𝘜𝘵𝘰𝘭𝘴ó 𝘚𝘻𝘢𝘷𝘢𝘬 ||𝘊𝘩𝘢𝘳𝘭𝘦𝘴 𝘓𝘦𝘤𝘭𝘦𝘳𝘤|| ×szünetel×

|🅵🅾🆄🆁🆃🅴🅴🅽|

-Hagyj már minket békén Fred! Nem emlékszel, hogy te futottál el gyáván a problémák elől?!

Nem mertem kinyitni a szemem. Először nem tudtam kivel kiabálhat anya, viszont amint meghallottam a Fred nevet, mérhetetlen haragot éreztem magamban, és egyszerűen nem tudtam eldönteni, mit tegyek; hallgatózzak és tegyek úgy mintha még aludnék, vagy vegyem ki anya kezéből a telefont, és ordibáljam ki a szívemet is magamból egy olyan emberért, akit soha többé nem akarok látni.

-De fogd már fel, hogy nem akarnak látni! Tönkrebasztad az életüket, fel tudod ezt fogni? - hallottam, hogy anya hangja megbicsaklott, így kinyitottam a szemem. Anya a szoba másik végében volt, háttal nekem, láttam hogy a lába ezerrel dobol a padlón, hogy levezesse az idegességét. Lassan feljebb tornásztam magam az ágyon, majd halkan figyeltem az eseményeket.

Apával szinte tökéletes kapcsolatunk volt régen, mindig én voltam számára a csillag a sötétben. Egy-egy éjszaka, mikor itallal próbált elmenekülni a problémák elől mindig én beszéltem le róla, hogy tovább igyon. Egy csomó közös emlékünk van, sokszor olvasott fel nekem könyvből éjszaka, amit én és Clara habár álmosan hallgattunk, másnap mindig izgatottan kértük a folytatást.

Szinte semmi jelet nem mutattam, hogy rákos lennék. A hajam szerencsére nem hullott, még most se, csak néha pár nagyobb csomó hullik csak ki. Egy nap iszonyatos hasfájásra keltem, így bevettem rá egy gyógyszert, és nem szóltam róla anyáéknak. Mikor egy héttel később sokkal rosszabb volt a helyzet, be kellett vinni a kórházba, ahol kérdezősködtek pár dologról, majd egy nincs veszteni való alapon vett vettek tőlem. A szüleim már akkor aggódtak, viszont akkor jött az igazi fájdalom, amikor elmondták a hírt, hogy gyomorrákom van. A mai napig tisztán emlékszem anyára, ahogy elsírja magát, majd reszketve öleli meg kövé dermedt testem. Egy pillanat alatt dőlt romba a családunk, hiszen apa másnap beadta a válópert. Ha anya az előtte lévő nap nem tört össze eléggé, az a papír teljesen kiszívta minden erejét.

Az első pár napban szinte depressziós volt, viszont amint eljutott tudatáig hogy apa itthagyja a pácban a családot azonnal anyatigrisként viselkedett, meg sem várta hogy apa találjon valami lakást magának, az összes cuccát kidobálta a ház elé.

Clara és én sokszor veszekedtünk régebben, viszont ezek a testvéri balhék abbamaradtak, mikor bekerültem a kórházba, mivel rosszabbodott az állapotom. Clara abban a pillanatban fogta fel, hogy élet halál kérdése ez az egész, mikor túlestem az első kemoterápiámon, és ordítva zokogtam a fájdalomtól a karjaiban.

-Az Isten áldjon meg Fred, most hogy híresség a lányod barátja azonnal vissza akarsz jönni hozzá, igaz?

Anyát ritkán láttam idegesnek. Először talán akkor, amikor apa először jött haza részegen. A legközelebbi házisárkány korszaka akkor volt, amikor a válási dolgokat intézte. Mindenért ideges volt, így pár napig munkába se ment be, ugyanis bunkósága miatt tuti kirúgták volna.

-Jókor jöttél rá, hogy a lányod a halálos beteg, mondhatom! - Anya már a sírás határán lehetett, amikor kimondta a halálos beteg szavakat. Szinte gyűlöli a halál gondolatát, ugyanis több családtagja meghalt már, mint amennyit elbírt volna. - Inkább leteszem, és mégegyszer leszögezem, hogyha ide mered tolni a képed feljelentelek!

