A félvér

Tizenegyedik fejezet

Kiszálltam a zuhany alól és törölközőben átszambáztam a gardróbba valami ruhát nézni. Egy rövid sortot vettem fel és egy egyszerű pólót. Szép, napsütéses nap elé nézhettünk. A hasam korgását észlelve úgy döntöttem, átmegyek a konyhába, hátha találok valamilyen ennivalót.

Amint beértem meg sem álltam a hűtőig. Találtam vajat és a pulton kenyeret, tehát egy kis vajas-pirítós mellett döntöttem. Már a meleg pirított kenyérre kentem a vajat, amikor két kacarászó ember közeledett felém. Az ajtóban megtorpantak. Gondolom nem számítottak arra, hogy én is ott leszek. A két szőke értetlenül nézett rám.

- Szia Maddy! Jó étvágyat a reggelidhez! Egy ilyen kemény reggeli edzés után nem csodálom, ha éhes az ember. Oh, milyen faragatlan vagyok. Maddy, ő itt Sharon Carter a SHIELD egyik legjobb ügynöke és Peggy unokahúga. Sharon, gondolom neked nem kell bemutatnom Madisont.

Aha. Ez az a nő, akit előző nap a kórházban láttam. Már akkor sem volt valami túl kedves velem. Most egyszerre vizslatott dühösen és lenézően a szemeivel.

- Mondanám, hogy örülök, hogy megismerhetlek Madison, de nincs így - mondta nekem teljesen megsemmisítve ezzel a mondatával.

Miközben a Kapitányt tanulmányoztam, azon gondolkodtam, hogy sírjam el magam vagy húzzak be egyet ennek a nőnek. De az okosabb verzió mellett döntöttem. Lassan és artikuláltan beszéltem hozzá, hogy biztosan megértse, miközben folytattam a reggelim elkészítését.

- Sajnálom. Én viszont igenis örülök annak, hogy megismerhettelek Sharon Carter. Tudod, Peggy nénikéd azt a tanácsot adta nekem, hogy határozzam el magam és akkor bármit elérhetek. Én pedig úgy döntöttem tegnap éjjel - itt jelentőségteljesen Steve-re siklott a tekintetem -, hogy tenni fogok azért, hogy a világ jobb legyen. Lehet szó a gonoszak kiiktatásáról, a HYDRA elpusztításáról vagy az előítéletes idióták megszüntetéséről. Mindegyik az emberiség jövőjét szolgálja. Tehát, ha úgy gondolod, hogy segítenem kell rajtad, szívesen kezelésbe veszlek. Hátha nekem sikerül azt elérnem, amit a dilidokidnak nem.

Szerencsémre épp eltettem a vajat a hűtőbe, amikor a mondatom végére értem, így színpadias távozásom előtt sikerült még elkapnom Sharon vöröslő arcát. Steve-ről nem tudtam eldönteni, hogy most büszke rám vagy csalódott bennem, de egész idő alatt nem szólt semmit csak állt az ajtóban, miközben a nő közelebb jött egy kicsit. Ezért távozás közben a Kapitánynak félre kellett állnia, hogy kiengedjen. Mindig komoly tekintete most engem vizslatott és beletelt pár másodpercbe, míg arrébb húzódott, hogy elhagyhassam a konyhát.

A méreg keserű íze mardosta a torkomat, amiért nem mondhattam el mindent annak a szipirtyónak, amit akartam. De az illem ezt követelte.

Feldúltan értem a szobámba és szívem szerint becsaptam volna az ajtót. Hogy lehettem ekkora idióta? Most még ezt a maradék jószándékot is tönkre tettem, amit a Bosszúállók és SHIELD mutattak felém. A reggelimet letettem az asztalomra és a körmömet rágva járkáltam fel-alá a szobában. Az ajtótól az ablakig és vissza. Millió egy gondolat cikázott át másodpercenként az agyamon. Mi lesz velem ezek után? Mit fog csinálni Sharon? Hogy áll majd hozzám Steve? Ezzel elvágtam magam? Egy idő után meguntam az önmarcangolásomat és levetettem magam az ágyra. A plafont bámulva kikapcsoltam egy kicsit a fejem. Egyszerűen felidegesített ez a nő és még így is szépen fejeztem ki magam. Csak nem akartam pont miatta elszúrni az egyetlen esélyem az újrakezdésre.

Lassan rávettem magam, hogy kimásszak az ágyamból és letelepedtem az egyik babzsákomra. Nekiláttam a már kihűlt reggelimnek. Nem igazán ízlett már így, azt kell, hogy mondjam. Nem sokkal később kopogtattak az ajtómon és riadtan kaptam fel a fejem. Mi van, ha ez Fury és közli, hogy ennyi volt, végeztünk? Nem bízunk magában, így muszáj likvidálnunk. Aki pedig végre hajtja, Carter ügynöknő lesz...
Még belegondolni is szörnyűséges volt. Ajtót nyitottam.