Everybody Wants Happy End //Linkin Park fanfiction//

8. fejezet

   2002. január
   Lola

   Az itt töltött egy hét alapján ugyan kis tapasztalattal, de kijelenthetem, hogy Agoura Hills lakói igencsak barátságosnak és segítőkésznek bizonyultak. Igaz, még nem ismernek minket. Könnyű kedvesnek lenni olyannal, akit nem ismersz. Ezzel szemben máris jobban kedvelem ezt a helyet, mint Floral Park-ot.

   Vajon ki az az eszméletlen eszes emberi lény, aki a végzős évének közepén vált iskolát, hogy aztán a maradék öt hónapot egy több mint 4500 kilométerre lévő gimiben töltse?

   Még szép hogy én.

   Kicsit sem néztek hülyének, még véletlenül sem.

   Az Agoura High szerencsére nincs messze a házunktól. Pár perc alatt minden reggel elfuvaroz anya a régi kocsinkkal, délutánonként pedig vagy értem jön, vagy hazasétálok. Szép környék, szívesebben sétálok, mint hogy a kocsi ablakán keresztül nézzem a tájat.

   Többnyire jófej iskolatársaim vannak. Két személy van akiket kiemelnék: Miles, a zene mániás könyvtárlakó srác, és Jess, egy népszerűnek mondható lány akit mindenki kedvel, ő viszont szinte senkit, Blake-en és pár személyen kívül. Az első hetemen az összes napon az ő társaságukban fogyasztottam el a szokásos iskolai menzás ebédet, és nagyrészt velük mentem haza, mivel nem laknak messze tőlünk.

   – Szimpatikus vagy. Jess nem sok mindenkit kedvel, de téged igen. Ez már valami – jegyezte meg péntek ebéd közben Miles, mintha az említett lány jelen sem lett volna.

   Elmosolyodtam a kijelentésre.

   – Mondjuk mert nincs sok normális rajtatok kívül? – forgatta a szemét Jess. – Szeméttelep ez a suli, de csak a diákok teszik azzá. Pedig szuper gimi lehetne.

   – Viccelsz velem? Imádom ezt a helyet. Nem tudom elhinni, hogy ez itt az utolsó évem – vonta fel a szemöldökét Miles. – Neked hogy tetszik, Lola?

   – Jobb, mint a New York-i gimi volt. Sokkal – néztem kettejükre, akik csak egy mosollyal reagáltak rá.

   – Azért járt pár nevezetes diák is ide – vigyorodott el a fiú.

   – Kezdődik – sóhajtotta Jess és szoros lófarokba kötötte szőkés haját.

   – És pedig? – érdeklődtem.

   – Gyere, mutatok valamit – intett felállva az asztaltól. – Jess, te is jössz, ha tetszik, ha nem.

   Követtem Miles-t az egyik folyosóra, ahol a falakat szinte végig tablók borították.

   – Nem hiszed el milyen legendák jártak ide... Mindjárt megvan... – futtatta végig szemeit a tablók évszámain. – Ezaz! Figyeld meg... És nagyon remélem hogy neked is pár név... Ismerős lesz – mutatott a tablóra, ahol a '95-ben végzett diákok képei és nevei voltak sorba rendezve.

   Szemeimmel izgatottan futottam végig a neveken, és már épp kezdtem volna feladni, mikor is megpillantottam, amit Blake nagy valószínűséggel mutatni akart. Tágra nyílt szemmel álltam ott meglepődöttségemben.

   – Ez hihetetlen... – éreztem ahogy idióta mosoly ül ki az arcomra. – Mike Shinoda, Brad Delson, Rob Bourdon... – olvastam fel a három nevet.

   – Bizony. Hihetetlen, hogy pár évvel ezelőtt itt végeztek, ugye? – nézett Miles is a tablóra. – Bár ha szerencsés vagy, néha össze lehet velük futni, ha épp nem dolgoznak.

   – Ezt hogy érted?

   – Nem tudtad? – még szélesebben elmosolyodott. – Még mindig itt, Agoura Hills-ben élnek. Csak persze Mike elköltözött a szüleitől, és Anna-val él jelenleg.