A szerződés

2

Sikeresen becsekkoltam a reptéren, és elértem a járatot. Hogy őszinte legyek, rohadtuk izgulok, félek, és még vagy száz érzelem kavarog bennem. Remélem, tényleg nem leszek átejtve...

14 óra repülés után, végre megérkezett a gép Szöulba. A lábaim akár a kocsonya, teljes erejükből remegnek. Sikeres landolásunk után megkerestem a csomagjaimat, majd a kijárat fele indultam.

Nem tudtam, hogy mit is csináljak, mert soha az életben nem voltam még Dél-Koreában, és őszintén nem is gondoltam volna, hogy egyszer kijutok. De hát itt vagyok. Na és hogyan tovább? Nem beszélem a nyelvet, és fogalmam sincs arról, hogy merre van a Big Hit Entertainment. Gondoltam, megnézem a térképen, hátha azzal majd eltalálok oda, mert hát a google a barátunk. Visszakapcsoltam a telefonomat, ott álltam már egyedül a reptér bejáratánál, mikor egy sms érkezett a telefonomra.:

„Üdv Szöulban, ArMyGirl97! Reméljük kellemes volt az utad idefele. Egy fekete Mustang kocsi vár rád a reptértől egy sarokra, a rendszám HMB072." - Ez igen..nesze neked Google!

Elindultam a megadott irányba, és mostanra már ugyan nem nagy meglepetésemre, tényleg ott állt az smsben említett autó. De a telefonszámom..?? Azt is úgy mégis hogy szerezte meg? Lesz miről kérdezgetnem, hogy ha oda értünk. Ha egyáltalán tényleg nem egy emberrabló bandának adtam át magam önként, és dalolva.

Odasétáltam az autóhoz, megálltam mellette, de nem szállt ki senki. Az ablakai sötétítettek voltak, szóval az sem biztos, hogy ült benne valaki, mert sz*rt sem láttam. Ekkor hirtelen lehúzódott a sofőr oldalán az ablak, majd egy fekete öltönyös, napszemüveges pasas rám sem nézve csak ennyit mondott:

- Szállj be! – öhöhö oké, oké, a filmekben is így kezdődik minden rossz. De tettem, amit mondott, és beszálltam.

- Ümm, jó napot! – köszöntem, mikor megláttam, hogy lesznek utas társaim. Az utas térben rajtam kívül még négy öltönyös, napszemüveges pasi ücsörgött, de úgy, mint akik karót nyeltek. Érezhető volt a feszültség, ráadásul nem is köszöntek vissza. Chh, seggfejek.

Mikor már vagy fél órája úton voltunk, kezdtem még idegesebb lenni, rá adásul azóta is síri csendben ültünk, és érztem, ahogy bámulnak a fickók. Úgy gondoltam, hogy meg kell törnöm a csendet:

- Mikor érünk oda? – kérdeztem a velem szemben ülőtől. Ettől jobb nem telt tőlem.

- Még tíz perc.- közölte komoran és röviden. Valamiért van olyan megérzésem, hogy nem ő lesz a legújabb spanom itt Koreában.

Pontban tíz perc múlva lassított a kocsi, majd egy pillanatra megállt. A sofőr le engedte az ablakát, majd valamit csippantott valahova, nem láttam mit, csak a hangot hallottam. Az előttünk lévő nagy fal, amit annak hittem, kinyílt, tehát ez valamiféle garázs szerű hely lehet. Elég komoly, hogy ha csiptetőrendszeres. Behajtottunk az épületbe, majd miután megálltunk, a négy fószer kiszállt, de én nem mozdultam. Rögtön nyílt az én ajtóm is, amit az egyikük tartott, csomagjaimat a másik kezében tartván.

- Menjünk. A főnök már várja Önt. – húha. A főnök. A főni. A boss. Remélem tényleg Hitman az, akiről beszélt.

Elindultunk a garázsból a lift irányába, illedelmesen maguk elé is engedtek, de csak az egyikőjük szállt be velem, mégpedig az, akinél a csomagjaim voltak. Inkább nem kérdeztem rá, feleslegesnek éreztem egy újabb tőmondatos beszélgetésbe belekezdeni, inkább csak sodródtam az árral. Még mindig borzasztóan izgultam, és olyan gyomorgörcsöm volt, hogy hányni tudtam volna. Ha minden jól megy, találkozok azzal a hét emberrel, akiket annyira nagyon imádok.

Nyílt az ajtó, a kísérőm hűségesen vezetett, mutatta az utat, majd megállt egy ajtó előtt, és hozzám szólt:

- Ez itt a főnök irodája. Öt perc múlva bemehetsz. Addig ne zavard.- majd letette a cuccaimat, és ezzel el is ment. Semmi köszönés? Na ez szép. Tényleg nem lettünk volna valami jó haverok.

