a gyertyák csonkig égnek | jeongchan

.

Tudod, már akkor érzetem ezt a furcsa emóciót belsőmben szétáradni, amikor először megláttalak.
Mindenki azt mondta, hogy csak egy aranyos, fogszabályzós, élettel teli elsős vagy - semmi több.
Én is ezt gondoltam, amíg bele nem néztem azokba az apró, barna szemekbe, melyekből szinte üvöltött a kétségbeesés és elveszettség.
Akkor tudtam már, hogy te nem az a kis, ártatlan gyerek vagy, akinek tartottak.
Annál sokkal több rejlett benned, mint amit rólad gondoltak - én átláttam rajtad.
Kezed egy idősebb fiúéhoz volt láncolva, akivel együtt sétáltatok végig a folyosón.
Egy átlagembernek fel sem tűnt volna, hogy mennyire rettegsz tőle.
Én mégis rögtön rájöttem, hogy nem vagy boldog.
Rá volt írva arcodra, hogy mennyire szenvedsz, mások mégse segítettek rajtad.
Csak én.

Ha én segítettem neked, te miért nem tetted ugyanezt, Jeongin?