porszemek a galaxisban | minsung

09

Komolyan, legjobb modoromat elővéve léptem be a templomba, ahogy rutinos mozdulatokkal vetettem keresztet szentelt vizes kezemmel, majd az egyik szimpatikus padhoz ülve kezdtünk együtt imádkozni.

Idilli volt a hangulat, ahogy mindketten becsukott szemekkel mormoltuk az imát - csak ketten tartózkodtunk az épületben.

Órákon keresztül képes lettem volna ott ülni, ahogy combjaink szinte egymásnak értek és éreztem, ahogy egyre nyugodtabb leszel.

Valami földöntúli érzés szállt meg, ahogy arra gondoltam, én vagyok az, aki ilyen emóciókat vált ki belőled.

Hirtelen az az ötleted támadt, hogy meg kéne gyónnunk bűneinket - de én rögtön kihátráltam a lehetőség elől.

Nem volt kedvem valami hülyeséget mondani a papnak; úgyis hazudtam volna neki - akkor meg felesleges lett volna rabolnom az idejét.

Csak nevetve hallgattad meg kibúvómat, és meghajolva álltál fel, ahogy az éppen akkor érkezett atyát kérted meg, hadd vallhasd be bűneidet.

Te tényleg olyan embernek tűntél, aki szerette ezt az egészet.

Hittél is abban, amit mondtak neked.

Nem azért jártál ide, mert muszáj volt, hanem mert te akartad - sosem vallottam be, de titkon mindig is csodáltalak emiatt.

Mikor végeztél, csak mosolyogva fogtad meg kezemet, majd kilépve a friss levegőre egy jó nagyot szippantottál belőle, kinyújtóztattad elgémberedett végtagjaidat is.

De egy pillanat alatt változott meg az arckifejezésed, ahogy bordádhoz hajolva, sípolva kaptál fájó szerved felé.

Csak aggódva figyeltem ezt a mozdulatsort, de halványan biztosítottál arról, ez megszokott, beteg vagy - nem tudsz vele mit kezdeni.

Én pedig naivan elhittem neked mindent.

Hello, gyermekeim.
Innentől kezdve lesz néhány fontos dolog, amit dőlt betűvel fogok írni.
Az előzőekben is kijavítottam dolgokat, hihi
Érdemes lesz rájuk odafigyelni (;
Csókoltatok mindenkit!