Tél van! Ohh kedves tél te oly sok embernek ártó tél. Hullatod a havat, jégkristályosítod az utakat. Az embereket szívíg lefagyasztod. Az én szívem is te fagyasztotad meg. Oly sokáig hittem benned hogy majd megváltozol és nem ártasz másnak, több ember szívét nem rombolod le, de te nem változtál. Talán a te szíved is jégből van? Vajon téged is átvertek és megaláztak mint engem? Szerettem a őt,téged,a csillagokat,de minden elárult. A csillagok már nem adtak több fényt, már nem nyugtattak éjszaka hogy holnap minden rendben lesz. A hold nem simogatta hajam többet mikor aludtam. Elmentek itt hagytak. Te kedves tél, elloptad a szívem és egy jégbörtönt alkottál belőle melybe bezártál engem. Ő pedig megpróbált felolvasztani, de nem engetted neki. Örökre a börtönöd rabja leszek,vagy inkább az Ő börtöne rabja? Már nem tudom ki vagyok! Már nem tudom mi vagyok. Talán egy ember vagyok? Vagy maga vagyok a Tél? Ohh Kedves tél miért vagy ilyen szép,de belül a legrondább teremtmény amit láttam? Nem ez nem igaz! Én vagyok a legrondább teremtmény ezen a világon. A szívem egy börtön én pedig egy ember vagyok. Egy ember aki önző,hatalomra éhes,lelketlen! Olyan vagyok mint a többi ember. Semmiben nem küönbözőm tölük még ha Ő azt is mondta. Te vagy a legszebb és legtisztább a világon! De valójában Ő volt a legtisztább. Az egyetlen aki képes volt magát a Telet is megolvasztani. örülök hogy itt voltál melletem Tavasz és vigyáztál rám.de többe már nem kell. Én leszek a te csillagod ki örökké az álmaidra fog vigyázni. Szemeim lecsukodnak és a lelkem az a fagyott lelkem egy fagyott csillagá változik és letelepszik az éjjel keblein!
Nem lett a legjobb de próbálkozom. Még egy résszel jövök ma de addig is legyen szép estétek!
