porszemek a galaxisban | minsung

18

Idegesen, zihálva szedtem a lépcsőfokokat lakásunkban, majd az utazótáskámba kezdtem beleszórni minden apróságot, ami eszembe jutott.

Pánikolva kerestem a borítékot, melyben a Seungminék által szerzett papírok, szüleimtől ellopott pénz és kártyám, meg néhány irat volt, melyek biztosították függetlenségünket.

Sötét, márka nélküli ruhákat vettem fel és fejemre húztam a gondosan kivágott, apró lyukacsokkal ellátott maszkot, majd hátizsákomba süllyesztettem a néhány hete szerzett könnygázokból és Molotov-koktélokból álló egyveleget.

Remegve vettem ki a néhány hete - szüleimnek címezve - megírt leveleket a fiókomból, majd telefonomat zsebembe mélyesztve helyeztem el őket az ebédlő asztalon, mielőtt kiléptem volna az utcára.

Még egy utolsót pillantottam szülőházam felé, majd útnak indultam.

Bosszút akartam állni.

Azt akartam, tudja apád, mit kellett miatta átélned.

Mennyit kellett szenvedned, mennyire összetört lelkileg.

Azt akartam, lássa, amint az élete apró darabokra hullik.

Üzenetet akartam neki küldeni; itt jártam és tönkretettem mindent, ami valaha számított neki.

Hirtelen lett este, szinte fel se tűnt, mennyi idő telt el elválásunk óta.

A szél hevesen kezdett fújni, még villámok is megjelentek az égen - rossz előérzetem támadt; de nem foglalkoztam ezzel.

Majdnem éjfélt ütött az óra, ahogy begördült Chanék kocsija a kisbolt elé, és büszkén konstatáltam, barátaim is úgy néztek ki, mint én.

Feldúlva, de mégis halkan jártuk be az utcákat, amíg el nem értünk a keresett házig - nem akartunk beszélni, nem akartunk zajt csapni.

Majd úgyis jelezni fogja a fényáradat, hogy járt itt valaki - pontosabban valakik.

Nem volt otthon apád, szüleimmel volt valami rendezvényen - szerintem tudták az égiek, hogy valami történni fog ma; valami sorsfordító vette kezdetét abban a percben.

Egymás szemeibe néztünk és tudtuk, eljött az idő.

Miután a tőled elkért kulccsal kinyitottam a zárat, rögtön berúgtam az ajtót, majd baseball ütőinket és különböző szerkezeteinket felkapva özönlöttünk be nyolcan, szedtük szét a lakást.

Minden egyes képet félbe szakítottunk, minden egyes egyházzal kapcsolatos dolgot tönkre tettünk; magyarul szétvertük az egész házat.

Tudtam, itt nincsenek biztonsági kamerák, tudtam, senki nem fog minket lenyomozni - ezért azt tettük, amit szívünk diktált.

Kilépve a pázsitra, büszkeséggel töltött el a látvány, ami elém tárult.

Így megkoronázva a pompát indulatosan, üvöltve, minden haragomat kiadva dobtam be a koktélokat, melyek seperc alatt borítottak mindent lángba.

Ott akartam maradni, nézni, hogy semmisül meg az épület, hogy bomlik porrá, de barátaim egyesével megölelve emlékeztettek arra, hogy kötelességem van - mennem kell hozzád.

Én pedig könnyes búcsút véve indultam el a találkahelyre.

De sajnos nem érkeztem elég korán.

hello, guys
mit szólnátok hozzá, ha azt mondanám, holnap befejezem a sztorit lol?
milyen lett?
puszillak titeket