𝘜𝘵𝘰𝘭𝘴ó 𝘚𝘻𝘢𝘷𝘢𝘬 ||𝘊𝘩𝘢𝘳𝘭𝘦𝘴 𝘓𝘦𝘤𝘭𝘦𝘳𝘤|| ×szünetel×

|🅵🅾🆄🆁|

"Hol vagy most? Csak egy kitaláció voltál?"

-Szia - Charles hangja halk volt, épp hogy meghallottam. Tekintetéből nem tudtam kiszűrni semmit se, mintha egy hatalmas burkot emelt volna maga köré, hogy ne lássanak belé

-Szia, hogyhogy itt vagy? - pislogtam nagyokat, hogy felébredjek. Éreztem, ahogy a cső az orromban kicsit megmozdult

-Láttuk Landoval, ahogy elájulsz, és féltünk, hogy valami történt veled - vakarta tarkóját, kényelmetlenül érezte magát

-Oh, ez kedves - mosolyodtam el halványan - Mennyit aludtam? - kérdeztem

-Hát, sokat tegnap délkörül keltél fel, majd aludtál vissza, most van másnap délelőtt - hatalmasat sóhajtottam

-Az remek - eszembe jutott a kemoterápia. Megszorítottam a lepedőt, éreztem, ahogy a kedvem egyre lejjebb megy a mérőn

-Lando elment, mert egész este itt volt, és álmos volt már - Charles leült a székre, ahol emlékeim szerint anya ült, majd egy könyvet húzott ki táskájából

-Anyukád szerint imádsz olvasni, ezért bátorkodtam venni egy könyvet - adta kezembe, a borítót azonnal megismertem. Mielőtt megismertelek. - Nem tudom, jót választottam, de remélem tetszik - dőlt hátra a széken

-A filmet láttam már, tervben volt, hogy megvegyem a könyvet is - simítottam végig a könyv borítóján - Köszönöm - mosolyogtam fel rá, a könyvet a kis szekrényre raktam, ami az ágy mellett volt

-Szívesen - viszonozta mosolyom

-Egyébként, mesélsz magadról valamit? - néztem rá. Semmit nem tudok róla, és akármennyire is mondogatom ezt magamban, úgy érzem, megbízhatok benne

-Persze. 21 éves vagyok, röviden Charles Leclercnek hívnak, van két testvérem, Arthur és Lorenzo. Apukám nemrég meghalt, csakúgy, mint a keresztapukám - tekintete sötétebb lett, akarva, vagy akaratlanul is megszorítottam kezét - Anyukámat imádom, és ha nem tudtad, formula 1-es pilóta vagyok a Ferrarinál - mosolyodott el a végén halványan

-Igen, arról hallottam Leilatól - kuncogtam el magam

-Tehát itt elég pletykásak a nővérek - gondolkodott el - oké, ezt megjegyzem - nevette el magát, megforgattam szemeim

-Csak egy kicsit azok, nyugi - nyugtattam

-Ha én innen most kimennék - mutatott hátra - Akkor is elkezdenének pletykálni? - megvontam vállaimat

-Megeshet, de még ne menj.. Megnyugtat, ha valaki van mellettem - amikor állt volna fel, megfogtam csuklóját, aggódva néztem rá

-Biztos? Nem ismersz annyira.. - kétkedően nézett rám, kezem még mindig övét szorította

-Tudod, milyen unalmas egész nap itt feküdni? - vontam fel szemöldököm

-Nem - intett fejével nemet

-Akkor meg csitt, és maradj - néztem rá összehúzott szemekkel. Engedelmeskedett, majd visszaült a székre, ismét hátradőlt azon

-Oké, ha ennyire akarod - nézett ki a szoba másik oldalán lévő ablakon - Nagyon szerethetnek téged, egész végig kint, vagy bent vártak - tekintete elmerengő volt

-Igen, anya tökéletes anyuka, Claraval meg jó testvéri kapcsolatot ápolunk - mosolyodtam el halványan, tekintetem a plafonra emeltem. Halk kopogást hallottam az ajtó felől, kíváncsian kaptuk a fejünket a hang felé, másodpercekkel később az orvosom fejét vettem észre

-Sziasztok - visszaköszöntünk, Nicholas megállt az ággyal szemben, tekintetét rám vezette

-Pár órán belül el kell végeznünk a sugárkezelést, készülj fel rá lelkileg - Nicholas most nem nézett sajnálóan, aminek örültem

-Rendben - bólintottam egyet - Pontosan mikor lesz?

-Egy körül, ha nem jön közbe semmi - nézett a kezében lévő lapra

-Rendben, köszi, hogy szóltál - Nicholas erre nem szólt semmit, csak halványan elmosolyodott, majd kisétált a szobából.

2019, augusztus 27