Kedves naplóm!
Leslivel a kapcsolatunk elég érdekes.
Nagyon megszerettem, de nem voltam szerelmes belé. És ő sem belém, ezt éreztem.
Sokat mesélt magáról, a régi kapcsolatairól, meg mindenről.
Nos, én akkor sem voltam valami nagy szószátyár, de viszonylag sokat megtudott rólam.
Jó vele lenni, már amikor nem csinál úgy, mintha az apám lenne, na meg amikor érezteti, hogy szeret.
De ez elég ritka, általában az van, hogy találkozunk, elmegyünk a Hunter-be, iszunk, bebaszunk (vagy legalábbis én), hazáig mondogatom neki, hogy mennyire szeretem, elpanaszolom neki, hogy szerintem ő nem szeret annyira, mint én őt, aztán alszunk.
Hát ez ment így egy hónapig.
Augusztus 28-án elmentem a leendő sulim kolis táborába, ami amúgy nagyon jó volt!
Megismerkedtem Lisával, aki az osztálytársam lett.
Nagyon jól kijöttünk, a táborban végig együtt voltunk, sokat beszélgettünk.
Éés szeptember 3-án, pénteken, haza jöttem. Alig vártam, hogy találkozzunk Leslie-vel.
Aznap este még elmondta, hogy szeret, jó velem lenni, stb stb.
Másnap volt egy koncert, úgy volt, hogy jön ő is.
Felhívott.
- Szia, sajnos megfáztam, nem tudok menni a koncertre, de te érezd jól magad.
- Jobbulást! Kár, hogy nem jössz. Pedig jó lett volna. És mikor tudunk találkozni?
- Nem tudom, Lotta. De most megyek, majd beszélünk. Szia!
- Hát jó...szia!
Nem igazán értettem a viselkedését, azt hittem, minden rendben köztünk.
Nos, mégsem.
Délután megint hívott. Azt mondta, találkozzunk az utcánk elején.
Kimentem, ott vártam. Mikor oda ért, már tudtam, mi lesz.
- Szia!
- Szia!
- Nem is tudom, hogy mondjam... jó veled, meg minden, de... nem vagyok beléd szerelmes, és ez így nem megy.
- Akkor most vége? - elkezdtek potyogni a könnyeim.
- Igen, most vége.
Megölelt, hagyta, hogy kisírjam magam. Aztán elment.
Elindultam haza, de muszáj volt megállnom.
Felhívtam Lilot, elsírtam neki, hogy mi történt.
Ezután újabb egy hónapig szomorkodtam, kavartam minden fiúval, akinek tetszettem.
Amúgy hamar rájöttem, hogy ez nem megoldás.
