Talaj felett 10 centivel

8.Szerencsétlen vagyok

Arra riadtam fel, hogy egy középkorú férfi rázogat. Álmos szemmel néztem körül, még mindig a vonaton voltam, de ki ez az ember, és miért rázott meg?
-Hölgyem! - újra rá néztem, kissé oldalra billentettem a fejem, hogy tudassam vele figyelek - a jegyét vagy bérletét kérném.
A zsebemhez kaptam, nem volt se az egyik, se másik zsebemben. Felkeltem megtapogattam a nadrágom, hála Istennek ott volt. Átnyújtottam az ellenőrnek, de ő csak rápillantott, és már vissza is adta. Azt hittem ennyi volt, de kissé rekedtes hangon ennyit mondott.
-Kérem, szálljon le a vonatról!
-De... de - próbáltam magam összeszedni, hogy legalább egy értelmes mondatot össze tudjak hozni - előbb adtam át Önnek a jegyet.
-Nem erre a vonalra szól, ez Hatvan felé tart, Önnek pedig Szolnokra szól a jegy
Megszeppenve ültem vissza az ülésre, Szolnok felé tartottam volna eredetileg. Miért is akartam volna odamenni? Érdekes.
-Kérem Hölgyem, hagyja el a szerelvényt!
Bágyadtam bólintottam egyet, nem volt kedvem vitatkozni, úgy is teljesen mindegy hová megyek. A táskám a hátamra véve az ajtó felé indultam. Már ráléptem volna a állomás beton emelvényére, amikor hirtelen mozdulattal hátra fordultam.
-Uram! - az ellenőr hátra pillantott, és kérdően felemelte a bal szemöldökét - Hol vagyok?
-Aszód - és már tovább is ment
-Köszönöm - intettem utána.
Elveszetten néztem körül. Hogyan tovább? Talán könnyebb lett volna megválaszolni, ha tudnám mi az úticélom, de per pillanat semmi nem jutott eszembe.
Ismerősök kilőve, akkor gyorsan megtalálnának, és én örökre elakarok tűnni. Ezzel együtt a családtagok is kizárva, várjunk csak, hisz a szüleimen kívül nincs is más rokonom. Netes haverokhoz még se költözhetek be. Akkor szóba jöhetnek az olcsó szálások, és munkahelyet se ártana találni. Ennyi nyűggel jár, ha szabad lennél? Kissé kiábrándító, de még ez se veheti el a kedvem.
A telefonom előkotorom a táskámból, úgy ötven nem fogadott hívás vár, ezzel nem foglalkozva ütöm be a keresőbe: „Olcsó szállások Aszód".
-Ajj, ez botrányos. - idegesen vakarom meg a kezem.
Nem elég, hogy roppant drága, még tíz kilométerrel messzebb is van Aszódtól. Muszáj leszek valami más megoldást keresni. Újra körül néztem, de nyolc óra lévén a szürkülettől homályosan láttam. Muszáj lesz használnom a szemüvegem, hát ha többet látok. Pár perc kotorászás után előhúztam a táskám egyik oldal zsebéből.
Ekkor csoda történt, és mindent tökéletesen láttam. Hah, már csak, így működik ez a látás dolog. Legyintettem egyet, még magamat is fárasztom.
Leültem a legközelebbi padra, a pénzemet kezdtem elszámolni egy takarót kéne vennem legalább. Más semmi nem jutott eszembe. Rá kellett jönnöm nem hordtam magamnál százezreket, de még csak kétezret se.
Ha máskor szökni akarok, majd kirabolok előtte egy bankot. Fene vigye el!
-Gondolkodj! - utasítottam magam.
Hiába ütögettem a fejem, és vágtam gondolkodó arcot, semmi értelmes nem jutott eszembe, csak hogy sötétedik, fázok és egy idióta vagyok. Idegesen felpattantam és elindultam a vasútállomás benti része felé. Majd onnan át a mi ez város vagy falu, ki tudja felé.
