Talaj felett 10 centivel

3.Van esélyem

Mondanám, hogy jobb volt a hátán utazni, de kényelmetlen volt, és fél úton le kellett rakni, mert kezdett a dereka beállni. Utána bukdácsoltam egy sort, nagyon élveztem mondhatom.
-Világos lesz - figyelmeztetett, és le is vette a szememről az anyag darabot.
Félig megvakultam a hirtelen fényáradattól. Miután kitisztult a látásom, körbe néztem, de csak fákat láttam és egy hidat.
-Hová hoztál? Mond, hogy nem ölsz meg - hátráltam pár lépést.
-Én nem foglak, viszont rajtam kívül van pár ember, aki megölne.
Nyeltem egyet, szóval többen is megölnének. A fehér alak, gondolom akkor a többi fehér alak is. Az ördög amiatt, hogy nem segítettem neki, és nagy az esély arra is, hogy a piros alakok is meg akarnak ölni. Nagyszerű. Mi lenne akkor, ha tényleg ismertem volna a képességem?!
-Figyelsz rám? Tény, hogy sokan nem szimpatizálnak veled, és akkor? Figyelj inkább, hogy újra sweim-a legyél, aztán vágunk igazán neki a bulinak.
-Te nem tudod milyen érzés meghalni, ne mond azt, hogy ne féljek. - mondtam - csak tudtak valamit a szüleim, akkor.
A vállamnál fogva elkezdett a híd felé tolni. Elől ő haladt én meg mentem utána. Kis fakuckó szerű házhoz értünk, kinyitotta az ajtót, én beljebb léptem. Hát belül kisebb volt, mint gondoltam, vagy ahogy kívülről kinézett.
-Ennyi az egész? - kérdeztem tőle kissé hitetlenkedve
-Várd ki - ekkor kinyitott egy ajtót, ami egy lépcsőt rejtett.
-Oké
Lelépcsőztünk, onnan is nyílt egy ajtó, ahogy kinyitotta egy nagy terem tárult a szemem elé. Rengeteg növény kúszott a falon, a képek mind egy fekete alak portréja volt. Középen egy nagy asztal, az asztalfőn egy nagy darab, széles vállú fekete alak ült. A szemeit úgy meresztette rám, mintha legalább valami bűncselekményt követtem volna el, bár lehet az ő szemszögéből ez bűn, hogy egy új deb jött a kis hadiszállásukra. A fal mellett pár nő állt, akiknek a kezükbe egy-egy tálca volt a kezükbe, mindenféle finomsággal megpakolva. Ez a kép eszembe juttatta, hogy mennyire is éhes vagyok. Ha az az alak nem meresztette volna ilyen mérgesen a szemét rám, talán az egyik tálcát megrohantam volna.
-Ki ez a lány Joakim? - kérdezte valószínűleg hazudó Leótól.
-Új deb, aki valójába sweim-a, de azt kívánta, hogy deb legyen.
-Tessék?! Ez a lány teljesen őrült - megköszörültem a torkom, hogy észre vegyék, hogy én is itt vagyok, de a kutyát se érdekelte
-Nem érdekelte ez előtt annyira, hogy mire is képes, így elpocsékolta, szeretné visszakapni, ezért hoztam hozzád. Tudsz valamit tenni?
-Persze, visszahozni könnyebb, mint a semmiből előteremteni. - ekkor rám nézett - a feladat annyira nem nehéz, meg kell keresni a szüleid. - ekkor felszisszentem.
-Nyugi segítek - tette a kezét akkor Joakim a vállamra
-Ezután elkéred a nyakláncod, és azzal kívánhatsz egy dolgot. - fejezte be - látod nem olyan nehéz.
-De nehéz - dünnyögtem
-Mit mondtál? - húzta fel a szemöldökét
-Semmit, semmit - feleltem hangosabban
-Menjünk, keressük meg a szüleid. - csapott egyet a hátamra Joa
Elkezdett kitessékelni a házból, intett egyet még hátra valószínűleg a főnöknek. Kiérve a friss, kevésbé nyomasztó levegőre, fellélegeztem. Nagyon féltem, hogy milyen lesz újra látni a szüleim, valamelyest izgalommal töltött el, de az irántuk érzett haragom jobban érvényesült. Ekkor viszont eszembe jutott, hogy mellettem is áll egy hazudós. Minden erőmet összeszedve, akkora pofont leadtam neki, hogy a saját tenyerem is bele sajdult, de legalább neki is fájt ez a pofon.
