A váróban ültünk (közben a többiek is megérkeztek) és vártuk, hogy vissza hozzák Alexet a CT-ről, majd mondják az eredményeket.
A feszültséget vágni lehetett köztünk. Mindenki félt, és még az se tett jót, hogy az idő szinte megállt. Legalábbis mi így éreztük. Nyilván a gondtalan emberek másképp vélekednek. Szerintük, csak úgy rohan.
Fél óra múlva megjelent egy orvos.
-Jó napot! Doktor Illés Iván vagyok. Mándy Alex orvosa - mondta. -Ki is a húga?
-Én lennék - jelentkeztem, bár nem iskolába voltam.
-Érdekes. Eddig nem mesélt arról, hogy lenne egy húga - gondolkozott el. -Na mindegy. Ha szeretne, akkor bemehet, viszont előtte még elmondanám az eredményeket.
Figyelmesen néztünk a dokira, mire elkezdte: -Alexnek az állapota romlott, és ez most már csak rosszabb lesz. A rák elkezdett terjedni, és mivel ugye nem engedte meg, hogy megműtsük, vagy kemózzuk, ezért ez is csak rosszabb lesz.
-És nem lehet ellene tenni valamit? Szerintem lehet, hogy meggondolta magát - mondtam reménnyel teli hangon, de ez csak pár másodpercig tartott, ugyanis Iván doktor megrázta a fejét, és sajnálattal közölte, hogy "már nem tehet érte semmit". A könnyeim ismét szabadon kószáltak az arcomon, majd erőt véve magamon, megkerestem Alex szobáját, majd két kopogás után benyitottam. Rossz volt látni, ahogy mindenféle szerkezet lóg ki belőle, és lélegeztetőgép segíti a lélegzésben, miközben ébredezik.
-Szia! - köszöntem neki halkan, majd nyomtam egy puszit a homlokára. -Hogy vagy? - kérdeztem, miközben ismét könnybe lábadt a szemem.
-Azon kívül, hogy fáradt vagyok, viszonylag jól - mosolygott rám, viszont a szeme nem ezt mutatta.
-Mi a baj?
-Zoó! Én nem akarok itt maradni! - fakadt ki. -Nem szeretném a maradék hónapjaimat egy kórházban rohadva tölteni. Élvezni szeretném! Méghozzá veled. Tartsd be az ígéreteid, és vigyél innen valahogy ki. Kérlek! - könyörgött.
-Megpróbálom - nyomtam ismét egy csókot homlokára. -Addig is: mit hozzak enni? - kérdeztem.
-Nem vagyok éhes. Aludni szeretnék - jelentette be.
-Rendben.
Nem tehettem azzal semmit, hogy nem kért enni. Ez is hozzá tartozott a rákhoz. Az étvágytalanság, és a fogyás. Nem akartam ráerőszakolni az ételt. Inkább kijöttem, hogy tudjon pihenni, és felhívtam azt a személyt, akivel már hónapok óta nem beszéltem. Aput.
3-szor csörgött ki, mire felvette.
-Zoé? - hangja meglepett volt. Nem számított arra, hogy hívni fogom, de mégis így lett.
-Szia apu!
-Mi a baj?
-Segítened kéne - mondtam a vonal túlsó oldalán lévő személynek.
-Hallgatlak!
VOCÊ ESTÁ LENDO
Örökké a szívedben
Romance-Tudod mit? - kérdeztem tőle, miközben erőt vettem magamon. -Nem érdekel, hogy mennyi időd van. Azt akarom, hogy a maradék fél éved szép legyen, hogy majd úgy tudjak rád vissza emlékezni, hogy örülök. Hogy örülök annak, hogy veled tölthettem, hogy l...
