Talaj felett 10 centivel

4.Vesztettem 2 évet

Nem tudom elhinni, hogy a semmi közepén egy ilyen impozáns épület álljon, de ott volt, szóval a számat csukva tartva, és lehetőleg a frissen felmosott padlón nem elesve lépdeltem Joa mellett. Az önműködő ajtó becsukódott mögöttünk, amikor két őr állta az utunkat.
-Álljon meg kisasszony! - Joát minden szó nélkül tovább engedték, engem viszont egy ajtón belöktek.
-Mi bajuknak van maguknak?! Joát miért engedték be, mikor engem nem. - egyet dobbantottam a lábammal, és kezdtem volna női egyenjogúságról beszédet tartani, amikor a nagyobb darab őr elkezdett nevetni - van pofája még ki is nevetni?!
-Nem, nem. Én soha, de árulja el kedves...
-Pffr, nem fogom a nevem elárulni
-Szóval kedves nem fogom a nevem elárulni, hogy akarja a szüleit megkeresni, ha nem árulja még a saját nevét se? - ledöbbenve álltam egy darabig, amikor nagy nehezen szólásra nyitottam a számat.
-Cece.
-Akkor kedves Cecília, az apja neve, és anyja neve kérdéses.
-Nem kérdéses, csak nem biztos.
-Egy szóval kérdéses - nézett rám úgy, mint aki teljesen biztos, hogy ő nyert - akkor hölgyem mondja el a tippjeit.
-De idegesítő - motyogtam - Szabó Csongor és Holló Andrea
-Keresem is. Pár percig eltarthat, addig kérlek fáradj ki és a lifttel menj fel a negyedikre. Ott a második ajtón menj be.
A kezével intett, hogy menjek már ki, és máshol rontsam a levegőt. Kinyitottam az ajtót, és azt csináltam, amit mondott. A lépcsőt viszont nem találtam, hiába forgolódtam. Az ajtókat nyitogattam, ezzel jó pár embert megzavarva. Egy őr fogta meg a vállam, és kezdett eltolni egy újabb ajtó felé, aminek a szélén gombok voltak, fura jelekkel ellátva.
-Ez a lift - mondta kissé gorombán.
Beléptem az ajtón, az őr megnyomta az egyik gombot, majd elment.
-Az ajtók zárulnak. Ön a Fönix liftjével utazik, kérem értékeljen minket. Ha Ön nagyon elégedett, akkor nyomja meg az egyes gombot... - hallatszott a falból, annyira megijedtem, hogy majdnem elestem
Nem vártam meg, hogy végig mondja, megnyomtam az egyik gombot.
-Biztos döntésébe Hölgyem? - felszaladt a szemöldököm.
-Hogy lát engem?! - már készültem is volna, hogy behúzok egyet annak, akik leskelődik, amikor a lift megállt. Az ajtaja kinyílt, ott Joa várt a falnak neki dőlve.
-Tudtad, hogy figyelnek? - körbe nézek még egyszer a liftbe, de senki nincs ott, ekkor a hátam mögül nevetést hallok. Kíváncsian fordulok hátra, ki az és min röhög. Természetesen Joa volt az.
-Te hol maradtál le? 1860-ban? - összehúztam a szemöldököm.
-Nem szabadott használni a kastélyba semmi ilyet. - mutattam a hátam mögé.
-Nem igaz, lehetett volna. Csak te makacs voltál.
-Nem lehetett. - maradtam a saját verziómnál.
-Hitesd el magaddal, de nekem van igazam.
Sértetten összefontam magam előtt a karom, és elindultam ahhoz az ajtóhoz, amelyikhez küldött az őr. A kilincset lenyomtam, majd a keletkezett huzat rendesen kivágta, mondhatni hatásos belépő. A szoba nem volt túl nagy. Az ajtótól jobbra két méretes szekrény foglalt helyet, balra egy szoba növény. Középen, pedig egy fekete asztal előtte két fehér fotel, ezzel egyfajta ellentétet teremtve, elválasztva az asztal mögött ülő férfit az ügyféltől.
