Amíg élünk és meghalunk [Mo Dao Zu Shi fanfiction]

1.

Borostyán színű szemei könnyektől csillogtak, ahogy fölém hajolt, és végigsimított az arcomon. A látásom homályosodott, viszont a szavait még tisztán ki tudtam venni.
- Még halálunk után is... Meg foglak találni, Wei Wuxian...
- Lan Zhan...

Riadtan pattantak ki a szemeim. Azonnal felültem, és kellett pár másodperc, mire lenyugodtam. A szobámban voltam az ágyamban, és nem egy harc kellős közepén.
Már három hónapja ez megy. Folyamatosan ilyen álmok gyötörnek. Mind mások, mégis kapcsolódnak egymáshoz. Több száz évvel ezelőtt játszódnak, egy olyan világban, ami képtelenség, hogy valaha létezett. Természetfeletti lények, varázserő, véres küzdelmek... A legdurvább az egészben, hogy annyira valóságosnak tűnnek ezek az álmok, hogyha nem ébrednék fel reggelente, nem hinném el, hogy csak a képzeletem játszik velem. Mintha tényleg megtörtént volna velem... Egy dologra viszont nem tudok rájönni, és ez már az álmok megjelenése óta böki a csőrömet. Eddig mindegyikben megjelent egy férfi, akinek nem emlékszem az arcára. Egyedül a szemei maradtak meg. Azok a gyönyörű borostyán színű szemek, amik képesek a lelkemig hatolni...

Tekintetem az éjjeliszekrényen álló ébresztőórámra vándorolt. Pár percig bambultam, majd tudatosult bennem, hogy megint nem szólt. Vagyis megint totális késésben vagyok!

Egyébként még be sem mutatkoztam. A nevem Wei Wuxian. 17 éves, harmadéves gimnazista vagyok. A szüleim még gyerekkoromban meghaltak egy balesetben. A Jiang család vett magához, és velük éltem, amíg elég idős nem lettem ahhoz, hogy különköltözzek tőlük. Sok pénz maradt a családi hagyatékból, ennek köszönhetően tudtam venni egy lakást, ahol már egyedül élek lassan 2 és fél éve. Magányos nem vagyok, nekem pont elég, hogy napközben a barátaimmal lóghatok.

Kapkodva öltöztem fel, és dobáltam bele iskolatáskámba a mára szükséges dolgokat. Reggelit összedobni már nem volt időm, ezért felkaptam egy almát, beleharaptam, és már rohantam is ki az ajtón. Az almával a számban kerülgettem futólépésben az embereket az utcán. Hosszú fekete hajam szanaszét állt, próbáltam összefogni, de nem ártott volna előtte megfésülnöm. Mindegy, nem halok bele, ha egy órát rendezetlen frizurával kell végigülnöm.

Előhalásztam a zsebemből a telefonomat, és ijedten láttam, hogy volt még két percem beérni. Ráadásul ma első órában fogja az osztályfőnökünk bemutatni az új történelemtanárunkat. Még Jiang Cheng említette előző héten, hogy a szerelme Lan Xichen öccse az iskolánkban fog tanítani. Nem mindennapi dolog, hogy valakit áprilisban vegyenek fel, de a volt történelemtanárnőnk szülni ment, ezért kellett az utánpótlás. Kíváncsi vagyok erre az új tanárra. Remélem, olyan, mint a bátyja. Egyszer-kétszer már találkoztam Xichennel. Nagyon kedves és mindig mosolyog, ráadásul nem utolsósorban nagyon jóképű. Értem, mit szeret rajta annyira Jiang Cheng a nagy korkülönbség ellenére is.

Az óra egészet ütött, amikor befordultam a suli utcájába. Még futottam, hátha a tanár előtt érek be. Mit hittem, erre mennyi az esély?

Pontosan nyolc óra hat perckor kifulladva, kócos hajjal, számban az almával rontottam be a terembe. Mindenki rögtön felém kapta a fejét. Én meg álltam ott a küszöbön, mint egy idióta, mert szusszanásra volt szükségem.
- Wei Wuxian! Mégis hogy képzeled?! – kezdett el az osztályfőnök üvöltözni velem. De már rég nem rá figyeltem. Tekintetem a mellette álló férfire vándorolt. Vászonnadrág volt rajta és egy ing nyakkendővel. Hosszú fekete haját egy elegáns kontyba kötötte. Látszólag ő is engem vizslatott, majd amikor feljebb nézett a tekintetünk találkozott. Az alma kiesett a számból. Remegni kezdtem. A fejemen emlékképek ezrei rohantak keresztül. Éreztem, hogy szédülök. Nem láttam mást magam előtt csak azt a borostyánszínű szempárt. Lan Zhan.

Pár másodperccel később minden elsötétült...

-

Első fanfictionöm *-* Az utóbbi időben annyira beleszerelmesedtem a Mo Dao Zu Shi-ba, hogy nem bírtam ki, hogy ne kezdjek el írni róla egy történetet *nevet*.  Bár most Lan Zhanék elég új köntöst kaptak ezzel a 21.századdal xD

A kövi részt megpróbálom hosszabbra írni, ezt se ilyen rövidre terveztem, így jött össze xD

 Nagyon remélem, hogy el fogja nyerni tetszéseteket ez a kis történet :)