a gyertyák csonkig égnek | jeongchan

............

Hónapok óta nem találkoztam anyuékkal.
Azt mondták, amíg veled vagyok, nem látnak szívesen a házban.
Én pedig azt tettem, amit a szívem diktált.
Hiába tudtam, hogy nem tarthat semmi sem örökké, mégis hajthatatlan voltam.
Így nem tettem be oda a lábam többet.
Hiányoztak, ezt nem tagadom.
De te ott voltál mellettem - egyedül ez számított.
Hiába történt ez az egész, úgy éreztem, a kezemben van az irányítás - uralom a helyzetet.
De észrevétlenül omlott össze minden körülöttem, mintha apró homokszemek csúsztak volna ki ujjaim közül.
El akartam őket kapni, de nem volt rá esélyem - kevés voltam ehhez.
Beteg lettem - alvászavar, nem nagy cucc.
Legalábbis ezt gondoltam.
Úgy voltam vele, majd elmúlik.
De hétről-hétre egyre rosszabb lett minden.
Már suliidőben se tudtam rendesen aludni, egész éjjel forgolódtam.
Csomó idiótaságon járt a fejem.
Nem tudtam odafigyelni semmire sem - tényleg elvesztem.
Kicsúszott alólam a talaj.

Azt mondtad, segítesz megkeresni újra önmagamat. Miért hazudtál, Jeongin?