A férfi dühösen pattant fel a gurulós irodai székről, nagy hévvel közeledett felém. Egy pillanatra megállt a szívem, elkezdtem kifele hátrálni, de a küszöbbe megbotlottam, és akkorát zakóztam, hogy talán még a föld is megremegett. Ijedtembe még a szemem is becsuktam, és amikor újra felpillantottam két riadt szempárral találtam szembe magam, igen közel az arcomhoz.
-Cece jól vagy? - tért magához először Joakim.
-Kisasszony! - nyújtotta a kezét az, akinek majdnem szétcsaptam az ajtaját, bár már nem volt mérges, annyira.
-Köszönöm - fogattam el a segítő kezet.
Felállva leporoltam magam.
-Elnézést az ajtó törésért, nem akartam ilyen nagy hévvel bemenni.
-Nincs baj, én hagytam nyitva az ablakot. Nem kellett volna.
-Még egyszer bocsánat. - félénken rámosolyogtam - igazából, azért jöttem, mert a lenti őr ideküldött.
-Á, értem. Milyen ügybe jött a Fönix- be? - vette elő a „ügyfélhez beszélek mosolyát"
-A szüleimet keresem fontos ügybe.
-Itt dolgoznak? - hitetlenkedett
-Rosszul fogalmaztam. A szüleim beadtak egy árvaház féleségbe, még régen. Most megszeretném őket keresni.
-Erre van egy külön intézmény, szerintem félre informálták.
-Az isten szerelmére - csaptam a combomra - sweima voltam, rosszul döntöttem az újjászületésem pillanatába, így deb lettem. Felakarom használni a kívánságomat, ezért keresem a szüleim. Na megértetté? Vagy akarsz még valamit hallani? - hozott ki a sodromból, az értetlensége
-Ohh - kínjába a nyakkendőjét igazgatta.
-Khm - köszörülte meg Joa a torkát - nyugi Cece, ez egy hosszú folyamat.
-Te csak ne nyugizzá! - húztam még jobban magam - nem neked kell a „ kiraklak, élj boldogan egyedül" szüleid megkeresni. Mondtam már mennyire fáj?! Mert rohadtul fáj. Most meg tőlük kérek mindjárt segítséget, ne legyek frusztrált?! Hát köszi szépen.
A mai napon másodszor rohantam el, vadul elkezdtem nyomkodni a lift gombjait, amikor egy kar húzott hátra.
-Cece - kezdte higgadt hangon - ha minden nehézség elől elfutsz, akkor semmi életed nem lesz. Próbálj lehiggadni, és nyugodt hangon kérj elnézést, majd mondd el miért jöttél. Ne ordibálj, ne csapkodj, főleg ne káromkodj, nem vet rád jó fényt. Ne feledd segítséget jöttél kérni.
-Jó, bocsánat. - már elindultam volna, amikor visszafordultam inkább - nagyon köszönöm.
Odamentem hozzá, és megöleltem. Majd gyorsan el is siettem onnan, vissza az irodába. Az ajtó nyitva volt, viszont most már kopogtam.
-Gyere - felállt a székről, az öltönyét begombolta, ahogy azt illik.
-Khhm, bocsánatot akartam kérni az előző botrányos kirohanásomért, kissé félek az egész helyzettől.
-Semmi baj, megértem. Viszont látni azokat az embereket, aki eldobtak maguktól, nem jó érzés.
-Hát nem. - húztam szomorú mosolyra a számat.
-Kezdjük előről az egészet. Csíkos Ernő. - nyújtotta a kezét.
-Cece - ráztunk kezet.
-Miért fordult hozzám Cecília?
-Csak Cece. Az őr küldött fel, addig amíg ő a szüleimet keresi a ..
-A rendszerbe. Akkor keresek egy anyakönyvi kivonatot, illetve minden információt összegyűjtök Önről. Az apja neve?
-Szabó Csongor, legalább is erre emlékszek.
