Bʟᴀᴄᴋ Mᴀɢɪᴄ

10.

//Luna szemszöge//

Reggel, a konyhapult mellett éppen a kávémat iszogattam, amikor Angel kócos hajjal, elmosódott sminkkel dölöngélt le a lépcsőn. El tudtam képzelni mennyire lehetett hosszú az éjszakája és hogy mennyire lehetett részeg.

- Jó reggelt!- köszöntem neki.

- Jobbat.- morogta. Odanyújtottam neki egy bögrét, teli kávéval. 

- Na én megyek öltözni.- mondtam neki, miután megittam a kávét.- Jössz suliba?

- Nem. Nem akarom, hogy így lássanak.- talán nem kellett volna az első nap egy buliba menni és lerészegedni. A szememet forgatva elindultam az emelet felé. 

- Akkor majd délután találkozunk.

Néha nem értettem Rose és Jack észjárását. Miért engedik meg Angelnek, hogy a legelső sulinapon, a hét legelső napján elmenjen egy buliba és még szét is csapja magát? Gondolom nem akarnak "rossz" és szigorú nevelőszülőként feltűnni, de azért igazán szabhatnának határokat. 

A szobámba visszaérve felvettem egy fekete farmert egy fekete ezüst övvel meg egy fekete hosszujjút, a hajamat egy alacsony kócos kontyba fogtam aztán lementem a földszintre. Ott felkaptam a kabátom meg a bakancsom és elindultam a suliba.

xxxx

Az osztályterembe beérve egyből a hátsó padhoz mentem, pontosabban Minához. Közben elmentem Martinus mellett és intettem neki, mire ő is csak egy intéssel válaszolt. Minához érve köszöntem neki, és megöleltem. Beszélgettünk egy kicsit, aztán sajnos elkezdődött az óra. 

Már a harmadik óránknak is vége lett, és most éppen a büfé előtt álltunk sorba, amikor Mina megkérdezte, hogy:

- Amúgy, te tegnap ott voltál abban a  buliban?

- Dehogy, de a nővérem ott volt. Te elmentél?

- Nem. Edzésem volt. Készülünk a karácsonyi előadásra.

- Jaaaa... 

- És te mit csináltál tegnap, ha nem a buliba voltál?

- Kivittem a kutyákat sétálni, aztán találkoztam Martinussal és beszélgettünk egy kicsit.- nem akartam elmondani a teljes igazságot, mert igaz, nem gondolom, hogy Mina elmondaná mindenkinek vagy akármi, de azért mégsem ismertem még annyira. 

- Na az jó. És legalább jó fej?- kérdezte.

- Ahha. 

Minával nagyon gyorsan elrepült a nap többi része. Délután, amikor hazaértem megírtam a házimat, aztán pihentem egy kicsit. Angel nem is volt otthon. Lassan elkezdtem készülődni, ugyanis Martinussal megbeszéltük, hogy 5 körül megyünk ki. Gyorsan átöltöztem valami melegebb ruhába, sőt a melegebb jobban bélelt nagykabátomat is elővettem a szekrényemből. 

Mivel nem tudtam Angeltől megkérdezni, hogy vigyem vagy ne Kiwit, ezért az ó pórázát is megfogtam.

- Kivittem a kutyákat, nem tudom mikor jövök!- kiáltottam a bejárati ajtóból Rosenak. Jack még dolgozott, Angel meg nem tudom hol volt. 

Amikor odaértem ahhoz a részhez, ahol tegnap is voltunk, elengedtem a kutyákat, hadd szaladjanak egy kicsit. Még jó, hogy hoztam magammal kaját, különben nem jöttek volna soha vissza. 

- Szia!- köszönt Martinus hirtelen mögülem. 

- Igazán leszokhatnál az ijesztgetésről. Szívrohamban fogok meghalni. Miattad.

- Bocs de nagyon jó buli.- mondta mosolyogva, mire csak megforgattam a szemem.

