Bʟᴀᴄᴋ Mᴀɢɪᴄ

4.

//Luna szemszöge\\

Reggel 6 órakor keltem, arra, hogy Coco kapargálja az ajtót és nyüszög. Mire leesett, hogy amúgy szegény kutyának pisilnie kell, addigra már visszaaludt.

Amíg Coco aludt addig felöltöztem. Reggeli kutyasétáltatós ruhám egy fekete farmerből egy mustársárga pulcsiból és a fekete bakancsomból állt. Barna hajam egy konytba kötöttem és fogat mostam. Mire Coco felkelt, addigra már kész voltam. Lesétáltam a kutyával és felvettem a kabátomat. Meg raktam el pénzt, hátha lesz módom venni valami péksütit.

Már egy 10 perce sétáltunk, amikor megláttam egy boltot, csak nem lehetett bevinni a kutyát. Láttam egy másik kutyust is kikötözve, szóval úgy gondoltam hogy én is kikötöm Cocot.

Már egy ideje bent voltam és most éppen a gumicukrok között válogattam, aztán elindultam a kasszához. Fizettem és visszamentem Cocohoz.

Ahogy odaértem észrevettem hogy társaságot kapott. Egy hosszabb barna hajú kislány simogatja Cocot.

-Oh hello-mondta a kislány barátságosan.
-Hello- válaszoltam.
-Te vagy a gazdája?- kérdezte.
-Igen.
-Én Emma vagyok. Téged hogy hívnak?- annyira aranyos volt a mosolya hogy az valami elképesztő. De az kizárt hogy egyedül legyen kint, ráadásul ilyenkor.
-Luna vagyok.

-Emma gyere már!-hallatszott egy fiú hangja messzebbről. Elfordultam a hang irányába és megláttam kettő szőke hajú fiút. Gondolom ikrek voltak és Emmának a tesói.
-Megyek egy pillanat!-kiabált vissza a kislány.- És ezzel bemutatom neked a bátyáim. Ők Marcus és Martinus.- és mire ezt kimondta a hosszabb hajú iker már mellettünk is volt.

-Emma hányszor mondtuk már hogy nem állunk szóba minden...-itt végignézett rajtam- mindenkivel aki szembejön velünk az utcán. Te meg -nézett megint rám- hagyd szegény kutyát.-asszem rosszal húzott újjat

-Már nem azért buzikám, de ő az én kutyám. És bocsi ha most beletiprok a lelki világodba, de én is szívesebben beszélgetnék idegenekkel ha ilyen tesóim lennének.-forgattam meg a szemem és elsétáltam.

Körülbelül 3 lépést mentem, mikor egy kezet éreztema vállamon. Hátrafordultam és a másik ikert láttam.

-Hello, ohmmm...bocsi a tesóm viselkedéséért, csak...-itt megállt egy pillanatra és rám nézett- mindegy. Amúgy új vagy itt?

-Igen. Tegnap költöztünk.-válaszoltam.
-Akkor nem lenne gáz ha hazakísérnélek?-kérdezte Mar...valamelyik iker (a nevét még mindig nem tudom).- Amúgy Martinus vagyok.

-Luna és nem, nem lenne az.- pásztáztam a földet zavartan. Nem sok fiú barátom volt ezért kicsit kellemetlen a közelségük.

Egy bő 10 perc után meg is érkeztünk.
Ahhoz képest, hogy milyen kevés ideig sétáltunk, elég sokat beszélgettünk. Mondjuk leginkább csak kérdezz-feleleket "játszottunk". Ha ő kérdezett én válaszoltam és ez ugyan így ment fordítva is.

Egész kedves volt. Mármint a tesója volt bunkó, de azt gondoltam hogy ő is ilyen lesz. Hát eddig úgy látszik tévedtem.

Mire hazaértem már 7 óra volt, de még mindig senki nem volt fent. Általában mindenki fél nyolc körül kel, szóval úgy gondoltam hogy csinálok reggelit. A szakácsmesterségem a palacsinta és gofri csinálásánál kimerül, ezért arra gondoltam hogy gofrit csinálok.

Pontban 7:30-kor egy álmosfejű Angel jön, konkrétan esik, le a lépcsőn oldalán Kiwivel.

-Reggelt-köszön
-Jó reggelt-köszönök neki és már rakom az első 5 gofrit az asztalra.
-Mióta vagy fent?-kérdezte
-Kb. 6 óta. Kivittem a kutyát sétálni meg elmentem kajáért-és már pakoltam a gofrit a számba.- Ja! És képzeld el kikkel találkoztam.

-Ugye nem a pávákkal? Istenem kérlek mondd hogy nem velük.-mondta Angel 2 harapás között.

-De. De képzeld az egyik tök kedves, sőt még egy húguk is van. Martinus kísért haza.-mondtam, de lehet hogy az utóbbit nem kellett volna mert Angel ki fog akadni.

-Ooo szóval már megismerted annyira, hogy bízzál benne és elmondd neki hogy hol lakunk?!-na erről beszéltem.

-És ha igen?! Nem te beszélgettél vele hanem én. És elhiszed vagy nem, nem egy bérgyilkosról van szó, hanem egy normál 17 éves fiúról. Ugyan olyan ember mint mi, csak annyi különbséggel, hogy vannak rajongói.-Angel válaszát vagy már csak a reakcióját sem megvárva Cocovak az oldalamon felmentem a szobámba. 

Lehet Angelnek van igaza. Lehet hogy azért kísért haza, mert megsajnált és soha többé nem fog velem szóba állni. Sőt még felismerni se fog.

És mi van ha igen? Mi van ha megkedvelt? Lehet hogy szívesen megismerne jobban, mint én őt és lehetnénk barátok (jujj de hülyén hangzik xd-író).

Ahhjj....nem tudom. A szívem azt mondja hogy ismerjem meg, az eszem meg azt hogy Angelnek volt igaza és nem kéne, sőt nem is kellett volna beszélgetnem vele. És ennyi kellett ahhoz hogy elsírjam magam.

Egy halk pittyogásra lettem figyelmes és ahogy megnéztem az órát a szám is tátva maradt. 9:45. Szóval álomba sírtam magam. Annyira nem lehet szörnyű ha nem fájnak a szemeim. Nem igaz?

A pittyogás folytatódott és végre rájöttem hogy értesítést kaptam. Titkon reméltem hogy Martinus az.

De ahogy megnyitottam, csak annyit láttam hogy Léa csinált egy új instagram profilt és bekövetett. A második értesítés meg egy üzenet volt tőle, hogy ezt miért csinálta.

Ahogy elolvastam Léa üzenetét és egy "ok"-al lerendeztem, kikapcsoltam a telefonom és elkezdtem rajzolni.

Ahányszor szomorú vagyok, elkezdek rajzolni, mert az eltereli a gondolataimat arról, hogy milyen "rendezett" életem van.

Ez lett szerintem életem eddigi leghosszabb része (összesen 847), amire nagyon büszke vagyok.
Amúgy meg belecsaptunk a lecsóba úgyhogy:
Ha tetszett:⭐️&💬