Instalány S.M. (Befejezett)

📷 23. rész 📷

Ott maradtam vele. Együtt aludtunk, bárhova is mentünk. Igazi jó barátok vagyunk, de sokan megkérdőjelezik, hogy tényleg csak barátok lennénk. Több cikket is olvastam, ami összehozott minket. Sajnos ezek elég kellemetlenül érintettek, így volt egy pár nap az életembe, mikor egyszer sem voltam fent az interneten.

-Shawn én ezt nem bírom! Miért nem hisznek nekünk? Hiszen csak barátok vagyunk! -mondtam a sírás szélén állva. Látta rajtam, hogy mennyire ki vagyok. Szorosan átölelt és egy puszit nyomott a homlokomra.

-Ne is foglalkozz velük. Ilyen a média -próbált nyugtatni, de nem sikerült neki. Elsírtam magam. Teljesen kiborultam.

-De én nem tettem semmi olyat. Én én ezt nem értem -nyafogtam, mint egy 5 éves.

Még jó, hogy este történt ez a koncert után. Elképzelni sem tudom, hogy Shawn hogy adott volna ezek után egy koncertet. Szegényt őt is nagyon megviselte a kirohanásom és a cikk is.

Mindketten nagyon magunk alatt voltunk. De én éreztem, hogy egyre jobban alakul valami közöttünk. Egy olyan dolog, ami nagyobb és erősebb egy egyszerű barátságnál. Ezt a megérzésemet csak Shawn is megerősítette. Amint szorosan tartott az ölébe ismeretlen futkosás járta végig testemet. Ő is teljesen beleborzongott ebbe az egészbe. Pedig már többször is előfordult, hogy egymás ölébe ültünk. De az az alkalom teljesen más volt. Nem tudtam, hogy mit tegyek, meg sem mertem mozdulni. Mindössze ennyit kérdeztem Shawntól:

-Mi történik velünk?

Hiába vártam, nem kaptam rá választ. Azt hiszem ő is magában erről elmélkedett. ,,Mi van velünk? Hiszen eddig mindent meg tudtunk oldani."

Nem tudtam akkor még semmit. Elmentem megfürödni, de közben egyfolytában kattogott az agyam. Nem akartam megbántani Shawnt, de azt sem akartam, hogy miattam ilyen rosszindulatú cikkek jelenjenek meg. Úgy éreztem el kell hagynom őt és az egész bandát. Utoljára még használtam Shawn telóját. Megnéztem mikor megy a lekközelebbi busz haza. Haza akartam menni, bár nem a szüleimhez. Haza a városba, ahol a barátnőm biztos befogad pár éjszakára, míg kitalálom hogyan tovább.

Az ágyba némán fekve arra vártam, hogy elaludjon Shawn. Amint lefeküdt mellém el is nyomta az álom. Egy táskába összepakoltam pár cuccom és miután felöltöztem indulásra készen is voltam. Végignéztem az alvó férfin és szívem elszorult. Nem akartam őt otthagyni, szükségünk lett volna egymásra. Nagyon ragaszkodtam hozzá, de nem halgathattam a szívembe. Az eszemet kellett követnem.

-Bocsánat Shawn! Mindenért. De tudnod kell, hogy szeretlek. Szia és vigyázz magadra -köszöntem el suttogva és adtam a szája sarkába egy puszit. Miközben elhagytam a szállodát, egyre csak sírtam. Az állomáson is többször visszakérdeztek hova szeretnék utazni.

Így jutottam a városba hajnali 4 körül. És ott még egy fél óra gyalogút volt vissza a barátnőmig. Mivel eléggé kimerült voltam 5 előtt érkeztem meg és rányomtam a kapucsengőre. Talán 10 perc telt el, mire egy csapzott hajú lány egy köntöst magára húzva kilépett arcán mérges tekintettel.

-Ki az aki... -kezdte feltenni a kérdést, de felismert és a méreg átváltozott csodálattá -Hát te hogyhogy itt vagy? Olyan rég láttalak, gyere be. Muszáj mesélned.

-Szia Roxi. Ígérem mindent elmesélek, csak had feküdjek le pár órát aludni.

Sziasztok!
Csak szeretnék szólni, hogy 1 vagy 2 rész múlva vége a történetnek. Remélem nem lesztek csalódottak.
❤❤