IF WE DON'T FALL APART [SZÜNETEL]

Hetedik rész

Mire mi felértünk, Sierra már bent volt Adam-nél. Egy idősebb hölgy pedig kint ült a széken, leszegett fejjel. Erősen dörzsölte a homlokát, és látszott rajta, hogy nem igazán aludt az éjjel. 

- Jó napot Mrs. Edwardson! - ment oda hozzá Henry. - Hogy tetszik lenni? - kérdezte tőle illedelmesen. 

- Istenem Henry! Mikor hagyjátok már ezt abba? - nézett rá Henry-re kétségbeesetten Adam édesanyja. Henry automatikusan visszahőkölt egy kicsit, majd elhúzta a száját, és megvonta a vállát. - Tudod, hogy jól ismertem édesapádat, hiszen jóban voltunk! Emlékszem a napra mikor egy motorosverseny következtében életét vesztette! Te még csak egy éves voltál, ahogy Adam is. Nem ezt a sorsot akartuk nektek. Hogy ti is olyanokká váljatok, mint apáitok. - mondta szomorúan Mrs. Edwardson, majd felállt és ott hagyott bennünket. Henry viszont mozdulatlanul állt tovább, zsebre dugott kézzel, és csak meredt előre. 

- Henry minden rendben? - kérdeztem, miközben ujjaim a vállaira siklottak, ő pedig megrezzent alattuk. 

- Mi? Persze! - nézett rám, totál ködös tekintettel. - Szerintem én bemegyek Adam-hez. - mondta, mire én bólintottam. Leültem a székre, és kint várakoztam Perrie-vel és Harry-vel. Mindannyian néma csendben várakoztunk, mivel egyszerre nem lehettünk bent nála annyian. Mikor Henry kijött, gyorsan beslisszoltam utána, hogy láthassam Adam-et, aztán pedig mehessek haza. Adam-nek, szinte az összes porcikája be volt kötözve, Sierra pedig óvatosan feküdt mellette. 

- Hogy érzed magad? - álltam meg az ágy végénél. 

- Hát már sokkal jobban, szerencsére a fájdalomcsillapítók segítenek valamelyest. - mondta mosolyogva, de látszott rajta, hogy még a beszéd is fájdalmas. 

- Pihenj sokat, az biztos segíteni fog. - mondtam kedvesen, mire Sierra automatikusan közelebb bújt hozzá. 

- Majd én ápolom. - mondta a szőke hajú barátnőm. Még pár percet elidőztem a társaságukban, majd elköszöntem és átadtam a helyem Harry-nek és Perrie-nek. 

- Szerintem én elindulok haza, mielőtt összefutnék anyámmal. - mondtam Henry-nek. 

- Anyukád itt dolgozik? - kérdezte rám sem nézve. 

- Ja, ápolónő. - feleltem, majd megindultam a kijárat felé. 

- Várj! - hallottam meg ahogy utánam kiabál, mire én megfordultam. - Hazaviszlek. - ajánlotta fel. 

- Nem szükséges egyáltalán! - ráztam meg a fejem. - Maradj inkább Adam-el. 

- Vele itt van Sierra, majd később visszanézek. Nagyon szívesen hazaviszlek Jenna. - mondta, én pedig mosolyogva bólintottam, jelezve, hogy elfogadom az ajánlatát. 

 Lefele is lépcsőn mentünk, viszont egyikünk sem szólt a másikhoz. De nem volt ez olyan kínos csend, inkább békés és nyugodt. Mind a ketten gondosan rögzítettük a fejünkre a sisakot, majd Henry mögé felültem, átkaroltam a derekát, ő pedig gázt adott el elindultunk. Útközben néha navigáltam, hogy itt jobbra, aztán balra, de vette az adást, így gond nélkül haza értem. Mikor leparkolt a házunk előtt, levettem a fejemről a sisakot, megráztam a hajam, majd a kezébe nyomtam az előbb említett tárgyat. 

- Nagyon szépen köszönök, mindent. - mondtam hálásan. 

- Igazán nincs mit megköszönnöd. - vonta meg a vállát mosolyogva. 

- Dehogynem, hiszen megmentettél a zsaruk elől, meg hazavittél magadhoz, ott aludhadtam nálad, így a szüleim előtt sem buktam le, most meg haza is hoztál. Én meg azt hittem rólad, hogy egy seggarc vagy. - nevettem fel zavaromban. 

- Igen tudom. Pofán is vertél érte. - nevetett fel ő is. 

- Na igen az meg a másik! Tényleg köszönöm Henry. - azzal elindultam befelé. 

- Hé, itt hagytál valamit! - kiabált utánam, mire én megfordultam és észre vettem, hogy a feje felett a pólója leng, amit oda adott nekem alvásra. Belőlem pedig kiszakadt a kacagás. 

- Az a te pólód, én csak kölcsönbe kaptam! - kiabáltam neki vissza az ajtóból. Ő leállította a motort, majd lazán elindult felém, a vállára csapva a fekete ruhadarabot. 

- Én semmit nem adok kölcsönbe Jenna Dark. - nyomta a kezembe a pólót. 

- Hát akkor ezt is köszönöm. Remélem valahogy meghálálhatom, hogy ilyen nagyszerű dolgokat tettél értem! - hálálkodtam kacarászva. 

- Ami azt illeti van. - hajolt közelebb hozzám, mire a vér is megfagyott az ereimben. A szája csupán néhány centire volt az enyémtől, és éreztem ahogy kifújja a levegőt. Beleborzongtam. 

- Mi lenne az? - nyeltem egy nagyot. 

- Egy újabb ott alvással. - kacsintott rám, majd megfordult felpattant a motorjára, én pedig levakarhatatlanul széles mosollyal ballagtam be a lakásba.