Arany János Gimnázium

1.

Az Arany János Gimnázium 10/c osztálya sosincs csöndben. Ez egy tény. Az összes tanár tudja, az összes diák tudja, nem is éri meg megpróbálni csitítani ôket. Túlságosan is jóban vannak egymással, mindig beszélgetnek, súgdolóznak, vagy papírkákat dobálnak. De amikor Március 5-én, az elsô óra elôtt, ami történetesen történelem volt, kinyílt az ajtó, egy hang nem jött ki senkibôl. Persze nem volt még mindenki a teremben, de az osztály nagyrésze már bent volt.

Tudták, hogy lesz egy új osztálytársuk, de semmit nem tudtak róla azon kívül, hogy lány és Németországból jött.

"Sziasztok." Köszönt a sötét hajú lány, becsukva maga mögött az ajtót. A diákok nem erre számítottak. Balla Dominika nagyon szép volt. Semmi extra igazából, de vállán túl érô hullámos haja és sötét szeme valahogy minenki pillantását megragadta. Nem volt sem alacsony, sem magas, bár jó stílusa volt, nem volt rajta semmi kihívó, mégis mindenki bámulta. Ebbe bele is pirult.

"Öhm... melyik hely üres?" Kérdezte kevesebb magabiztossággal, mint amikor belépett.

"Zente és Hunor között van egy hely." Mondta egy festett szôke, magas lány, aki az ablak mellett állt és amint megszólalt, az osztály vissza is tért a beszélgetéshez. De Dominikán ez nem segített, mivel fogalma sem volt, ki az a Zente vagy Hunor.

"Itt mögöttem." Mondta egy hang. Dominika ránézett a lányra, akinek elég kis termete lehetett, mivel alig látszott ki a padból.

"Köszi." Biccentett Dominika és leült a lány mögé. Tôle balra egy srác ült, szemüvegben, és egy óriási könyvet olvasva. "Te vagy Hunor?" Kérdezte Dominika egy mosollyal.

"Nem." Mondta a fiú gyorsan, fel sem nézve a könyvébôl.

"Akkor Zente?"

"Aha." A beszélgetés nem ment tehát könnyen, de Dominika nem adta fel.

"Mit olvasol?"

"Trónok harcát."

"Úr isten, imádom a Trónok harcát." Mondta Dominika lelkesen, de a srác csak megvetve nézett rá.

"Nem olvastad, igaz?" Kérdezte, mire Dominika összeráncolta a szemöldökét.

"Nem. Probléma?" Kérdezte a lány, mivel Zente eléggé lekezelôen méregette.

"Dehogy." Válaszolt a fiú hûvösen és visszafordult a könyvéhez. Dominika kínosan elfordult tôle és maga elé meredt. Ez a barátkozás dolog jól megy. Majd leült mellé még egy srác. Neki fehér haja volt (de a hajtöve sötét, ami arról árulkodott, hogy kiszívatta), és mélykék szeme. Akár helyesnek is lehetne hívni, de Dominika inkább a 'különleges' szót használná.

"Te meg ki vagy?" Kérdezte a fiú meglepetten.

"Ööö... Dominika. Az új lány."

"Ja, tényleg. El is felejtettem. Hunor." Kezet ráztak. Hunor már is barátságosabb volt mint Zente.

A Dominika elôtt ülô lány hátrafordult, hogy köszönjön Hunornak, és rávigyorgott Dominikára is, a kezét nyújtva.

"Váradi Júlia. De hívj csak Julie-nak, mindenki így hív." És igen, úgy ejtette ki, hogy 'Dzsuli'.

"Balla Dominika."

"Hívhatunk Dominak?" Kérdezte Hunor.

"Persze."

"Szóval, hogyhogy idejöttél? Mármint, Németország elég jó hely." Julie kíváncsi lány volt és elég beszédes. Ez tetszett Dominak, mivel ô is a szavak embere.

"Anyámmal éltem kint, de hiányzott neki a családja meg a barátai. És apám is itthon él, úgyhogy így legalább néha ôt is láthatom."

"Ó. Szóval elváltak a szüleid?"

"Igazából nem voltak sosem házasok. Kint ismerkedtek meg, majd hazaköltöztek, amikor születtem. Aztán szakítottak, mi kiköltöztünk anyuval, de most megint itt vagyunk." Mondta Domi darálva. Már sokszor el kellett mesélnie ezt a sztorit.

"Hát, akkor üdv itthon!" Mondta Julie mosolyogva.

"Köszi." És akkor belépett két rendkívül jó kiállású fiatalember. Az egyik magas, szôke, óriási mosollyal a száján. A másik sem alacsony, de nem is égi meszelô. Neki sötétebb haja volt, amit hagyott lenôni az álláig. Mindketten körbeköszöngettek, majd a hosszú hajú leült Julie mellé, a szôke meg a hosszú hajú mellé. Mindketten megnézték maguknak Domit, de egyik sem szólt semmit. Domi beszélt még pár szót Julie-val, de aztán becsöngettek, és halálos pontossággal belépett Kôrösi Márton, azaz Marci bá, a 10/c osztályfônöke. Az osztály felállt köszönés képpen, és Marci bá persze rögtön kiszúrta Domit.

"Gyerekek, ô az új osztálytársatok. Kérlek, mondj néhány dolgot magadról." Mondta Marci bá és leült naplót vezetni.

"Hát..." Domi nem tudta mit mondjon, bár erre számíthatott volna. "Balla Dominika vagyok, de szólítsatok csak Dominak... és... szeretem a Trónok Harcát." Nyögte ki a lány zavarában. A többiek nevettek, persze nem kinevették. A nevetés felerôsödött, amikor Zenete benyögte, hogy persze nem olvasta sosem.

"Hé, nézhetnénk nálunk a hetedik évadot, mind együtt!" Szólalt meg egy elég kigyúrt srác. Domi csak akkor vette észre, hogy van belôle még egy, ikrek.

"Jó ötlet! Mondjuk, a hétvégén?" Kérdezte a testvére.

"A tanár úr is jön?" Kérdezte az elôzô iker, mire Marci bá elmosolyodott.

"Köszönöm a meghívást, de meg kéne néznem hozzá az elsô hat évadot is. Vigyétek el magatokkal Koncz tanárnőt, őt biztosan értékelné."

Dominika összezavarodva nézett Hunorra.

"Itt ilyen jóban vagytok a tanáraitokkal?"

"Nem, csak Marci bával. Meg Koncz Lilla nénit is imádjuk, ő az ének és a magyar tanárunk. Legnagyobb arc, majd meglátod. Ők a fiatalabb tanárok, a többi annyira nem jó." Magyarázta Hunor, de Dominika a végét már nem hallotta, mivel valami más elterelte a figyelmét. Pont akkor nézett hátra a hosszú hajú srác, és tekintetük összetalálkozott.

"Aha." Mondta Dominika még mindig a srácot bámulva, majd elnézett, mivel Marci bá elkezdett tanítani. De egy biztos. Ilyen világos szemeket még nem látott.