BNHA One-shotok [NEM LEHET KÉRNI]

Lennél olyan kedves

dodie - Would you be so kind

Monoma x reader

Kérte:
Cobra-chan

- Engedj már el!

(Név) ellépett az ajtó elől, így a szőke Monoma sikeresen kijutott az osztályteremből. A lány szeme csillogott, ahogy a fiút figyelte, aki csúnyán nézett rá, mintha meg akarná ölni. Nem volt több néhány másodpercnél, mégis, (Név) érezte, hogy a szíve gyorsabban kezd el verni, a gyomra pedig összeugrott, és szinte beszélni is elfelejtett.

Kiskora óta ismerte a fiút, de eddig sosem voltak ilyen érzései iránta.

Ám Neito az utóbbi időben kedvesebb lett vele, ő pedig akaratlanul is közelebb került hozzá, mint eddig bárki máshoz.

Monoma-val éppen az 1-A osztályterme előtt mentek el, mikor a fiú valamiért erős késztetést érzett arra, hogy bemenjen, és leoltson mindenkit, de mint mindig, Bakugou egyetlen vakkantása elég volt, hogy kimeneküljön. Ilyenkor mindig  ingerlékenyebb lett, ezt pedig (Név) addig aranyosnak is találta, amíg ebben az állapotban nem szólt hozzá.

A szőke kirohant az iskolából, a lány pedig sóhajtva bocsánatot kért az A osztálytól.

- Semmi baj, megszoktuk - mosolygott rá Midoriya, aki éppen próbálta Katsuki-t nyugtatni, aki Monoma után akart menni, hogy "véglegesen befoghassa a száját, annak a görénynek" ahogy ő fogalmazott.

(Név) ezután próbálta megtalálni a fiút, akit a kollégium lépcsőjén lelt meg.

- Hé! - szólt neki. - Mindjárt kezdődik az óra!

- Most nem érdekel! - mordult fel a fiú.

(Név) egy pillanatig csak állt, majd egy kisebb sóhaj után leült Neito mellé.

- Akkor lógjunk együtt - mosolygott rá a lány.

Monoma erre egy apró vigyort villantott. (Név) torka elszorult, szinte már fájt. Köhögnie kellett egy kicsit annak érdekében, hogy jobban legyen.

- Neked nem fáj a torkod? - kérdezte, mikor a fiú furcsán nézett rá.

- Nem igazán. Minek fájnak augusztus közepén?

- Igazad van - nevetett kínosan (Név). - Biztos túl sok fagyit ettem.

A lány csak nézte ahogy a szőke lágyan mosolyog rá. Ez volt az az arckifejezése, amit csak akkor mutatott meg neki, ha kettesben voltak.

Bár belém szeretne. Akkor könnyebb lenne minden gondolta a lány.

Hirtelen egy pillangó röppent el a fejük felett, ami végül (Név) (hajszín) hajára szállt, és ottmaradt. Neito nem bírta ki nevetés nélkül, mire a lány szájára is egy mosoly húzódott, ami halk kuncogássá alakult. A lepke elszállt, ők pedig azt nézték, ahogy repül az iskola felé.

(Név) ismét azon kapta magát, hogy a fiú vonásait figyeli. A haja gyönyörű volt, mindig, mintha minden nap megmosta volna. A szeme most boldogan, nyugodtan csillogott. Ajkán apró, lágy vigyor ült, ami úgy tűnt, egy ideig nem is fog lejönni onnan.

- Lennél olyan kedves... - motyogta a gondolata első felét a lány, majd mikor rájött, hogy ezt hangosan kimondta, inkább elhallgatott.

- Hm? - fordult hozza Neito. - Mit szeretnél, hercegnő? - hívta a becenevén.

(Név) gyorsan végiggondolta, mit kéne tennie. Végül, mikor rájött, hogy annyira rosszul nem sülhetnek ki a dolgok, egy apró puszit adott Monoma szájára.

- Azt, ha szeretnél - suttogta, kissé izgulva, ahogy a fiú reakcióját várta.

Neito egy pillanatig csendben volt, majd magához húzta a lányt, és megcsókolta. Csókolta, nem puszilta, ebbe pedig (Név) gyomra beleremegett. Még senki sem csókolta meg. Úgy érezte, mintha egy angyal ajkai érnének az övéhez, csodás érzés töltötte meg a lelkét, majd az egész testét.

Mikor elváltak egymástól, Monoma csak annyit mondott:

- Az már megtörtént hercegnő, kívánj mást! - kuncogta, ahogy a másik arcát figyelte, ami hirtelen elpirult.

- Egy második csók jól esne - motyogta halkan, mélyen szerelme szemébe nézve.

A szőke fiú ismét odahajolt hozzá, és egymásnak nyomta ajkaikat.

(Név) pedig annyira hálás volt. Mindennek. A világnak, Neito-nak. De leginkább annak a kis pillangónak, ami megadta neki a tökéletes lehetőséget a szerelme bevallására.