porszemek a galaxisban | minsung

03

Chan szavait figyelmen kívül hagyva öntöttem magamba a különböző alkoholokat, kísérő nélkül húztam le az időközben összekeveredett italokat.

Nevetve, bágyadtan kezdtem gondolkodni rajtad, Han Jisung.

Egy újabb slukkot szívtam füves cigimbe, amikor bekúszott a mosolyod tudatomba - és nem tudtam kirángatni azt onnan, semmi pénzért sem.

Fogalmam sincs, mi volt benned már akkor is ennyire különleges, mégse hagytál egy percig se nyugodni.

Alaposan végig tanulmányoztalak fejemben, minden egyes négyzet centiméteredet körbejártam, mégse találtam benned semmi kivetnivalót - első ránézésre is hibátlannak tűntél.

Szórakozottan kezdtem mesélni a srácoknak, hogy milyen körülmények között találkoztunk a boltban.

Kacagva hallgatták végig a történetet, sírva röhögtek, ahogy túlgesztikulálva vázoltam fel a jelenetet, ahogy kezemet figyelted.

Abban a pillanatban boldog voltam, úgy éreztem, minden rendben van - az alkohol és a különböző szerek megtették hatásukat.

Tudod, nevetséges volt ez az egész helyzet - még én is belátom.

Egész nap játszottam az okos, ügyes, szófogadó, példamutató kisfiút, este pedig piáltam, füves- és rendes cigarettát szívtam haverjaim társaságában, nem megvetve az egy éjszakás kalandokat sem.

Kettős életet éltem, szinte minden pillanatban szétfeszített az, hogy mit akartam én és mit vártak el tőlem mások.

Hiszen a két dolog olyan messze volt egymástól, mint ég és föld.

Én nem akartam templomba menni, nem akartam több hazugságot hallani - mégis meg kellett tennem, boldoggá kellett tennem a szüleimet.

Néha elgondolkodtam rajta, hogyan is kéne éreznem magam emiatt.

Bűntudatomnak kéne lennie, mert hazudok anyáéknak?

Meg kéne gyónnom a bűneimet minden nap, hátha jobban érezném magam?

El kéne mennem az egyik paphoz szabadidőmben és tanácsot kérni tőle?

Milyen ember is vagyok én?

Hiába tettem fel ezeket a kérdéseket a többieknek, nem tudtak rá válaszolni.

Pedig ők jobban ismertek engem, mint bárki más; jobban, mint saját magam - de még így se tudtak segíteni rajtam.

Így te lettél az utolsó mentsváram - ha már magam sem tudtam kitalálni, mit is kezdjek magammal.
De fogalmam sem volt róla, hogy te még nálam is jobban össze voltál törve.

Rólad szóló gondolatokkal hajtottam álomra fejemet Hyunjin ölében - most az egyszer vártam a holnapot.

Éreztem, hogy látni foglak.

Miattad megérte felkelni.