Yo te amo a ti ~ Jortini ✓

9. rész

- Martina? -hallotam meg egy ismerős hangot-

Eltoltam magamtól Diegot és arra a személyre nézzek akitől származik a hang. Csak bámultam rá. Egyetlen egy hang sem hagyta el a számat. Nem akartam. Nem tudtam megszólalni.

- Jo-jorge? -szólaltam meg mikor megtaláltam a hangomat-

- Mit csinálsz itt? -nézet rám szúrós tekintettel, Diego átkarolt a derekamnál amit Jorge egy nem barátságos tekintetel díjazot- És vele? -a tekintetét Diegora vezete majd vissza rám-

- Randin vagyunk. -válaszolt helyetem Diego-

- Randid van vele? -mutattot Diegora- Miért? -a szemei szomorúságot suttogtak-

- Nem lehetek a barátnőmel? -meglepeten néztem Diegora ahogy Jorge is-

- Hogy érted hogy a barátnődel, Diego? -lépet hozzánk közelebb-

- Egy párt alkotunk. -nem tudom mióta.. Még mindig szótlanul álltam Diego karjaiban miközben Jorge arcát és a földet pásztáztam-

- Igaz ez, Tini? -kérdés, kérdés után-

-félénken bólintottam- I-iigen. -válaszoltam amint visszakaptam a hangomat. Jorge idegesen felénk nézzet. Már féltem. Vártam mikor üt be egyet Diegonak. De nemtett semmit. Ökölbe szorította a kezét. Láttam. Láttam ahogy a gyönyörű szemeiben megjelenek a könyek. Szóra nyitotta a száját, de ahelyet hogy mondott volna valamint csak megfordult és sietős lépésekel eltűnt-

- Köszönöm. -fordultam Diegohoz miközben egy-egy könnycsepet töröltem le arcomról- Miért mondtad azt hogy járunk? -kérdeztem-

- Ezt láttam a leghelyesebnek. -válaszolt- És hát.

- Mi? -néztem rá kíváncsian-

-sóhajtot- Tudom, hogy Jorgeval. Azaz Mr. Blancoval mielőtt ide jöt volna tanítani egypárt alkottatok. -meglepődve vezetem rá tekintetemet-

- E..ezt honnan...tudod? -dadogtam-

- Az nem számit. -letörölt egy könnycsepet az arcomról- Az maradjon az én titkom.

Ez nem lehet igaz. Honnan a fenéből tudja? Nem! Nem! Ez lehetetlen. Én nem mondtam neki semmit. Nem lehet hogy Mechiék mondták volna el. Bennük teljesen megbízok. Ki lehetet az?

- Tini. -téritet észhez Diego hangja- Minden rendben? -tette fel a kérdést aggódoan-

- Igen. -válaszoltam egy gyors válaszal-

- Még mindig szeretted őt? -fürkészte tekintetemet-

- Nem tudom mit érzek. -sóhajtotam- Nem tudom mit mondjak.

- Az igazat. Szerelmes vagy még Jorge Blancoba? -tette fel ugyan azt a kérdést máshogy fogalmazva-

- Igen. -sütöttem le szemeimet- De már nem akarok így érezni iránta. Szeretném elfelejteni. Szeretnék tovább lépni. Boldog lenni. -pillantotam rá- De néha azt hiszem...ez lehetetlen. -a hangom elcsuklot-

- Szeretnék neked segíteni. Figyelj. -összekulcsolta ujjait az enyémel- Igérem. Esküszöm. Ez a dolog kettőnk közöt marad. Nem szeretnék rád erőltetni semmit. De ismered az érzéseimet amit irántad táplálok. -fordult felém- Bármikor szükséged van valamire vagy valakire. Én itt vagyok. Akár társaságra. Vígaszra. Rám számithatsz.

- Köszönöm. -nyomtam egy puszit az arcára-

A hazafelé út nagyrésze csendben telt. Az elsuhanó tájat figyeltem mikor a házunk előtt áltunk meg.