a fiú ám miutan befejezte mondandóját hasa hangosan felmordult.
- Nem tudsz jól hazudni, igaz?
- Az nem az erősségem, Akihito - san.