Hajnali lótusz (Befejezett)

🌸Tizenegyedik🌸

Reggel iszonyatos zajra ébredtek. Gyorsan felöltöztek majd kimentek a teraszra. Mindefelől lovas szamurájok vágtattak és álltak meg. Aztán a lovasok mögül kiügetett Akihito apja.
- Fiam! Csakhogy megvagy! Szóval végig ez a kis szajha rejtegetett. - szállt le a lováról. A hangneme gúnyos volt és megvető. Akihito maga mögé tolta Takamot mert ismerte apját annyira, hogy tudja, kepes bántani a kedvesét. Az idős szamuráj eléjük lépett és undorodva nézte, hogy fia egy ilyen kis senkit védelmez.
- Atyám? Úgy emlékszem ki tagadtál, mit akarsz itt?
- Igaz, kitagadtalak, de gondolkodtam és talán erős tulzás volt tőlem. Gondolkozz, Akihito! Vissza kaphatsz mindent! A neved, a vagyonod, a kardod! Csupán két dolgot kell megtenned. Ellökni ezt a kis szajhát és itthagyni ezt a porfészket. - mondta. Akihito már a puszta gondolattól, hogy itthagyja Takamot, megborzongott. Esze ágában se volt itthagyni, főleg nem ellökni. Tudja, hogy apja most csak kutyaszorítóba került és a pénz kell neki, amit még anyja hagyott rá. Megszorította a fiú kezét és a szemébe nézett. Az öreg Haruto ezt látta és megragadva fia ruháját a fülèhez hajolt.
- Ha nem teszed meg itt és most lefejeztetem a kis szerelmedet. - suttogta fenyegető hangon. Akihito nagyon megrémült. Igéretet tett Takamonak. Megigérte, hogy nem választhatják szét őket, de ha nem teszi meg Takamonak vége. Mindennek vége. Mély lélegzetet véve olyasmit tett, amit sohasem akart megtenni. Ellökte magától a fiút.
- Aki... Akihito... - nézett fel Takamo könnyes szemekkel. Akihitonak muszály volt becsuknia a szemét mert ha tovabb nézi Takamo könnyes arcát ő is elbőgi magát.
- Neked már Akihito - san! Többet ne lássalak a közelemben, megértetted?
- De...
- Menjünk, atyám! Látni sem bírom ezt a szajhát! - mondta Akihito és felszállt egy katona elé a lóra. Takamo csak sírva nézte a férfit, aki épp most törte darabokra a szívét. Dühös volt magára, amiért ostoba volt és elhitte, hogy Akihito megváltozott. A katonak eközben bementek a házba, mindent széttörtek vagy elvittek. Takamonak azonban nem szàmított. Meg akart halni. A tegnap este után azt hitte Akihito nem olyan mint Baku és örökre mellette marad, de mit várt? Hisz Akihito is csak egy a sok gazdag közül, akik elnyomják a szegényeket.
A birtokra érve Akita várta őket. Nagyon örült, hogy újra láthatja ifjabb testvérét, de Akihito szomorú arcát nem tudta nem észrevenni. Az ifjabb úrfit megfürdették, megetették és szèp ruhakat adtak rá. Haját egyenletesre és szépre nyírták, de mégsem volt kèpes mosolyogni. Akita végül megunta és elhatározta, hogy rákérdez.
- Akihito! Mi a baj? Visszajöttél. Ismét selyemruha van a testeden és szaké a poharadban. Nem vagy boldog? - kérdezte, de Akihito ekkor már nem bírta tovabb és keservesen zokogni kezdett.
- Mit ér ez az egész, ha nincs velem az, akit az életemnél is jobban szeretek! - zokogta.