Elég sokáig sétálgattam, szerencsére kiértem egy szélesebb elég bizonyossággal mondhatom, hogy valószínűleg ez lehet a fő út. Körül néztem majd át szaladtam a túl oldalra, mert mintha szemben egy bolt lenne, ha mázlim van még nyitva van. Bizakodó mosollyal lépdeltem felé, majd pár lépcsőn fellépkedve kukucskáltam be, de egy lélek se volt bent, ahogy az ajtó se nyílt ki előttem. Ilyen az én formám. Idegesen huppantam le a hideg kőre. A könnyeimmel küszködtem, de nem engedhettem el magam, még ha senki sincs rajtam kívül ezen a helyen. Muszáj kitartónak és erősnek maradnom. Talán, ha sokszor elismétlem. Erős vagyok, erős vagyok, szajkóztam. Esetleg, ha hangosan mondom ki.
-Erős vagyok, az Isten szerelmére! Segíts meg! Muszáj túl jutnom ezen a sötét és hűvös éjszakán! - a végét szinte ordítottam. - Adj egy jelzést, bármit! Szólj, vigasztalj meg!
Csend, csak a saját légzésem hallottam. Újabbat akartam kiáltani amikor egy vékony test alkatú fiú termett mellettem. Ijedtségemben akkorát sikítottam, hogy talán a szomszéd faluban is hallották, már ha van falu Aszód mellett.
Hátra tántorogtam, a korlátnak támaszkodtam, hogy a lábaim helyett valami más tartsa a súlyom, mivel a lábaim már nem bírták volna.
-Ne gyere közelebb! - szinte vonyítottam.
-Ne félj kérlek, nem akarlak bántani! - egyet közelebb lépett, már-már barátságos is lett volna, ha nem este van, nem vagyok egyedül vele, és ne lenne olyan félelmetes ebbe a fekete ruhákban.
-Ne bánts, ne gyere közelebb!
A korlátot kikerülve kezdtem őrült rohanásba, de hiába futottam a tőlem telhető leggyorsabban nem volt elég pár pillanat után utol ért. Próbáltam a kezei közül kiszabadulni, de egyszerűen lehetetlen volt, vergőttem, ütöttem ahol bírtam, de meg se kottyant neki. Sírtam a félelemtől, a szégyentől, a fájdalomtól, tehetetlenségtől. Zokogva kértem, hogy hagyjon békén, engedjen el.
-Csak kérlek ne fuss el - kért, de hülye lettem volna ott maradni, így ahogy a szorítása gyengült újra rohanni kezdtem.
Mondanom se kell megint megfogott, újra rimánkodni kezdtem, de most már nem hatotta meg, sőt egy mozdulattal felemelt a korláthoz cipelt, és a fene tudja honnan, egy bilincset húzott elő, hogy engem oda kössön a vas oszlophoz.
-Hagyd abba - parancsolt rám idegesen. Viszont a könnyeim még nagyobb cseppekben, még sűrűbben kezdtek hullani. Ordítottam, rimánkodtam, esküdöztem, segítségért kiabáltam, de ő egy újabb laza mozdulattal befogta a szám. Több se kellett beleharaptam a kezébe. Rázogatva a kezét dühösen és félelmetesen nézett engem. A keserű íztől, ami a számban maradta a fiú megharapásától kiköptem egyenesen a cipőjére.
-Engedj el! - sírtam neki.
Ekkor a pulcsijából egy kendőt vett elő és megkötötte a szám előtt.
-Végre - sóhajtott egy megkönnyebbülve - gyors leszek a mondandómmal, hát ha észre veszed, hogy nem elrabolni, megerőszakolni vagy kirabolni akarlak. Kapaszkodj meg, mert őrültnek fogsz gondolni ezután a beszéd után.
Sírásom egy kicsit csendesedet, de a félelem még mindig átjárta minden porcikámat, azt hiszem joggal, nem mindennap láncoljak le az embert. Szipogva bólintottam, jelezve, hogy mondja.
-Van egy lány, aki meghalt. Konkrétan meggyilkolták. Én vagyok a lelkének a védője, így a testének is egybe, de én mindig a lelkét követem. És a közeledben érzem őt. Fel kell készítenem téged, hogy valószínűleg téged választott.
-Mi? Nem értem. - dadogtam
-A te testedbe fog beköltözni egy időre, de a lelked meg marad, csak valaki beszélni fog hozzád vagyis az ő szavai a te fejedben fognak elhangozni.
Tátott szájjal hallgattam. Mi a jó büdös élet van ma velem? Ilyen pechet.

Remélem örömödet lelted az olvasásában, és tetszett!
GAcat voltam.
Ui.: a fenti dalt hallgattam közbe, nagy kedvenc😍