Amint kimondta ezeket a szavakat, anya hátrafordult, szemei pedig kistányér méretűvé váltak, mikor észrevette, hogy már nem alszok. 

-Úristen Minea! - kapott azonnal szájához, mire szomorú mosollyal nemet intettem.

-Nem kell, nem vagyok mérges, örülök hogy megmondtad neki a magadét. - nyújtottam felé kezem, így gyorsan mellém jött, és megfogta azt.

-Egyszerűen nem tudja felfogni, hogy nem vagyunk rá kíváncsiak. - sóhajtott anya, miközben masszírozni kezdte kézfejem.

-Clara tud róla? - néztem bele szemeibe kíváncsian, anya biccentett fejével.

-Tud róla, az ő ötlete volt hogy neked ne mondjuk el, nehogy felzaklasd magad.

Bólintottam egyet, majd tanulmányozni kezdtem anyát.

A szemei alatt karikák voltak, amiket a folyamatos ébrenlét okozott, míg a haja egy kissé kócos kontyba volt fogva feje tetején. Barna szemei fáradtan és szomorúan nézték az én íriszeim, a régi csillogás eltűnt a folyamatosan boldog szempárból. Nem tűnt boldognak, egyáltalán nem, olyan, mintha már lélekben elveszített volna engem, pedig itt vagyok előtte.

-Minden rendben? - tettem szabad kezem kezére, összehúzott szájjal bólintott.

-Persze, csak... - szipogott egyet, láttam ahogy egy kövér könnycsepp hullik ki szeméből. - Olyan nehéz a tudat, hogy bármelyik nap elveszíthetlek. Úgy érzem napról-napra egyre jobban szétesek, és félek hogy nem leszek önmagam, hogyha nem leszel velünk. Nem fogok tudni vigyázni Clarara sem, hiszen még a férjemet sem tudtam magam mellett tartani.

Mire mondandója végére ért, a mellkasomat mintha több ezer tű szaggatná szét, annyira fájtak szavai. A tudat, hogy magát hibáztatja apa miatt szinte fizikai fájdalmat okozott. A könnycsatornám ezúttal sem marad szárazon, ahogy a velem szemben ülő nőé sem.

-Apa miatt ne hibáztasd magad,nem te vagy a hibás. Egyikünk sem vette észre hogy mekkora egy szemét alak, annyira álcázta magát. - töröltem le arcáról a könnyeket. - És még ne gondolj a jövőre, inkább élj a mának, én már megtanultam, hogy minden percét ki kell élveznem, hiszen a holnapom mindig egy hatalmas kérdőjel, te is tanulj meg minden egyes pillanatot kiélvezni, és mélyen az emlékezetedbe vésni. - vontam szorosan karjaim közé reszkető testét. - Egy nagyon erős nő vagy, és képes leszel felállni ha bármi történik velem, és Clara már felnőtt, inkább a saját egészségedre gondolj most! - dorgáltam meg, miután eltoltam magamtól.

-El sem tudom hinni hogy ennyire okos nő lettél, Minea! - tűrt hátra egy kósza tincset mosolyogva. - Annyira örülök hogy a hajad nem hullott ki, nem hinném hogy túlságosan örültél volna neki. - nevette el magát.

-Kisebb hisztiroham vitt volna a temetőbe szerintem, hogyha meg kellett volna szabadulnom a tincseimtől. - nevettem anyával. - Most viszont tartsd be amit mondtam neked, és menj haza, aludd ki magad, nem akarlak megsérteni de úgy nézel ki mint egy zombi!

-Jólvan, de gyere ide, adok egy puszit még! - hajolt közelebb, majd mosolyogva nyomott egy puszit homlokomra. - Majd még holnap jövök! - intett az ajtóban.

-Szavadon foglak! - ordítottam utána, mire kacsintott egyet, s kilépett az ajtón, hogy aztán hazavezessen kocsijával.

2020 június 21
Tudom hiányoljátok már Charlest, viszont megnyugtatlak titeket, hogy a kövi részben már ő is meg fog jelenni! 😌
És tudom, hogy ez és az előző rész kissé unalmas volt, viszont ilyenek is kellenek szerintem, nem szerepelhet minden részben Charles🤷🏻‍♀️