Yo te amo a ti ~ Jortini ✓

13. rész

~ 1 év múlva ~

1 év telt el. Sikeresen befejeztem a gimit.
Meghalgatam a tanárjaim tanácsát és beindítottam énekesnői karrieremet.
Igazából sok minden változot ez az egy év alatt.
A világ kezdi megismerni a nevem. Mercedes és Maximilian fél éve egypárt alkotnak.
Egy ideig, pontosabban 2 hónapig Diegoval egy párt alkottunk, de rá jöttünk hogy ez nem működött. Szerencsére jóban váltunk el és mostanra már az egyik legjobb barátomnak nevezhetem Diego Dominguezt.
Lola, kihitte volna észhez tért és a pénzből amit az ösztöndíjhoz kapot Londonba utazot ahol folyatta a sulit így már főiskolás. Művészetet tanul, ki gondolta volna.
Anyám újra szerelmes lett. Robert nagyon kedves férfi és szinte már a lányának tart engem, és kaptam hozzá egy nővért is akivel nagyon jóban vagyunk.

Jorgeról semmit sem hallotam azóta, csak egy dolgot. Boldog. Boldog nélkülem. Viszont nincs az oldalán senki sem. Kezdek bele törődni, hogy elvesztetem. Végülis én döntötem így. Én engedtem őt el.
Borzasztóan hiányzik, de kezdem azt hinni hogy már csak az emlékét szeretem és ő róla sikerült megfeletkeznem.

A "karrierem" alatt sikerült megismerkednem pár nagyon kedves emberel, köztük példaul Ruggero Pasquarelli-vel akivel nagyon jó barátok lettünk, vagy ott van még a barátnője Candelaria.
De legjobban annak örülök, hogy találkozhatam híreségekel is, részt vehetem nagyobb dijátadókon.
Ki hitte volna, hogy egyszer ilyen jó barátnője leszek egy híres énekesnőnek, Camila Cabello-nak. Nos én biztos nem.
De nem húzom tovább a szót. Most pedig folytatnám is minden napjaimat.

- Miről beszélsz? Mondd hogy nem jól hallotam. -akadtam ki barátnőm, Mechi szavain-

- De, jól hallotad. Jorge visszatért a városba! -jelentete ki halál nyugodtan-

- És ezt csak ilyen nyugodtan mondod? -teszem csípőre a kezem-

- Te mondtad, hogy már nem érzel iránta semmit. Hogy csak az emlékét szeretted. -utánozta a mozdulatom-

- Igen, ezt mondtam. De mi van ha újra elől jönnek az emlékek, és tudod... -kezdtem ideges lenni-

- Hát olyan nem lesz. Basszus. Ne hogy most kezdj itt nekem hisztérikázni. -akadt ki-

- Megvan rá minden jogom. -

- Megvolt rá minden jogod, amig elnem engedted őt. -szólalt meg ezel elnémitva engem- Figyelj Tini. Tudod hogy nagyon szeretlek. De most már komolyan nemkéne hisztérikus rohamokat rendezni. Nem akarlak megbántani, de ez az igazsság. Utálhatsz emiatt, de én kimondom amit gondolok. Elveszteted őt. Törődj bele. Tudod, hogy én lettem volna az első, aki gratulál kettőtök kapcsolatának, mivel a történtek ellenére is, Jorge jó ember, és gondoskodó lélek. És megváltozot. Igaz hogy sok mindent elcseszet, de jó ember, hatalmas szível.
De te elengedted őt. Ezt már nemtudod megváltoztatni. A múlton, akár hogy is szeretnénk, nem tudunk változtatni.
És most minden jogod megvan rá hogy utálj, de itt az ideje hogy kinyisd a szemed. Csak segíteni próbálok. -mondta. Belém folytota a szót.

Igen. Igaza van. Elcsesztem. Mindent. Minden az én hibám. Dühös voltam Jorgera, amiért mással láttam, dühös voltam Mechire, amiért megmondta az igazat, dühös voltam Lolára amiért nem volt itt velem, de leginkább magamra voltam dühös mert az én hibám volt minden.

Minden pillantban az utolsó beszélgetéskünkre gondolok vissza, ami a reptéren volt.
Régi emlékek jelentek meg.

- Mit művelsz velem Blanco? -suttogtam magam elé kécségbe esve. A telefonom csörgésère lettem figyelmes. Kihalásztam a kütyüt ami a zsebemben pihent. A menedzserem volt az, a zöld ikonra nyomtam-