A mélybe löksz de én felkelek.
Újra lelöksz, én újra felkelek.
Egyre mélyebbre és mélyebbre löksz, de én mindig felkelek.
Elgondolkodva azon vajon én mit jelentek neked.
Talán egy játékbaba vagyok?
Egy játék kivel napokig játszol de végül megunsz és a polcra teszel. Onnan pedig évek múlva a kukában landolok esetleg a tűz melege vesz majd körül.
Vagy talán egy hóember?
Kit oly lelkesen építették de leromboltad mert neked nem tetszett a munka amit alkottál?
Vajon megtudom valaha mit gondolsz?
Képes leszek eléd állni és azokba a barna íriszekbe nézni?
Vajon te akkor is negcsavarod a igazat?
Vajon akkor is a szemembe hazudsz?
Zuhanok mint mindig.... De most nem fogok felelkelni. Nincs erőm de egy dolgot még meg akarok tenni.
Egy szót elmondani neked.
Azt a szót amit soha senkinek nem mondtam még.
Köszönöm hogy most neked ezt elmondthatom.
Szemem lassan lecsukodik. Végre a lelkem is könnyebb lett. Egy szó nyomta eddig "szeretlek".
Kimondva könnyebb.
Látom a könnyeid... Azokat a mű könnyeket... De én így tartalak tökéletesnek!
Ez nem a búcsú kedves hisz én a csillagok közül fogok rád figyelni! Örökké melletted leszek!
Bár szerintem lehet még mit javítani rajta de ezt kiadni magamból nagyon jó volt! (tegnap ezt már kitettem egy másik könyvembe)
