A harmadik hét után úgy voltam vele, hogy nem bírom tovább.
Egyik nap a mi termünk előtt álltál, telefonodba gyógyulva, zenét hallgatva próbáltad kizárni az iskola zajait.
Valósággal megugrottál, ahogy megszólítottalak, pedig olyan gyengéden beszéltem veled, mintha attól féltem volna, hogy bármelyik pillanatban el tudnál illanni hangom vadsága miatt.
Olyan voltál, mint egy félénk kiscica, akit egy kutya kergetett és harapdált majdnem halálra - ami nem is állt messze az igazságtól.
Nem tudtam eldönteni, hogy abban a pillanatban melyikünk volt a bárány és melyikünk a farkas, csak annyit tudtam, meg kell szabadítanom téged attól a korcstól.
Szerencsétlennek tettetve kérdeztem meg tőled, hogy mi a neved, te pedig miután halkan elmotyogtad, rettegve néztél végig a folyosón, szinte futva rohantál el előlem.
Utánad akartam menni, megkérdezni mi a baj, de nem kellett válaszod.
Tudtam magamtól is.Miért nem bíztál bennem, Jeongin?
Miért hagytad, hogy ennyi időn keresztül szenvedjek?
YOU ARE READING
a gyertyák csonkig égnek | jeongchan
FanfictionAz életemnek már akkor tudtam, hogy vége, amikor megláttalak. Belenéztem apró, barna szemedbe és tudtam, innen nincs visszaút. Teljesen elvesztem. Best rankings: #6 - jeongchan #4 - angst #6 - short Kezdete: 20190627 Vége: 20190702 ©halvajáró