Ott állok és várok! Várok arra hogy mikor süllyedek el a mélybe. De akárhogy várok nem megy…. Csak a súlyokat érzem amik nyomnak engem. Egyre nehezebb lesz minden. Hallom… Hallom hogy mindenki rajtam röhög…..Én pedig a tömeg közepén állok és sírok. Mit tettem? Miért én? Ezek járnak a fejben. Érzem hogy egyre jobban összetörik az a páncél ami engem véd. Már nem tudom ki vagyok. Csak egy szánalmas libát látok..aki mást nem tud csak sírni. Egy lányt aki teljesen össze van törve. Én nem ilyen vagyok…. De ilyenné váltam miattuk….azok miatt akik röhögnek rajtam. Félek, elveszek, én nem létezem. De a mélység nem fogad be! Így én csak létezem a súlyokkal a hátamon és az átszurt üres szívvel ami már nem dobog senkiért csak a megváltásért!
Nem a legjobb... De most valahogy így érzek még ha rengeteg ember is mellettem áll!
