Everybody Wants Happy End //Linkin Park fanfiction//

Prológus

   2001. február

   Érezted már úgy, hogy olyan szinten vágysz valamire, hogy csakis arra gondolsz, és ha valóban megtörténne, belehalnál a boldogságba?

   Én igen. És ez a valami, nem más, mint egy koncert.

   A nevem Lola Wilson, és 1984. február 23-án születtem. Pár hét múlva töltöm a tizenhetedik életévem. Egy közvetlenül New York City mellett elhelyezkedő városban, név szerint Floral Park-ban élek anyámmal, a közvetlen szomszédságban pedig a tíz évvel idősebb nővérem, Bianca, és a családja. Nem sokkal azelőtt költözött el tőlünk, mielőtt férjhez ment. Aztán, tizenkét éves koromban megszületett a világ legaranyosabb unokahúga, Janice, akire ha azok ránéznek, akik láttak engem kiskoromban, mind azt mondják, hogy a kiköpött másolatom. Ebben mindössze azért kételkedem, mert száz százalékig biztos vagyok benne, hogy sosem voltam olyen szép, mint ő.

   A szüleink 1992-ben elváltak. Még most sem tudom a részleteket, és talán nem is akarom. Anyánkat hatalmas bántódásként érte, hogy apa elhagyott minket. Fájdalmas volt látni ahogy szenved. Minden tőlem telhetőt megtettem, bár még csak nyolc éves voltam.

   2000. október 25-e után megláttam egy CD-t a boltokban. Az album a Hybrid Theory nevet kapta, az előadója Linkin Park. Néhány számuk, mint például az In The End, két héten belül a toplisták élére kerültek, én pedig szinte azonnal Soldier lettem. Ne vedd szó szerint, Soldier-eknek hívják a rajongóikat. Így értettem.

   Régóta szeretem a rock zenét, de anya még sosem engedett el egy koncertre sem, hiába szerettem volna.

   De aztán 2000. karácsonyára a lehető legjobb ajándékot kaptam amit csak lehetett. Két jegy, a New York-i koncertjükre. Egy nekem, egy pedig a legjobb barátomnak.

   A koncert egy hónap múlva lesz, 2001 márciusában. Nem tudom, hogy voltam-e valaha ilyen izgatott.