Talaj felett 10 centivel

5.A férje vagyok.

- Cece! Megvan a szüleid lakhelye.

A papírt leraktam az asztalra, és komótosan odasétáltam Joához. Ő sokkal izgatottabbnak tűnt, mint én valaha leszek.
- Héj, tudod a kívánság! - ekkor esett le, hogy pontosan miért is megyünk oda. Elkezdtem rohanni a felvonóhoz, mellettem Joa caflatott. Odaérve vadul nyomkodni kezdtem a gombokat, amikor megfogta a kezem, ezzel megállítva, hogy tovább püföljem a kijelzőt. - jól van, azért annyira nem kell sietni. - mosolygott rám.
- Nyugi - leengedtem a karom a testem mellé, de még mindig nem eresztette el - khm, most már elengedheted a karom.
- Bocs.
Kínos csend lengte át a légkört, nyeltem egyet, de az is borzasztóan hangosnak tűnt. Fél szemmel oldalra pillantottam, mellettem lévő fiú kínosan vakargatta a tarkóját. Ekkor megérkezett a felvonó, előre lépdeltem, hogy beszálljak, és minél előbb leérjek.
Nem is tudtam, hogy mennyire szeretek a kastélyban élni eddig a pillanatig. Rá kell jönnöm a makacsságom miatt elzártam magam a külvilágtól, ezért már nem tartozok ide.
A falon lévő tükörben megpillantva az arcom, kissé elszörnyedtem, a hajam kócos és piszkos volt, a szemem alatt fekete karikák, nem mellesleg piros is volt a sírástól. Mindig igényes, ápolt embernek vagyis lénynek tartottam magam, de most valahogy elbizonytalanodtam.
- Földszint. Ön a Fönix liftjével utazott, kérem értékeljen minket. - nem hallgattam tovább, inkább elkezdtem futni a szobához, ahonnan felküldtek engem a negyedikre.
- Várj már Cece, lassíts - futott utánam Joa, de most nem érdekelt mit mond, csak gyorsan megszerettem volna találni a szüleim, kívánni aztán, pedig visszamenni az otthonomba.
A szobába kopogás nélkül csörtettem be, jó szokásomhoz híven.
- Mondja gyorsan, haza akarok menni. - az őr felnézett, nyitotta volna szóra a száját, de elszánt tekintettem látva, elnézte a bunkóságom, és belekezdett a mondandójába.
- Kérem üljön le. - neki dőltem a falnak, de leülni végkép nem volt kedvem - Jól van, az édesapja meghalt. Az édesanyja, pedig fegyházban van, az apja gyilkosságáért.
Nem gyengültem el, valahol tisztába voltam azzal, hogy nem egy minta család vagyunk, ez a tény, hogy egyikük halott, másikuk fegyházban van csak igazolta, hogy milyen borzalmas emberek.
- Bemegyek a börtönbe, és megkérdezem a nyaklánc hollétéről.
- Cece! Kérlek, egy ember megh...
- Persze, sajnálom, de mit kezdjek ezen kívül vele tizenkét éve nem láttam. Ő is úgy döntött, hogy nem érdeklem, akkor meg?! Én is meghaltam, azt a kutyát nem érdekelte. - mondom dühösen.
- Etel? Tina? Levi? Gizi néni? - sorolta azokat a személyeket, akik csak annyit tudnak, hogy meghaltam - én? - tette hozzá halkan.
- Tudom, nekik majd elmagyarázom. - az őrhöz fordultam - melyik börtönben van? Hogy jutok oda?
Az őr egy cetlit tépett az irattömbjéből, ráírta gondolom a címet, ahová mennem kell. Átnyújtotta nekem, gyorsan kikaptam a kezéből, hogy elolvassam, de csak egy hat számjegyből álló sorszám volt rajta, felpillantottam az őrre, mire ő elkezdett beszélni:
