ELÁRULVA - J.J.K.

17. - Más élet

Sziasztok!
Itt is lenne a következő rész, melyben fel is tűnik egy "vendégszereplő". Remélem, azért örültök neki.
Jó olvasást és kérlek, hagyjatok kommentet magatok után.

Jungkook:

Lihegve, izzadtan ültem fel az ágyamban. Egy idegen szobában voltam, melyben sosem jártam azelőtt. Zavaromban összevontam szemöldököm. Hogy a picsába kerülök én ide? Hol van Noel? Hol van Gawriil? És hol az a kúrva varázslónő? Emlékeimben még mindig elevenen élt az a szörnyűséges fájdalom. Nem fizikai, sokkal inkább lelki. Mintha kiszívnák belőlem az összes jót, vidámságot, szeretetet, életet. Az éjjeli szekrényen heverő mobilomért nyúltam, arcom elé emelve a készüléket. Feloldottam a billentyűzárat és homlokom sűrű ráncba szaladt. Mindig Noel és Angie valamelyik közös fotója volt a háttérképem, ám ezúttal egy fekete - vörös Harley virított ott. Körbe kémleltem a kicsi helyiségben. Az egyszemélyes ágy a bal falnál helyezkedett el, felette egy ablak, azalatt egy kopottas festésű radiátor. Szemben egy fából készült íróasztal, mappákkal, könyvekkel, füzetekkel, balján egy kisebb ruhásszekrény.
- Jungkook!!!
A kiszámíthatatlanul betoppanó alakra ijedten kiáltottam fel, lebuckázva a matracról, a kemény földön landolva. Gawriil állt ott, zavartan, zilálva.
- Tudod, ki vagyok? - kérdezte furcsán.
- Mért ne tudnám? - pufogtam felkászálódva a földről - Mi ez a hely és hol van No?
- Akkor emlékszel - sóhajtotta nyugtázva - Egyetem. Az Auckland-i egyetemen vagyunk. Ne kérdezd, miért, mert őszintén mondom, fingom sincs. Hol vannak a tetkóid? - ráncolta homlokát.
Kérdésére végigpillantottam testemen. Elhűlve kóstáltam, bőröm valóban makulátlan volt, fekete mintáktól mentes.
- Itt valami kúrvára nem stimmel - állapította meg Gawriil rosszallón csóválva fejét - Te is érzed?
- Mit? - néztem rá értetlenül.
- Hogy nem érzel semmit. Emberek vagyunk.
Igazat beszélt. Az érzékeléseim tompák voltak, pontosan olyanok, mint átváltoztatásom előtt. Szokatlan volt, mintha mindenemtől megfosztottak volna, legyengítve ezzel. Így nehéz lesz megtalálni Noelt. Farkasként követhettem volna az illatát, de így...
- Próbáljuk meg megtalálni - javasolta Gaw.
- Facebook? - ötleteltem.
- Már próbáltam, az ő fotójával nincs egyetlen Noel James se.
- Tovább keresünk - határoztam el.
Elmartam az íróasztalon árválkodó MacBook-ot és a székre telepedve megnyitottam a netet. Idegőrlő percekig kutakodtam a Facebookon. Teljesen lesokkolt a saját profilom. Egyetlen közös felvétel sem volt Noval, mintha nem is ismerném, vagy nem is létezne. Voltak képeim Jiminnel, Gawriillal, bulikban készült fotók, az egyetemen, de Noellel egy sem. A chat részt megnyitva átgörgettem pár beszélgetést. Noelről sehol sem esett szó. Néhány ismeretlen csaj, kiket elutasítottam, de semmi érdemleges, ami miatt egyre frusztráltabb lettem. Ezután rákerestem az anyjára. Meglepett, Sarah olaszországi tartózkodása, Izzy nélkül. Izzy sem létezett. Rákerestem, mint Noel Robin James, Noel Robin Jeon, Noel Jeon, de az égvilágon semmi.
- Mi a szar?! - leheltem elhűlve.
- Próbáld az én nevemmel - javasolta Gaw.
Szintén semmi. Ingerülten túrtam hajamba, hátradőlve a székben. Lövésem sem volt, mit művelhetett az a kicseszett varázslónő, de abban biztos voltam, Noel ebben a világban nem a feleségem és még csak nem is ismerjük egymást.