-Hejj, ezt miért kaptam?! - ekkor olyan dühösen meredtem rá, hogy többet nem is mert szólni.
-Mert hazudtál. - itt a beszélgetést le is zártam.
Elindultam arra, amerről valószínűleg jöttünk, ekkor Joa elkapta a karom.
-Ne arra menj!
-Arra megyek amerre akarok, én meg arra akarok menni. - kitéptem a karom a kezéből, persze a karom a helyén maradt, csak már nem szorította.
-Csak tudod erre - mutatott az ellenkező irányba - sokkal rövidebb. Jól van, bocsánat. Nem akartam hazudni, de az igazi nevem nem mondhatom el annak, akit védek, törvény. A főnök is csak elszólta magát. - elvigyorodtam
-Talán megbocsátok, most pedig vezess a szüleimhez, tudod sweima szeretnék lenni.
-Persze, hölgyem - meghajolt - kövessen.
-Menjünk.
Mintha legalább egy éve sétáltunk volna, a lábam majd le szakadt, a fejem is alig bírtam tartani, a gyomromról meg ne is beszéljünk, olyan szinten éhes voltam, hogy akár egy marok levelet is megbírtam volna enni, ha lettek volna fák, vagy bokrok, de még azok se voltak. Csak föld, meg kiszáradt fűcsomók. Sehol egy patak vagy pocsolya még sáros vizet is bírtam volna inni, ha lett volna.
-Pihenjünk kérlek, nagyon fáradt vagyok - hisztiztem
-Már nincs messze - felelte
-Ezt mondtad már vagy százszor, a lábaim már ne bírják.
-Nézd ott - előre pillantottam, és egy házikó állt ott. - oda megyünk.
-Pffuu, legyen már lába a háznak, és jöjjön ide hozzánk.
-Ne hisztizz, kapkodd inkább a lábad, hogy előbb odaérjünk.
Az utolsó pár méternél, már Joa-ra támaszkodtam, úgy tettem meg az utat.
-Itt vagyunk.
A ház előtti padon végig dőltem, és próbáltam felfogni, hogy sikerült ideérnünk. Már elbóbiskoltam, amikor felrázott.
-Menjünk be enni, Sára már vár minket. - nem reagáltam, ezért lelökött a padról
-Megyek már, nem viszel be? - kérdeztem reménykedve
-Nem, gyere a saját lábadon, ha akarsz enni.
Nagy nehezen felkeltem a padról. Szép lassan bevonszoltam magam, bent egy lány feküdt a padlón. Intett nekem.
-Szolgáld ki magad, egyél amit találsz. Amúgy Sára vagyok, és kérlek most hagyj, mert a délutáni sziesztámra készülök.
-Rendben, hagylak.
Az asztalhoz leülve, szedtem magamnak egy tál levest, aztán még egy tányérral. Az éhségem csillapítása után, ittam négy pohár vizet. Felkeltem a székről, Sára mellé tisztes távolságba ledőltem, és mintha agyonütöttek volna, úgy aludtam.
Reggel kissé meggyötörten keltem.
-Jó reggelt! Lassan induljunk tovább, itt lesz egy busz megálló, az bevisz a városba, ott meg valahogy meg találjuk, a szüleid otthonát.
-Jó - ásítottam egyet, megnyújtóztattam a végtagjaim, a karom meg is roppant.
Pár falatot pakoltunk útra, meg reggeliztünk is, és Sárától elköszönve mentünk tovább.
-Sára kicsoda? Mármint ő is valami képességgel rendelkező ember?
-Nem, ő sima ember és régi ismerős. Nincs tisztába abba kiket fogad be, ne hogy valami ellenségünk célkeresztjébe kerüljön.
-Értem, milyen hosszú lesz az út? Csak mert kicsit unom ezt a sok sétát.
-Most indultunk, egyébként elmegyünk egy informátoromhoz, és ő meg próbálja a szüleid megkeresni. Mennyire emlékszel a szüleidre, mert pár infóra szükség van, ahhoz hogy kiderítsük hol laknak.
-A nevük rémlik, valamennyire. Szabó Csongor, meg Holló Andrea. Ha jól emlékszek, nem biztos.
Sétáltunk még egy jó darabot, amikor egy bazi nagy épülethez értünk. Tátva maradt a szám. Az üveg ablakai, a nagy bejárati ajtó, és a felirat. Nem hittem a szememnek.

GAcat voltam.