Már egy jó órája csak beszélgettünk, meg nevettünk közben a kutyák meg rohangáltak jobbra-balra. 

- Amúgy, bocsi ha ezzel a kérdéssel megbántalak, de mikor meg hogy lettetek örökbefogadva?-  kérdezte. 

Ez volt az a kérdés, ami nem zavar. Nem emlékszem az igazi szüleimre, tehát nincs miért szomorúnak lennem.

- Hát három vagy négy éves lehettem, amikor az igazi anyánk meglógott az akkori pasijával és otthagyott minket az óvodában. Legalábbis ezt mondták. Aztán mivel Rosenak és Jacknek nem lehetett gyereke, örökbefogadtak minket. 

- Hát, sajnálom.

- Én nem. A vér szerinti anyám nagyon fiatalon szült, és így legalább lett egy szertő családom. Egy apafigurával.

Martinus nem válaszolt. Gondolom nem tudott mit. Aztán megint kérdezett.

- És eddig hogy tetszik itt?

- Hát eddig tetszik. csak próbálom nem beleélni magam. Nagyon sokat költöztünk eddig, viszonylag rövid idő alatt. 

- Jaaa. De mondjuk nem hiányoznak a barátaid? Az előző helyekről.

- Nem igazá... - Léa. Baszki. Elfelejtettem írni neki. Nem beszéltem vele, pedig megígértem neki. 

ha jól tippelek Martinus is észrevette, hogy valami nincs rendben. Hirtelen elkezdtem keresnin a telefonomat és már vagy ötven zsebet áttapogattam, mire megtaláltam.

- Mi az Luna? Mi a baj?- kérdezte kétségbeesetten.

- Én... ahh mindegy.- remegő kezekkel fogtam a telefonom. Azért erre az is rásegített, hogy majdnem lefagytak az ujjaim.

Megnéztem mikor beszéltem Léával utoljára. Egy hete. Mégis milyen barátnő az ilyen? Ő volt az egyetlen normális barátnőm, erre még arra se vagyok képes, hogy írjak neki? Gyorsan felhívtam, nem is egyszer, de vagy hatszor, közben meg végig azt hallgattam, hogy "mondd már mi van" meg "Luna mondd már el". 

Léa nem vette fel, egyszer sem ezért hagytam neki hangpostán egy üzenetet. Mindennel, amit el tudtam hirtelen hadarni. Sajnálom, nem akartam, légyszi beszéljük meg és már majdnem a sírás határán voltam, amikor eljutott a tudatomig, hogy Martinus ott áll mellettem. 

- Elmondod végre mi van?- kérdezte és a karom után nyúlt, mielőtt megint elkezdtem volna fel-alá járkálni.

- Én... hát szerintem nagyon megbántottam a legjobb barátnőmet. Megígértem neki, hogy majd írok neki, beszélünk majd, erre egy hete semmit nem csináltam annak érdekében, hogy fenntartsam a barátságunkat. Konkrétan ignoráltam és nem tudom, hogy meg fogja-e ezt bocsátani nekem.- mondtam el úgy nagyjából a szitut.

- Akkor most nyugodj meg. Szerintem ha elmagyarázod neki, hogy miért nem válaszoltál neki megérti. Elvégre elköltöztetek és egy teljesen új országba, városba vagy. Most kezdted itt a sulit és ez azért megterhelő. ha tényleg ő a legjobb barátnőd meg fogja érteni.

Hirtelen felindulásból megöleltem. Meglepődött és nem ölelt egyből vissza, csak pár másodperc után. 

- Köszönöm!- mondtam halkan és hagytam, hogy egy könnycsepp legördüljön az arcomról.

Sziasztok!

Itt a következő rész! Igazi csoda, de már nagyon várom, hogy lássátok a folytatást.

Deee mit gondoltok eddig? Nagyon kíváncsi vagyok, kérlek írjátok le kommentbe. ♥