-Rendben. S-z-a-b-ó C-e-c-í-l-i-a. - nyomdosott egy tábla szerű valamit. - megvan. Kinyomtatom.
Babrált még valamit azon a dolgon, majd felkelt a kényelmesnek tűnő székéből. Az ajtón kisétálva hagyott egyedül. Tanácstalanul forgolódtam, amikor a falon lévő képek egyikén megakadt a szemem, közelebb sétáltam, a nagy kép tíz egységes részre volt osztva, minden egy épület látszódott, kívülről átlagos képeknek tűnnének, de aki ismeri az egyik képen lévő kastélyt, annak több a kelleténél. Az én otthonom volt rajta, a kastély ahol felnőttem. Szemem kissé könnyes lett, már most honvágyam van, pedig csak pár napja hagytam hátam mögött, remélem nem örökre.
-Meg is hoztam frissen nyomtatva. Ohh, a képet nézi. Ebben nevelkedtem - mutatott rá az otthonom képe mellett lévőre. - a többi is nagyon szép, bár nem sok turista mehet oda be. Ön esetleg volt már valamelyikbe?
-Ebbe - mutattam rá, az én gyönyörű lakhelyemre.
-Különleges hely, valamiféle misztikum lengi körül a helyet. Ha jól tudom van is egy legenda, ami erről a helyről szól. Hallott már róla? - megráztam a fejem, sok könyvet felolvasott nekem Tina, rengeteg tudományról, eseményről és országról, akár több nyelven is, de legendáról egy fél szót sem szólt, ezzel együtt a kastélyról se sokat mesélt.
A legenda
A modern világtól messze, a sötét erdő mélyén volt egy gyönyörű kastély. Senki ember nem merte megközelíteni, csak pár vakmerő kalandor, de közülük is csak egy tért vissza. Kimerült, éhes, és riadt volt, beszélni lassan alig érthetően tudott. A legközelebbi házhoz elvonszolta magát, ott egy lány adott neki élelmet, és szállást. Így kezdte a beszédet:
-Ezt azért mondom, mert nem biztos, hogy megélem a holnapot. Szörnyű az a hely én mondom, az aki ott járt. Sose menj oda, nem érdemes. Természet feletti lények laknak ott, borzalmas, elvadult emberek. Őket védelmezi a fekete ruhába öltözött lények. Az arcukat nem látni, de bármire képesek, hogy megvédjék az ott lakókat. Látod, hogy nézek ki ezt ők tették, amikor már majdnem bementem a kastélyba, de kidobtak a szószoros értelmébe. A többiek mind odavesztek, láttam ahogy az egyiküknek kicsavarták a nyakát. Én mondom, nagy szerencsém volt, hogy csak pár csontom tört, már ha nevezhetjük ezt szerencsének. Onnan kúsztam el idáig.
-Szörnyű sors a tied, miért háborgattad az ott lévőket, én a bizalmasuk vagyok, hiába menekülnél, nem tudsz. Ez így lett megírva.
Ekkor a lány az étel mellé kirakott terítékek közül a kést megragadva a szívébe döfte a szerencsétlen kalandornak.
Legenda vége.
-Hát nem egy happy end, de érdekes egy legenda. Itt van az összes információ rólad, legalább is ennyit tudtam összeszedni.
-Köszönöm - mondtam kissé sokkosan, nem gondoltam volna ezt Sáráról, meg úgy az egész kastélyról. Kezembe nyomta a papírokat, hogy olvassam el.
Születési név: Szabó Cecília
Születési hely: ismeretlen
Születési idő: 2001. február
-Nem 16 éves vagyok?
-E szerint nem. 18 éves vagy.
-És a nap? Egész februárba születtem?
-Én csak megszerzem az adatokat - tette fel védekezően a kezét.
-Lehetetlen. - a széket kihúztam, és lezuttyantam rá.
Ekkor Joa nyitott be az irodába.
-Cece! Megvan a szüleid lakhelye.

Itt is az új rész. Remélem tetszett, és örömödet lelted az olvasásába!
GAcat voltam.