A kedvenc helyemre mentem, ahová mostanában nemigen sikerült kijutnom. Ez pedig egy játszótér volt. Mivel késő délutánra járt az idő, ezért elég sokan voltak a játszón. Mondtam már, hogy imádom a gyerekeket? Olyankor, ha látom őket, vagy velük vagyok (ez elég ritka szokott lenni) sikerül lenyugodnom, miközben azon elmélkedek, hogy nekik még jó. Hogy mi? Hát az, hogy gondtalanok. Nem kell semmit megoldaniuk, nem nyomja semmi a vállukat, hamar megtudnak bocsájtani, és elfogadják a másik döntését. Ha cukrot kér a barátjuk, akkor cukrot kér. Bár ilyen könnyű lenne ez majdnem felnőttként is! De nem. Mivel minnél nagyobbak leszünk, annál nehezebb lesz minden. Legalábbis én ezt gondolom...
Gondolatmenetemből egy kislány érkezése zökkentett ki.
-Szia! - köszönt kedvesen.
-Szia! - mosolyogtam rá.
-Niki vagyok. És te? - kezdett el hintázni.
-Zoé.
-Te már nagy vagy. Miért vagy itt? - kíváncsiskodott.
-Szeretek itt lenni - mondtam el a felét a mondatnak.
-Én hét vagyok. Te?
-Tizenhat.
Ezután nem kérdezett semmit, csak hintázott tovább, miközben dúdorászott valami dalt.
-Képzeld van egy barátom, úgy hívják, hogy Alex - kezdtem mesélni. -Kapott egy jó állást külföldön, amit nem fogadott el. Én ezt most tudtam meg pár évvel később, és nem örültem neki, hogy nem fogadta el, mert ez tényleg nagyon jó lett volna. Te mit tennél, ha a barátnőd, vagy a barátod elmehetne valahova utazni, de nem menne el?
Láttam, hogy gondolkozik a kislány, így csöndbe maradtam. Nem sokkal később megszólalt: -Először nem örülnék neki, de végül elfogadnám a döntését - mondta. Ezen elgondolkoztam. És arra jutottam, hogy teljesen igaza van Nikinek. El kell fogadni a másik döntését. Akár helyesen döntött, akár nem. El kell fogadnunk a hibájukkal, mert akkor sose lesz igazi kapcsolatunk. És nekem azért is el kell fogadnom, mert nem tudom, hogy mennyi ideje van még Alexnek. Nem szeretnék tőle haraggal búcsúzni.
-Köszönöm, Niki! Köszönök mindent! Viszont most mennem kell - kezdtem tőle búcsúzkodni, mire így felelt: -Valld be neki amit érzel, és amit gondolsz.
Ezt nem tudtam mire vélni, de így utólag rájöttem.
-Rendben. Szia! - kezdtem el hazafele futni.
-Szia! - integetett, majd eltűnt az alakja is, meg a játszó is, mivel befordultam az utcánkba.
▪️◾◼️◾▪️
A kerítést átmászva rontottam be a házba, majd azt vettem észre, hogy mindenki ott áll, és szomorúan engem vizslat. Egyetlen kivétellel. Az pedig Alex volt. Fürkésző tekintettel vizslatott, míg nem meg nem szólaltam: -Beszélnünk kell!
STAI LEGGENDO
Örökké a szívedben
Storie d'amore-Tudod mit? - kérdeztem tőle, miközben erőt vettem magamon. -Nem érdekel, hogy mennyi időd van. Azt akarom, hogy a maradék fél éved szép legyen, hogy majd úgy tudjak rád vissza emlékezni, hogy örülök. Hogy örülök annak, hogy veled tölthettem, hogy l...
