hűtlenségi bizonyítvány

5. FEJEZET

Sosem futottam még ilyen gyorsan. Miután megadta Evan a címet, leraktam a telefont, felkaptam egy fehér pulóvert és egy random cipőt és útnak eredtem. A szüleim hangosan kiabálnak utánam, de én fejvesztve rohanok végig Göteborg fagyos utcáin. Azt mondtam nem érdekel Julian, de az épsége mindennél fontosabb. Mondhatok bármit, egy csettintésre akkor is ott leszek mellette. Nem ismerem őt. Talán egy értelmes beszélgetésünk sem volt. De tudjátok, van az az érzés, amikor először meglátsz valakit, és rögtön érzed, hogy ő kell. Beleszeretsz abban a pillanatban. Egy átkozott pillanat alatt felforgat mindent, ami eddig körülötted volt. A szabályaidat, az elveidet eltörli és ő fog helyette létezni. Ő lesz a mindenséged.

Az utcájukba fordulva, csak egy házban van világosság, így odasietek. Legalább másfél kilométert futottam, remélem lesz is értelme. A házba csengetés nélkül rontok be, majd a nappaliba érkezve borzasztó látvány fogad. Tényleg nagy káoszt csinált. Maja kisírt szemekkel áll előttem, Evan pedig vérző orrát tömi be zsebkendővel.

- Mi a franc folyik itt, Nellie? Az én barátom miért téged hivat ide? Erre adj nekem magyarázatot! - sírva kérdezi tőlem. Szemében látom a csalódottságot. Teljesen összetört.

- Lányok, majd ezt megbeszélitek. Maja tudom, hogy ez nehéz, de jobb ha együtt működünk Jakobbal. Ki tudja mire képes most.

- Hol van? - kérdezem félő hangon. Inkább Majától félek, mintsem Julian-től.

- A szobájában. - szólal meg Maja. Az emeletre mutat Evan, én pedig a lépcsőhöz rohanok. Visszanézek Majára, aki pedig elfordítja a fejét. Nekem végem.

Lassú léptekkel megyek végig a folyosón, majd a legutolsó szoba ajtaját kiszúrom, hogy egy hatalmas STOP tábla van rajta. Kizárólag a Julian-é lehet. Óvatosan benyitok, Julian pedig az ágy szélén ül, vodkát kortyolgatva. Oldalra pillant, egyenesen a szemembe.

- Mit keresel itt? - kérdezi flegmán. Fintorog egyet, majd újra meghúzza az üveget, aminek már a fele hiányzik. Azt hittem nem iszik, de inkább nem kérdezősködök erről.

- Idehívtak. Hisz te mondogattad a nevemet. - sétálok oda az ágyhoz.

- Ez nem miattad van. Vagyis, de miattad. - kortyol újakat a mérgező italból.

- Azt hittem nem iszol. - jelentem ki.

- Én is sok mindent hittem már az életben. De csalódtunk mindketten úgy néz ki. - tárja szét a karját.

- Ne mondd ezt, Julian. Magadnak csináltad, most meg rám akarod fogni. - förmedek rá. Nem mondhatja ezt.

- Istenem - fújtat egyet, majd elterül az ágyon. - Én szeretlek.

- Nem szeretsz. - válaszolom. - Egy hete ismerjük egymást.

- Megvan az az érzés, hogy azt hiszed minden jó körülötted, van egy barátnőd, aki szeret, azt hiszed, hogy te is, de aztán felbukkan egy személy. Rájössz, hogy nem az a szerelem amit eddig éreztél. Az lesz, amit ezután fogsz. - nézi a plafont egy ideig, majd kíváncsian rámnéz, hogy mit gondolok.

- Igen, megvan. De tudod, amikor a legjobb barátnőd barátja iránt vannak meg ezek az érzések, akkor elég szar.

- Minden annyira bonyolult. - húzza meg újra az üvegben lévő italt.

- Elég lesz már! - Szólok rá erőteljesen.

- Csak ha idefekszel mellém - paskolja meg az ágyat. Mosolyogva húzogatom a számat, ő pedig félig felül, hogy végig nézze mit is csinálok. Lassan lépkedek oda, majd a kezét nyújtja, én pedig mellé huppanok. A keze továbbra is a levegőben van, majd egyszer csak egy nagy csattanással földet ér az üveges vodka. Julian felnevet, nagyon hangosan, én pedig csak mosolyogva nézem őt.