IF WE DON'T FALL APART [SZÜNETEL]

Tizenkilencedik rész

2 és fél hét telt el azóta, hogy Henry és én hivatalosan is járunk. Ez az elmúlt két hét pedig csodás volt. Állandóan értünk jött reggel, majd hazavitt minket. A testvéreimmel is írtó jó a viszonya, főleg Amelia-val. A barátaink is nagyon örülnek nekünk, és anya is. Természetesen az, hogy egy átlagos gimnazista lány összejött a motorosbanda vezérével szinte futótűzként terjedt, és a kapcsolatunk második napján, már mindenki úgy nézett rám mint valami véres rongyra, és összesúgtak a hátam mögött. "Ez az a csaj, akivel Henry Blue állítólag együtt van" "Ez most komoly, pont vele? Hisz ő egy senki!" és még megannyi kedvesség. De az én kedvemet ez sem ronhatta el! Semmihez nem fogható az az érzés, amikor kilépek az iskolaajtón, Henry pedig ott áll az kocsijának támaszkodva, és mosolyogva tolja fel a napszemüvegét a feje tetejére, hogy kacsinthasson rám egyet. Igen, most feltehetitek a kérdést, hogy a motoros vezér miért jár állandóan autóval. Nos, ez azért van, mert a testvéreim is álltalánosságban velünk lógnak, főleg mivel reggel is és délután is, őket is fuvarozza Henry. Erre vonatkozóan azt is megkaptam valakitől, aki csak így random elment mellettem a folyosón, hogy elveszem a király trónját. Persze ezeket mind elújságoltam a barátomnak is, aki arra kért, ne is foglalkozzak ezekkel. 

- Henry, már nem is tudom, hanyadik gyűlést hagyod ki miattam. Busszal is tudunk járni, azt pedig ne felejtsd el, hogy nemsoká nekem is lesz jogosítványom. Egy héten kétszer haza tudunk menni busszal is. - mondtam neki, mikor épp Mia-ért és Ben-ért mentünk délután. 

- A jővőhetire elmegyek, megígérem. Kérlek ez miatt, ne fájjon a fejed rendben? - szorította meg gyengéden a kezével az enyémet, miközben le sem vette a szemét az útról. 

- De igenis aggódom ezért. Előttem is voltak motorosok, utánam is kell, hogy legyen. Ahogy te mondtad, ez édesapád öröksége. - néztem rá szúros szemekkel. Ekkor pedig leparkolt az általános iskola elé. 

- Megígérem Jens, többet nem hanyagolom el, és oda fogok figyelni, rendben? De te igenis fontosabb vagy a motoroskodásnál. Ha kell, bármikor lemondanék róla érted. - fordult ekkor már felém mosolyogva, megvillantva a gödröcskéit. 

- Nem kell lemondanod, én sose kérnélek erre. - túrtam bele a hajába, majd odahajoltam egy csókra. Pont ekkor szálltak be a testvéreim. 

- Ah, mostantól mindig ez lesz? - vágott grimaszt Mia, mire mind a ketten elnevettük magunkat. 

- Ne aggódj hercegnő, tudod, hogy mindig te leszel az első! - kacsintott rá Mia-ra a visszapillantó tükörből, mire a húgom egy fülig érő mosolyt villantott. Mondtam, hogy jó a viszoyuk. - Na és Ben, hogy ment a biológia dolgozat? - szólt most az öcsémhez, ugyanis a tegnapi nap folyamán míg én Amelia-nak segítettem a matematika óriás témazárójára, Henry Benjamin-al tanult, anya ugyanis esti műszakos volt. 

- Szerintem nagyon jól, ha minden igaz, minden kérdésre tudtam a választ. - mondta büszkén az öcsém. Igen, nagyon sokan azt gondolhattátok, hogy Henry nem egy nagy tanuló, de szinte mindenből négyes ötös, a biológia pedig állítása szerint, mindig is jól ment neki, ezt bebizonyítja az is, hogy Benjamin az összes kérdésre tudta a választ. Elmosolyodtam, ahogy ők hárman egymással beszélgettek. Legalább annyira fontos lett nekik Henry, mint nekem. Ez pedig annyira jó érzéssel töltött el, a rengeteg segítség amit én is kapok tőle illetve a kisebbek. Olyan nekik mint egy igazi bátty, amiért nem győzök elég hálás lenni. 

Ekkor viszont pittyent egyet a telefonom. Nagy nehezen előhalásztam a táskámból, ugyanis valahol a legalján volt. Feloldottam a készülékemet, és láttam, hogy apa írt. Görcsöbe álltak az ujjaim, de megnyitottam az üzenetét. "Holnap otthon vagyok, hívd át Henry-t vacsorára mert találkoznék és beszélnék vele egy két dologról!" Ez volt az üzenet. A szemeim kikerekedtek, és nagyra tátottam a számat. Erre én még nagyon nem készültem fel! 

- Baj van Jenna? - pillantott rám gyorsan Henry, de aztán már megint az utat figyelte. Éreztem, hogy hirtelen maró érzés önti el a torkomat. 

- Állj félre! - csak ennyit tudtam kibökni. Henry azonnal félre rántotta a kormányt, én pedig kiugorva a kocsiból, kiadtam magamból minden aznapi táplálékomat. Kihánytam mindent, miközben végig görcsösen szorítottam a telefonomat. 

- Te jó ég, veled meg mi van?! - kérdezte aggódva Henry, miközben a hátamat simogatta. 

- Apa holnap haza jön, és találkozni akar veled. - mondtam, mire ismét görcsbe rándultam, és ismét hányni kezdtem. 

- Na basszameg! - mondta Mia én Ben egyszerre.