4

1K 22 0
                                    


Amint beléptünk az ajtón, egy tágas lakás fogadott, rengeteg ajtóval és szobával. Minden olyan drágának és értékesnek tűnik. Hozzá sem merek majd nyúlni semmihez sem, mert ha összetörnék valamit, egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy ki tudjam fizetni. Hallottam, ahogy Jungkook babrál a kulcsokkal, majd öt helyen is bezárta az ajtót.

Miután levettem a cipőmet, ott álltam az előszoba közepén, mint egy darab sz*r. Körültekintettem a lakásban, majd megszólaltam.:

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem Jungkooktól megszeppenten.

- Csak este jönnek majd, addig is kettesben leszünk. – egy kaján vigyorral nyugtázta, hogy megint zavarba hozott. – Én vagyok a fogadóbizottságod. – nyalta meg ajkait, majd ismét megindult felém.

- El nem tudod képzelni, hogy mennyire vártalak már. – elfojtott egy halk nyögést, de tisztán hallottam mindent. Végigmért szemeivel, tetőtől talpig. – Dögös vagy kiscica. – majd beharapta az ajkait. A szívem már kábé a nyelvem végén lehetett, majdnem felrobbantam az engem ért ingerektől. Jungkook baromi szexi. És ahogy beszél hozzám... hát, instant orgazmus. Lassan a nevem már lehetne „ Érett Paradicsom" is, ha így haladunk.

Láttam megcsillanni a homlokán az izzadságcseppeket, és elképzeltem, hogy ha már ez mennyire felpezsdít belülről, akkor egy frissen a zuhany alól kijött Kook mennyire tenné be a kaput?

- Na mi az, hova lett a nyelved szivi? – méregetett azokkal a gyönyörű szemeivel, én meg csak mosolyogtam egyet, és próbáltam volna valami normális választ adni neki, de ismét belém fojtotta a szót. – Vagy, esetleg szeretnéd, hogy megkeressem? – majd abban a pillanatban levágott a mellettem lévő kanapéra, és fölém hajolt, továbbra is tartván a szemkontaktust.

- M-mit csinálsz K-Kook? – dadogtam ismét, és hangosan elkezdtem zihálni. Nem tudtam levenni a szemeim róla, bár igen nehéz lett volna, mert kb tíz centire ha volt az én arcomtól.

- Hogy én? – húzta egy szexi félmosolyra a száját, majd még közelebb hajolt, és már éreztem a leheletét az arcomon. Komor ábrázatot vett fel, majd határozottan közölte, hogy :

– Téged foglak csinálni. – majd ezzel a lendülettel rátapadt az ajkaimra, mire egész testem megfeszült, és belenyögtem a csókunkba. Kezei az enyémeket keresték, majd a fejem fölé húzta mindkettőt, jobb tenyerével megtartván azokat. Csókjai egyre hevesebbek voltak, a nyelve már szinte lukat fúrt a számban. Hihetetlenül élveztem a helyzetet. Bal keze a nyakamat fogta, hogy egy helyben tartsa a fejemet, úgy csókolt, majd felfedezőútra indult a testemen. Szépen lassan haladt azokkal a hosszú ujjaival, elérve a mellemet. Rámarkolt, majd érezte, hogy össze rezzenek a szorításától egy nagy sóhaj kíséretében. Észre vettem, hogy nagyon bejött neki a dolog, mert odalent már nagyon keményedett a pénisze, még nadrágon keresztül is éreztem, ahogy nekem nyomta.

Hirtelen elszakadt az ajkaimtól, majd a kezeimet még mindig erősen tartván felemelkedett egy kicsit, és zihálva fürkészte az arcomat, én pedig csak bámultam rá nagy levegőket véve.

- Ez tetszik mi? – volna fel a szemöldökét, majd kissé szadista ábrázatot vett fel. Én csak bólogatni tudtam, remélve, hogy estére talán megered majd a nyelvem, és nem szótlanul fogom ezt az egy hetet itt eltölteni. Bár, ha Jungkook így folytatja, nyelvem sem marad hétvégéig. – Akkor lássuk ez, hogy fog tetszeni. – majd abban a pillanatban elengedte a kezeim, pólómat két kezével a nyakrészen megfogta, majd egy gyors, határozott mozdulattal ketté tépte.

- Jungkook! – rögtön meg is jött a hangom, és kétségbe esetten néztem a fiúra. Próbáltam feltápászkodni, de azzal a lendülettel erősen vissza is lökött maga alá.

A szerződésWhere stories live. Discover now