Yo te amo a ti ~ Jortini ✓

18. rész

- Tessék? - szólt bele a telefonba. Rögtön felismertem a hangját

- Jorge? -szipogtam

- Tini...mi a baj? Mi történt? -kérdezte aggódóan

- Na-nagy szügségem van most rád. -dadogtam

- Hol vagy? Baj van? -hadarta el

- A ...központi korházban vagyok.. -remegett a hangom

- Miért vagy a korházban? Mi történt? -aggódot

- Anya... -ennyit tudtam kibökni

- Ne aggódj. Máris megyek. -mondta, majd bontotta a hívást.

Az idegeség, ami bennem tombolt majd szétvetette az idegeimet. Fel-alá járkáltam a korházi folyosón, arra várva hogy végre kijöjön az orvos. Miután meguntam, falnak dőlve csúsztam le a padlóra. Éreztem, ahogy egy sós könycsepp gördül le az arcomon, ezt követve ezer. Az arcomat a tenyerembe temetve zokogtam. Nem veszíthetem el. Nincs még itt az ideje.
Zogoktam. Nem is tudom mennyi ideje, mikor egy tenyeret éreztem a hátamon. Felnéztem és azon nyomban feláltam. A személy az erős és védelem nyújtó ölelésébe zárt. Biztonságban éreztem magam a karjai közt.

- Ne sírj. Nyugodj meg. -simogatta nyugtatás ként a hátamat

- Jorge. -szipogtam és a fejemet a mellkasába dugtam. A könnyeimel viszonylag elásztatam az injég.

- Mi történt? -suttogta halkan, épp úgy hogy haljam. Elhúzodtam tőle és a szemébe néztem. Letörölte a könnyeimet

- Magam sem tudom. Mikor haza mentem.. -nagy levegőt vettem- ...anya a konyhában feküdt eszméletlenül. -szipogtam tovább

- Minden rendben lesz. -nyomot egy puszit a homlokomra. Leültünk a székre én pedig hozzá bújtam, ő pedig magához ölelt.
Így ültünk pár percig, amíg kinem jött az orvos. Amint kijött az orvos a szobából, feláltam, Jorge is követte a példámat.

- Maga a Clara lánya? -pillantot rám

- I-igen. -dadogtam

- Sikerült elálitanunk a vérzést. -jelentete ki a doki

- Mi okozta a sérülést? -tette fel a kérdést Jorge, mivel látta, hogy nekem nem volt erőm megkérdezni

- Nem tudjuk pontossan, de minden bizonylag kés okozta a sebbet. -válaszolta

- K-kés? Ezt hogy érti? -nyeltem egyet

- Nem vagyunk benne biztos, de abban tartok hogy muszáj lesznek a rendőrség felé fordulni. De elsőb megkell várni még a hölgy magához tér. -mondta az orvos

- És hogy van? -kérdeztem remegő hangal

- Mint említettem, sikerült elálitanunk a vérzést. A seb elégé mély lett, de szerencsére nem vesztet túl sok vért. Lehet egy ideig aludni fog, de ez nem baj. -levegőt vett majd folytata- De ha pár perce később talál rá, vagy hívja a mentősőket, már nem tudtunk volna rajta segíteni. -említette a doktorúr- Nyugodtan bemehet hozzá. Mennem kell. Engedelmükel. -mondta, majd tovább ment

Ott áltam, mint valami csőd tömeg.

Pár perce később talál rá, már nem tudtunk volra rajta segíteni.

Állandóan ez kattogot a fejemben, még valaki az ölelésébe nem zárt. Nagy levegőt vettem, így rögtön magamba szívtam Jorge kellemes és férfias illatát.

- Bejösz velem? -pillantotam fel rá, mire válaszul csak bólintot.

Benyitottunk. Ott feküdt. Ott feküdt a korházi ágyban. Néhány cső állt ki a kezéből. Infúzió volt. A szobában a gépek csipogását lehetet hallani és az a szag.. nemcsoda hogy nem szeretek korházban lenni. Lassú léptekel anya ágyához sétáltam majd megfogtam a kezét.