- Menj a budapesti rendőrkapitányságra, ott add oda ezt a sorszámot, és mond hogy ezt a rabot keresed. - bólintottam, hogy értem miről beszél. - felszállsz az itteni vonatra, B14 vonat az, ami elvisz titeket a fővárosi pályaudvarra, onnan pedig át metróztok. Joa te tudod hol van, nem? - a mellettem álló fiú bólintott, majd kezet fogott a nagy darab férfivel, majd távozott a szobából.
- Megoldom egyedül is, kit kell keresnem a rendőrségen?
- Hart Róbert, Ernőt elküldöm veled, ha Joakim Úrral nem szeretnél egy társaságban lenni.
- Egyedül megyek. - mondtam ellenkezést nem tűrve - , de köszönöm a felajánlást, majd talán máskor élek vele, ezt magam kell, hogy megoldjam.
- Ön tudja Kisasszony. Viszont, így nem jelenhet meg, már bocsánat. Kolléganőm, Hella tudna Önnek segíteni, idehívom őt.
Bólintottam, tényleg előnyösebb lenne, ha felfrissülnék a fontos találkozó előtt. Pár perc múlva egy bőr szoknyában és fehér toppanban lévő barna hajú, kissé kreolos bőrű fiatal lány lépett be az ajtón. Az öltönyös fickóra rá mosolygott, rendesen eltért a megjelenésük, mindenesetre furán néztek ki egymás mellett.
- Helló, Hella vagyok! - vigyorgott rám - Azt mondták segítségre van szükséged.
- Ha nem is segítségre, de egy zuhanyra mindenképp, és egy másik ruha se ártana. Amúgy szia, én Cecília, vagyis Cece vagyok.
- Gyere, megmutatott a vendégszobánk. Ott fürödhetsz, és valami ruhát is tudok adni neked. - olyan kedvesen, segítőkészségesen nézett rám, hogy ha akartam se tudtam volna nemet mondani.
- Rendben, menjünk. Hamar indulni akarok innen.
Intett egyet, hogy kövessem amerre megy. Elköszöntem az őrtől, s persze megköszöntem a segítségét. Nem rontottam tovább ott a levegőt, Hella után siettem, aki már a bejárati ajtónál várt rám, egy kisebb bőrönd társaságában.
- Bocsánat a várakozásért. Nem az épületben maradunk? - kérdeztem kíváncsian, hisz azt hittem itt maradunk, vendégszobát emlegetett az előbb.
- A szomszédos épületben van a vendégszoba.
◇
Miután lemostam a koszt, ami az út során keletkezett, már is jobban éreztem magam. Talán, így könnyebb lesz az Anyámmal beszélni, vagyis nagyon remélem.
Megköszöntem a segítségét, és már ott se voltam. Itt hagytam Joát ebben a csodás épületben. Gyorsan kapkodtam a lábaim, hogy a vonatot mindenképp elérjem, s bár nagyából elmondta az az ember, hogy hová kéne mennem, néha meg kellett egy-két embert állítanom útbaigazítást kérni, de lehet hogy félelmetes lehettem, mivel sokan csak rám néztek, s rémült arccal mentek tovább. Szerencse, hogy egy fiatalabb lány segített, neki köszönhetően eljutottam a vasútállomáshoz.
Sokat keringtem ezen a borzalmasan szürke, egyhangú és koszos helyen, amíg megtaláltam a vonatot. Leültem egy idősebb asszony mellé, hogy szuszanjak egyet.
- Csodálatos. A képeken kicsinek, és fakó feketének ábrázolták. Egész pompás ahogy kinéz, így élőben. - mondtam magamnak, de a mellettem ülő úgy gondoltam kötelessége válaszolni nekem.
- Pompásnak nem mondanám, egy kis felújítás nem ártana már neki - fordult felém - maga még nem látott vonatot, hogy így csodálkozik ezen a tragacson.
- Tudja, mi vonatunk ennél kisebb - mondta egy mély, rekedtesebb hang mögülem.
- Megértem - mondta a nő mellőlem - talán ismeri a kisasszonyt? Egy helyről származnak?
- Úgy, mint a rossz pénzt. A férje vagyok.