A Gyűrű Szövetsége: Legolas és Én

Mordor felé 4 -Múria 2

Ariana
Az orkok századával törtek be az ajtón , amit Aragornék tartottak , eltorlaszolva evvel őket. De nem sokáig bírták, ls az orkok betörtek. Előkaptuk fegyvereinket és támadoinknak rohantunk. Aragorn, Legolas , Gimli és Boromir kettrsével kaszabolták le az orkokat, míg én apámat és a hobbitokat védtem. Amilyen rusnyák voltak , olyan jol harcoltak. Hamarosan sikerült utat szakítanunk magunknak. Apámat követve menekültünk  , de alíg futtunk néhány percet az orkok utolértek . Egy csarnok közepén vettek körül . Lehetetlen volt szembeszálni velük. Ahoz tul sokan voltak. Hirtelen egy pirosas fény vetődött a távolbol a csarnok falaira. Felébredt. Az orkok az oszlopokra mászva mentették szerencsétlen életüket. A torkom elszorult. Félelem hasított belém. Reménytelen eset. Reménytelen. A fény egyre közeledett.
-Apám.-néztem rá
-Ariana , ugye tudod , hogy merre kell menni Mordor felé?-kérdése meglepett, de azonnal válaszoltam.
-Igen, de...-hangos üvöltés töltötte be a csarnokot .Mindannyian beleborzongtunk.
-Futás!-orditotta apám , mire mindannyian megindultunk. Futottunk, ahogy csak a lábunk birta . Az üvöltések egyre közelibbek lettek , míg egy hídhoz nem értünk.
-Ha ezen átjutunk , megmenekülünk.- jegyeztem meg halkan.
Már mindannyian a híd tuloldalán voltunk, amikor a démon utolért. A legveszélyesebb démon, melyet a törpök költöttek fel, mohoságuknak köszönhetően. Hatalmas két szarva még félelmetesebbé tette. Hosszú ostor szerű farka, csak úgy hasította a levegőt.  Ilyesztő volt. Apám hirtelen megállt a híd közepén.
-Apám!- orditottam oda neki , de fel se vette.
-Itt úgy se jössz át!-botját a hídba fúrta, mely a nagy erőtől darabokra tört és a mélybe zuhant, a démonnal együtt. Minden jól alakult. A démon halott. Legalább is azt hittük. A démon hirtelen farkával elkapta apám lábát, lehuzva őt.
-Apám!-rohanni kezdtem, hogy segitsek neki. Már a hídnál voltam , mikor hirtelen valaki derekamnál fogva huzott vissza. Legolas volt. Már anélkül is tudtam, hogy hátra néztem volna.
-Legolas, eressz el!-ütögetni kezdtem öklömmel karját , de szorítása nem enyhült. Apámra néztem , de nem.láttam szemébe mást, csak halált. -Fussatok , bolondok!
Lezuhant. A démon magával rántotta , a halálba.
-Ne!-ordítottam, de mindhiába. Ez már nem hozza vissza. Könnyek szökte a szemembe . Borzasztoan fájt. Patagokba hullottak a könnyeim. Szembe fordultam Legolassal, és szemébe néztem. Láttam bennük sajnálatot és szenvedést, de leginkább bűnbánatot. Legszívesebben felpogoztam volna, de nem tudtam. Nem voltam rá képes. Helyette melkasába furtam  fejemet és átöleltem. Úgy sírtam tovább. Éreztem, ahogy átölel és magához szorít. Fejét válamra hajtva. Oly bizronságos volt. Oly megbizhato.
Miután kiértünk a felszinre , mindenkit elért a gyász. Mindenki magába roskadt. Samu sírt , akárcsak mindenki. Könnyes szemekkel meredtem a távolba. Tudtam, hogy el kell indulnunk, hanem ránk lelnek sz orkok. Annyi utvonal volt Mordor felé, de a legbiztonságosabb a legbiztosabb.
-Sajnálom,-lépett nellém Legolas. Kezét kezembe tette és összekulcsolta. Keze meleg és puha volt, mégis erős. Elveszve benne a kezem , kulcsoltam vissza. Álltunk ott a távolba meredve összekulcsolt kezeklel. Egy csepp boldogság . Halványan elmosolyodtam , de a szivemet iszonyuan mardosta a fájdalom.

Legolas

Láttam ott állni Arianat a sziklán, magába roskadva. Barna haját lágyan fújta a szél, üzenve a nagy gyászt. Nem birtam nézni ahogy ott áll és szenved , így odaléptem hozzá.
-Sajnálom.- mondtam majd megfogtam puha kezét. Rossz volt igy látni, szenvedni. Bármit megtettem volna, hogy újra mosolyogjon. Könnyes szemeivel rámnézett és elmosolyodott. Erre kezét jobban megszoritottam. A szivem felvidult , hogy mosolyogni látom. Zöld szemei még a könnyek fügönnye mögött is gyémánt ként csillogtak. Áltunk és ott csak néztünk egymást. Mindent megtuttunk egymás lelkéröl , az alatt a pár perc alatt. Mintha már régóta ismerném. Olyan érzés fogott el. Rövid idő után elengedte kezem és a többiek felé fordult.
-Indulnunk kell-jelentette ki , mire Aragorn mindenkit talpra állitott , utra készen.
-Legolas-fordult felém.-Tudod az utat Galadriel úrinőhö?
-Igen. Miért? Arra menjünk tovább?-kérdeztem csodálkozva.
-Igen. A terv szerint más utvonalon kéne közlekedjünk , de most ez a legbiztonságosabb. A tündék fölgye. -mondta majd elondult. Kis idő mulva én is utánna indultam.

Adriana

Legolas nyoméba barangoltunk. Galadriel úrnő volt a legjobb választás ebben az esetben . Apám iránti szeretetem kiköveteli , hogy a legnagyobb biztonságbs jutassam el a szövetséget Moldorba. Ezért bármit megteszek. Középföldéért. Apámért, a tündékért. Mindenkiért. Legfőképp Legolásért.

Hamarosan egy erdőbe értünk , mely fehér és tiszta volt , akár a frissen hullott hó. Biztonságot , békét sugárzót. Ugyanakkor varázslatot. Veszélyes varázslatot. Ez fel is tünt Gimlinek. A törp egyre idegesebb lett. Épp , hogy befordultunk az uton, már nyilak sokasága szegeződőt felénk. A tündék megtaláltak. Előlépett kapitányuk, és mindannyiunkat végig mért.
-Gandalf lánya, Ariana -nézett rám. Szemeivel tetőtől talpig végig mért, majd folytatta.- Mit kerestek itt, úrnőm erdejében.
-Úrnőd tudja, hogy jövünk. Vezess oda hozzá.-válaszoltam ellent mondást nem tűrien, mire a tünde elmosolyodott . Fegyverek felé intett, mire leengedte őket egysége. Majd felénk intett.
-Kövesetek.- elindult, mi meg követtük

Folytatás Galadriel úrnő