Várok,remélek,szeretek!
De vajon mit veszthetek?
Téged vagy magamat?
Nem tudhatom .
Érzek,bízom,látok!
De hogy vajon miért
azt csak a fájó múlt
tudhatja igazán.
Csalódom,Éhezem,élek!
Csak a szívem lett
egy üres katlan melyben
már a tűz sem vörös.
Fázom,szenvedek,meghalok!
Jégpehely hull a szívem csücskére
mely megmelengetí lelkem
érzem hogy én lettem a saját végem.
A saját lelkem lett az űr melytől féltem!
Vajon ha kimondom mit érzek a világ ellenem fórdul?
A Nap és Hold is megvan egymás nélkül
de én te nélküled inkább meghalok.
Néha az fáj a legjobban hogy barátok vagyunk!
A meleg tea jó a megfázásra
de a szívem kiolvasztására is jó?
Ha holnap eltünnék minden szó nélkül akkor eljönnél megkeresni akár hol is vagyok?
A pokolba is belépnél? Kétlem eszre sem vennéd hogy nem vagyok!
Életem értelme te vagy
de én neked mi vagyok?
Rettegek magamtól!
Hisz Hádész lánya vagyok! Maga a halál hírnöke!
fagyott szívem kezd olvadozni
de magam sem értem miért?
Talán attól hogy újra láthattam azt a gyermekei mosolyod!