Néztem, ahogy elsétál az újonnan megismert „barátom", majd hol a cipőmet, hol az órámat lesegetve próbáltam elütni az időt. Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyok, és ez tényleg komoly. Látom a gyakornokokat mászkálni a folyosón, és esküszöm, mintha előbb még a TXT-t is láttam volna.

Ekkor kinyílt a mögöttem lévő ajtó, és azt hittem, hogy bokáig f*som magam, mert maga Hitman Bang állt előttem, teljes mivoltjában. Szája fülig ért, majd köszöntött.:

- Szervusz ArMyGirl97! – vigyorgott rám, én meg csak pislogtam. – Kérlek, gyere be, és foglalj helyet.

Tettem, ahogy mondta, de olyan sokkban voltam, hogy vissza se köszöntem, csak le huppantam az asztala előtt lévő székre.

- Ez hihetetlen...-mondtam. – Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet.

- Nos, örülök, hogy örömet tudunk okozni neked, de az érdem a tiéd, te nyerted el a fiúk tetszését. – ekkor nagyot nyeltem, meg sem bírtam szólalni. – Tehát. Akkor most azért vagyunk itt, hogy alá írjuk a szerződést. – mosolygott rám, én pedig mit sem sejtettem.

- I-igen...-kezdtem kissé dadogni zavaromban. A fiúknak elnyertem a tetszését? Atyagatya.

- Szóval, a szerződés a következőkre tér ki – egy nagy papírhalmot vett a kezébe, majd belekezdett:

1) Ez szigorúan bizalmas, és titkos, nem tudhat senki és semmi arról, hogy te találkoztál velem és a fiúkkal. – bőszen bólogattam, hogy egyet értek. Ez várható volt.

2) Erre az időre fel kell függesztened a közösségi profiljaidat, hogy véletlenül se szivárogjanak ki képek rólatok. – kicsit felvontam a szemöldököm, mert ha már bólogattam, és felfogtam, hogy titkos, akkor mégis erre mi szükség van...de jó, menjünk bele, rábólintottam erre is.

3) Hogy még biztosabbra menjünk, erre az időre elkérnénk a telefonodat, hogy védjünk mind a nyolcatokat. – egy dobozra mutatott mellettem, és meg már kissé felháborodva horkantottam egyet, de ha ez az ára annak, hogy találkozhassak a fiúkkal, és eltöltsünk együtt egy hetet nyolcan, ám legyen. Oda adtam a mobilomat, amit abban a pillanatban el is vett, majd bezárta a dobozba.

- Na és hát nagyjából ennyi is lenne, itt írd alá légy szíves. – Majd elém tolt egy papírt, ami szerintem a szerződésünk volt. Már kezdtem is volna el olvasni a millió oldalas nyomtatványt, mire sürgetni kezdett.:

- Nem érek rá azért egész nap. Ezért mondtam el gyorsan a lényeget, hogy miről szól a szerződés, írd alá, és már mehetsz is. – kezdett kicsit idegesebb hangnemben beszélni hozzám.

- J-jó, re-rendben...azért jó lett volna elolvasnom.- húztam el a számat, mire Hitman kifakadt.:

- Akarsz találkozni a fiúkkal vagy nem?! – ripakodott rám, az asztaltól felpattanva, majd kikapta a papírokat a kezemből.

- De..de igen, nagyon szeretnék! – már szinte vinnyogtam, és a szemeimbe könnyek szöktek. Nem akartam elszalasztani életem lehetőségét.

- Az alján írd alá.- majd visszanyújtotta a papírt, de nem engedte el, csak addig tartotta oda, amíg alá nem írtam, majd vissza is húzta magához, és betette egy mappába. – Rendben. Meg is volnánk. – mosolygott elégedetten, mint egy kis gyerek, aki most kapta meg a napi cukorka adagját. – Megadom a fiúk címét, siess, hogy minél több időt együtt tölthess velük. A bőröndödet hagyd itt, majd a személyzet elviszi neked még ma.- elővett egy cetlit és írt rá valamit, majd intézett hozzám immár egy kaján vigyort, amit nem tudtam mire vélni.

- Kö-köszönöm szépen.- meghajoltam, majd kimentem az ajtón, a kérdéseimet magammal víve, ugyanis annyira hirtelen történt minden, és annyira izgatott és döbbent voltam, hogy teljesen kiment a fejemből feltenni őket.

Ránéztem a cetlire, amin egy cím állt.: XI.kerület, B szektor 3. bejárat, 7-es csengő – ez aztán az útbaigazítás. Elővettem a térképet, majd neki indultam.