we are together, we can't lose(Magyar)- BEFEJEZETT

3.fejezet

Sziasztok, itt az újabb fejezet :)

A szivem a torkomban dobogott. A legjobb barátnőm felfigyelt az érkezésemre és ölelésre tárva karjait fogadott engem. Lihegtem, mivel nagyon elfáradtam, de ez abban a pillanatban nem is érdekelt.

-Mondh máhr.... meg... h..jött?

-Nyugi kislány- mondta- nézd, most ért be az autója.- biccentett az autó irányába, amiből abban a pillanatban szállt ki a leghelyesebb pasi a világon. Kiszállt, a vállára dobta a táskáját és elmosolyodott. Felénk nézett és intett egyet, tekintetét pedig az enyémbe fúrta. Talán elaludtam a hajam? Vagy már megint csorog a nyálam? Mindegy, így is sokszor beégtem már. Egy plusz mit számít? Halványan elmosolyodtam és visszaintettem.

-Gyere, menjünk be- szólt Alya és besétáltunk az épületbe. Az első óra matek volt. Igazából nincs ellenemre a tantárgy,de most nem tudtam rá koncentrálni. Egész órán az előttem ülő szőke fiút bámultam. Vajon milyen lehetett neki? Fárasztó? Jó? Rossz? Kapott levegőt Laylatól? Volt ideje várost nézni? Vagy pihenni? Miket láthatott, ha kimozdult? Milyen volt a szállása? Gondolt a barátaira?

A csengő idegesítő hangja rázott vissza a valóságba . Felálltam a helyemről és lementünk az udvarra szünetre. Alya elment valami harapni valóért, én pedig úgy döntöttem, hogy rajzolok kicsit, amíg rá várok. Leültem egy padra, kinyitottam a vázlat füzetemet és elkezdtem tovább tervezni azt a pólót, amit Adriennek szántam a születés napjára. Előző évben egy sálat adtam neki, de ő a mai napig úgy tudja, hogy az édesapjától kapta. Először rosszul esett, de utána,amikor megláttam, hogy milyen boldog tőle, már nem érdekelt.

-Szia Marinette- hallottam meg a hangot, amit csukott szemmel is felismernék.

-A..A..Adrien....öhm....sz..szia- na ez király. Már megint dadogok.

-Mit csinálsz?- kérdezte és megvillantotta azt az észveszelytően helyes mosolyát.

-Épp..t...ter..tervezek

-Jól néz ki - nézte meg és olyan közel volt hozzám az arca, hogy egyből elöntött a pír.

-K..Köszönöm.- mondtam, de még szerettem volna vele beszélgetni- És..m..milyen volt az utad?

-Fárasztó. Majdnem mindig csak dolgoztam, amikor pedig  tudtam volna pihenni, akkor sem tudtam.

-Layla?

-Ne is beszéljünk róla

-A fotók mindent elárultak- mondtam és mindketten elröhögtük magunkat.

-És mi történt, míg nem voltam itt?

-Nem igazán tudom,mit csináltak a többiek, mert én otthon voltam. 

-Beteg voltál?

-Majdnem. Majdnem eltörtem a bokám, így gyógyító pakolást kaptam rá és az orvosok megtiltották, hogy egy hétig felkelljek.

-Oh, nagyon sajnálom. - mondta - Demár jobban érzed magad?- kérdezte enyhe aggodalommal a szemében.

-Persze - mosolyogtam vissza rá - Bár a bokám még mindig nem a régi és egyszer kétszer  még belenyilal a fájdalom, de legalább járni tudok. Apropó, ki szeretném kérni a véleményed, mint model

-Igen?

-Te felvennéd ezt a pólót egy kék farmerral?

- Persze.

-Oké, köszi

-Szívesen.

Ekkor megszólalt a csengő.

-Mink lesz?

-Angol. Ha jól tudom filmet nézünk.

-Nem szeretem angolul nézni a filmeket. A tanár nem ad hozzá feliratot így én alig értek valamit.

-Szintúgy.

-TE? - lepődtem meg 

-Ennyire meglepett?

-Ne haragudj de igen

-Semmi baj. Na, de most menjünk- mondta majd felállt és rám nézett. Becsuktam a füzetemet és én is elindultam az osztály terembe. Kint hagytam a táskámat, ugyanis a számtek teremben voltunk és oda nem vihettünk be semmit. Bent leültünk a helyünkre és a tanár elindította a filmet.

És itt kezdődtek a bajok.

Körülbelül a film háromnegyedénél tartottunk, mikor bejött az igazgató.

-Gyerekek, egy akuma tűnt fel az iskola közelében, mint ahogy azt gyakoroltuk, hadjátok el az iskola területét és zárkózzatok be otthon.

Kimentünk a teremből és a táskámért mentem, mikor Mrs. Bustier megállított.

-Marinette, a kijárat a másik irányban van.

-Tudom, Mrs. Bustier, de szükségem van a táskámra.

-Nem lesz semmi baja, de most igyekezz- kezdett el húzni

-De..

-Nincs semmi de , most menj haza!

Most mit csináljak? Tikki nélkül nem tudok átváltozni. Valahogy meg kell őt szereznem! 

A tanárnő kivitt az iskolából, ott elengedett, én pedig a nyakamba vettem a lábaimat és úgy tettem, mintha haza felé futottam volna. Pedig nem haza mentem, hanem az iskola egyik hátsó bejáratán akartam bemenni. Befordultam a sarkon és benyitottam. És ott volt Adrien. Aki egy számomra nagyon is ismerős kwaminak adta ki a " Karmokat ki" parancsot. Nagy zöld fény ölelte körül őt. Mikor megszűnt a fény már Fekete Macska állt előttem. Úgy álltam ott mint egy szobor. Adrien lenne Fekete Macska? Fekete Macska pedig Adrien? 

-A..Adrien....- szólaltam meg, mire rám kapta a tekintetét. Pupillái kitágultak, szája pedig elyílt.

-M..Marinette, te mióta állsz ott?

Rövid lélegzetvételeket vettem és nem megválaszolva a kérdését elrohantam. Hallottam, ahogy kiálltja a nevemet, de nem álltam meg. Most az akuma a fontosabb! Ameddig arra koncentrálok, addig nem kell azzal törődnöm, hogy megtudtam, kicsoda ő.

-Tikki, Tikki merre vagy?- hívogattam a kwamimat. De nem kaptam választ. 

-Vigyázz!!- hallottam meg valaki hangját, aztán a következő körben Rena Rouge rántott a földre. Vele volt páncélos is.

-Köszönöm.- mondtam, ugyanis Rena megvédett egy bombától.- De ti mit kerestek itt?

-Akkuma támadás van Marinette- mondta Páncélos - Jöttünk segíteni a hősöknek.

-Pontosan, de jobb ha most eltűnsz innen kisl...azaz Marinette.

-Rendben, vigyázzatok magatokra.- mondtam majd elsiettem. A táskák elkeveredtek, nem tudom megmondani, hol lehet Tikki. Baj van!