📷 22. rész 📷

320 27 6
                                    

El sem hiszem, hogy Shawn mindent megbeszélt az anyámmal és ma indultunk el az első helyszínre.

Azt mondta, hogy csak bólintottak mindenre, majd a végén megszólalt anyám:

-Kérlek felügyelj az egy szem lányunkra. Tudod nagyon aggódunk érte.

Shawnnak rögtön eszébe jutott, amit mondtam neki, ezért ezt felelte:

-Nem kell félniük minden rendben lesz. De mielőtt eszükbe jutna, nem fogok róla tudósítani önöknek. Szegénykének kell egy kis önálló élet, ahol a szülei nem figyelik minden lépését.

Pontosan így mesélte Shawn. Persze kíváncsi lettem volna anyám reakciójára, de azt nem várta meg, hanem eljött. De szerintem fortyogott a dühtől, hogy nem az történt, amit ő akart.

Reggel korán indultunk, ezért csak pislogtam bármerre is mentünk. Amint felültünk a turnébuszra a csapattal, bemutatkozott mindenki. Mivel fáradt voltam, nem jegyeztem meg senki nevét, de úgyis lesz rá majd még alkalmam. Pár órát utaztunk, addig mindenki kipihente magát. Aznap még nem volt koncert, ezért miután megnéztük a stadiont és pár fontos dolgot bepakoltunk, mindenki mehetett a saját dolgára.

Shawn körbevitt a városon és megmutatta kedvenc helyeit. Közben hiába beszélgettünk sokmindenről, akkor is feltört bennem a telefonozás és instázás utáni vágy. Séta közben meg is említettem ezt Shawnnak, aki volt olyan rendes és odaadta a telefonját. Azt mondta, bármi érdekeset látok, nyugodtan fotózzam le, és este feltehetem instára. Beakar vezetni egy olyan dolgot az életembe, ami eddig nem igazán volt. És ez az, hogy nem csinálhatom mindig azt, amit akarok. Például instázni csak esténként, kivéve ha este koncert van. Akkor délutánra tesszük azt át.

Estefele, mikor ment le a nap, pont a tengerparton voltunk. Egymás mellett ülve néztük a gyönyörű naplementét. És én az instaőrült persze előkaptam Shawn telóját és nekiálltam fotózni, videózni.

-Óh Shawn, ez olyan szép! -sóhajtottam, mikor két csaj futott felénk. Persze a Mendesarmy...

-Sziasztok! Ugye nem zavarunk? Csak szeretnénk veled egy képet csinálni -mosolygott a hosszú szőke hajú lány Shawnra. A barátnője csak csendben állt mellette és bólogatott.

-Persze, csináljunk! -mondta Shawn és felkelt mellőlem. Átkarolta a két lányt, és a szőke felém nyújtotta a mobilját. Sony volt, nem a kedvencem.

-Csinálsz rólunk egy képet? -kérdezte, mire csak egy ,,Oké" -t feleltem és gyors megcsináltam a fotót. Utána viháncolva el is mentek... Pont akkor kellett idejönniük, amikor én akartam megkérdezni Shawnt, hogy csinálunk egy képet.

-Szelfizzünk Hope? -fordult felém Shawn. Megint kitalálta a gondolatomat.

-Nem köszi. Ezek után már lemondok róla. Majd máskor, máshol -mosolyogtam rá és miután lement a nap, elindultunk vissza a szállodába.

Este még összefutottunk Andrewal, ezért hármasba vacsoráztunk. De utána rám még várt a munka. Kiválasztottuk Shawnnal, hogy melyik ruháját fogja másnap felhúzni, amit rögtön ki kellett vasalnom. Utálok vasalni, de legalább nem tettem tönkre a ruháját. A nap végére már annyira elfáradtam, hogy instán épphogy csak megnéztem az értésitéseimet, és tettem fel pár képet erről a gyönyörű városról. Többhöz se erőm, se kedvem nem volt.

-Mendi tessék itt a mobilod! -mentem utána a fürdőbe. Hiba volt, mert még nem volt felöltözve -Hupsz bocsi -mondtam és elrakartam a szemeim.

-Morti ne szórakozz, hiszen van rajtam törölköző -mondta nevetve, de tuti, hogy közbe ő is elpirult.

-Asszem én megyek egy másik szobába. Nem akarlak zavarni. Jó éjt -köszöntem el és már útba voltam az ajtó felé. De Shawn nem engedett. Gyengéden megfogott és hozzám simult. Éreztem, ahogy a szíve majd kiugrik a helyéről.

-Maradj velem! Kérlek! Elég nagy az ágy, elférünk rajta bőven.

((LL fanok, váram a fangörcsöt 😘 Ja és Laura kitette az Emlékezz rám tartalmát. Szerintetek mi lesz??))

Instalány S.M. (Befejezett)Onde histórias criam vida. Descubra agora