*&*&*&*

Az egyetemet már végigjártuk, haszontalanul. Senki sem ismerte Noelt, sőt, még csak nem is hallottak róla. Áttértünk a városra. Auckland elég nagy volt, így szétválva kutattunk a lány után. Egyre kétségbeesettebb lettem és már a sírás kerülgetett. A varázslónő minden bizonnyal egy rossz álomba száműzött, vagy egy teljesen más világba, mely kifejezetten rémisztő volt No nélkül. Random embereket szólítgattam le az utcán, személyleírást adva feleségemről, eredménytelenül. Végső elkeseredésemben vettem egy doboz cigit és egy pohár kávét. A bolt melletti falnak dőlve gyújtottam rá, mélyen letüdőzve a füstöt. Csakhogy megtörtént az, amire nem számítottam. Fulladni kezdtem. Előre görnyedve, furcsa hörgést produkálva küszködtem oxigénért. Nem értettem, mi van. Tizenhat éves korom óta bagóztam és sosem fulladtam tőle, pláne nem ilyen módon és ennyire. Egy magas srác sietett segítségemre.
- Asztmás vagy? - érdeklődte lehajolva hozzám.
- Asszem - nyögtem.
A pasas előhúzva zsebéből felém nyújtott egy pipát. Zöld szemei bátorítóan pislogtak rám.
- Nyugi, nincs semmijen fertőző betegségem vagy ilyesmi. Használd nyugodtan.
Bólogatva elvettem a tárgyat és számba illesztve, lenyomva a tetejét nagyot lélegeztem. A hűs spray szerű cucc megnyugtatta torkom és tüdőmet megtölthettem levegővel. Dühített, hogy emberként még az átlagosnál is sebezhetőbb vagyok. Hiányzott a farkasom, hiányzott az igazi, erőteljes önmagam.
- Kösz - adtam vissza felegyenesedve a pipát - Öhm... Jungkook vagyok - nyújtottam ki kezem.
- Harry - fogta meg kézfejem határozottan megrázva.
Rendes srácnak tűnt, még karjait díszítő tetkói ellenére is. Göndör, hosszú haja egyfajta kisfiús megjelenéssel ruházta fel.
- Figyelj, én lányt keresek. Talán, te láttad, vagy ismered - kezdtem hezitálva.
- Milyen lányt?
- A neve Noel, ilyen magas - mutattam kezemmel - barna hajú, barna szemű, telt ajkakkal, karcsú alakkal és eszméletlen gyönyörű - soroltam No ismertető jegyeit.
Harry homlokát ráncolta a leíráson. Arcán furcsa, megmagyarázhatatlan reakció suhant át, majd el is tűnt, újra felöltve kedves mosolyát.
- A húgod?
- Nem, nem ázsiai - ingattam fejem.
- Barát? - találgatta.
- Őszintén szólva, ő a... feleségem - nyögtem ki.
- Hmmm.
- Ismered? - váltam izgatottá.
Harry megvakarta fejét, zavart ábrázattal. A srác megugrott a hátulról köré fonódó kezektől, aztán boldog mosolyra húzódtak ajkai.
- Hová tűntél? - lépett ki mögüle a lány.
Hátra tántorodtam, ahogyan a túlságosan is ismerős csaj továbbra is ölelve a srácot, szerelmes csókot nyom ajkaira. Szám tátva maradt, gyomrom görcsbe szorult, jeges verejték csapódott ki bőrömre. Ő volt az! Noel. Az én Noelem, bár kissé másképp festett. Kezén több tetoválás is volt, orrában karika piercing, haja lófarokba kötve.
- Ő ki? - biccentett felém állával Harryhez beszélve.
- Rosszul lett és segítettem neki. Egy lányt keres, neked sok ismerősöd van, tuti ismered. Hogy is hívják? - lesett rám.
- No... Noel - dadogtam sokkosan.
- Hé, az a második nevem - jegyezte meg széles mosollyal a csaj - Hogy néz ki? Van róla képed? - lelkesült fel.
- Én... ömm... Ti ismeritek egymást? - vontam össze szemöldököm.
- Basszus, tényleg. Bocsi, ha bunkó voltam - kapott észbe Harry - Jungkook, Ő itt Robin Styles. A feleségem - mosolygott büszkén.
Hogy mi a fasz?! Elhűlve, nagyra nőtt szemekkel bámultam rájuk és akkor rájöttem. A varázslónő... ez az egész szarság... mindez büntetés volt. Látnom kellett azt, Noelnek milyen élete lenne nélkülem, mennyire boldog lenne mással. Ki kellett onnan jutnom, csakhogy fogalmam sem volt, hogyan lehetséges ez.