Csalódtam benned…
Nem ez így nem igaz mert magamban csalódtam.
Annyi esélyt adtam, annyi lehetőséget.
De te mindig elbaltáztad azokat.
Újat adtam. De miért? Tudtam hogy te soha nem változol, én meg nem akarlak megváltoztatni!
Miért adtam mindig új esélyt? Ha tudtam hogy azzal csak magamnak ártok.
Nem tudom, talán reménykedtem hogy most más lesz.
Tudod a mi kapcsolatunk olyan mint a nappalban és az éjszakában a felhők. Bár ez így nem igaz… Én Nem lehetek felhő… Ahhoz túl emberi vagyok. De tudod melletted mindig annak érezhettem magam aminek akartam. Felhő, madár, csillag, nap! Melletted mind lehettem. De nélküled már csak egy ember vagyok. Tudod több esélyt nem adok. Ezért a hold keblére telepszem és a csillagokkal takarozom rád gondolva örökre!
Szerintem nem lett olyan jó de azért kirakom!
