𝔸 𝕞𝕠𝕤𝕠𝕝𝕪𝕠𝕕𝕖́𝕣𝕥 𝕞𝕚𝕟𝕕𝕖𝕟𝕥『 ᴇᴢᴀʀᴇʟ x ᴏᴄ 』

❀『 4.ғᴇᴊᴇᴢᴇᴛ - ᴀ ʟᴇɢᴜᴅᴠᴀʀɪᴀssᴀʙʙ ᴇʟғ 』❀

A férfi hangot hallva hátra fordúltam. A szemeim tányérméretűre nőttek. Velem szemben egy fehér ruhás, kékhajú tőlem nem kicsit magasabb ELF állt. A fülei pont olyan hegyesek voltak, mint a könyvekben és pont olyan jól is nézett ki.

- Elf... - mondtam alíg hallhatóan.

- Huh? Mit motyogsz? - vonta fel a szemöldökét.

- Elf! - néztem rá csillogó szemekkel mire ő kicsit hátrább lépett.

Valószínűleg full hülyének nézett, de most ez érdekelt a legkevésbé. Itt állt velem szemben egy igazi, húsvér elf. Lehet, hogy már említettem, de imádom őket. Olyan méltóságteljesek, nyugodtak, kifinomultak és udvariasak. Ezenkívűl rendkívül közel állnak a természethez.

- Miiko - nézett a kitsune felé - ennek meg mi baja? - mutatott rám.

Ennek!? Kik érem magamnak, hogy nem vagyok valami őrült! Mindössze fangörcsöm van!

- Hagyd csak. - legyintett - Először jár Eldarya-ban. Valószínűleg te vagy az első elf eddig akit látott. Elvileg egy nimfa-vámpír keveréklény aki eddig a földön élt.

Elvileg? Ezek szerint azt hiszi hazudok?

- Egy nimfa-vámpír? - nézett rám döbbeneten az elf.

- Pontosan! - húztam ki magam - Egy nimfa-vámpír keveréklény vagyok. Amúgy a nevem Shiro Miina. Örvendek... Izé... Mi is a neved? - mosolyodtam el kínosan.

- Ezarel. - nézett rám fapofával.

- Üdv Ezarel, és ha jól értettem akkor Miiko. - furdúltam a kitsune felé mire ő bólintott.

- Amúgy hogyhogy a földön éltél eddig? - sétált oda mellém Miko.

- Fogalmam sincs. - vontam meg a vállámat.

- Tessék? - nézték rám mindketten meglepve.

- Azt is mindössze két hete tudtam meg, hogy nem vagyok ember. Fogalmam sincs miért éltem a földön.

- ...Akkor honnan tudod biztosra, hogy nem vagy ember? - nézett rám felvont szemöldökkel Miko.

- Mert Haru mondta, hogy nem vagyok ember. Ő nem hazudik. Legalábbis ilyesmivel kapcsolatban biztosan nem.

- Ha te mondod... Ezarel adj neki egy szobát, egyenlőre itt marad.

- Dehát jelenleg nincs egy szabad szoba sem! - teszi kárba a kezét az elf.

- Igaz is... Ez esetben nálad fog lakni. Úgyis bír téged ahogy látom. - nézett felém.

- De-

- Nincs semmi de! - vágott az elf szavába a kitsune - Ideiglenesen veled fog lakni és erről nem nyitok vitát!

- Fantasztikus... Gyere! - nézett rám szúrós szemekkel.

- Oké...

- Még mielőtt a szobámba megyünk van egy kis dolgom. - sandított rám mire én csak bólintottam.

Én és Ezarel elhagytuk a kristálytermet és a laborba mentünk. A laborba érve megálltam az ajtó mellett és onnan figyeltem az elfet. Lenyűgöző volt. Látszott rajta, hogy nagyon otthonosan mozog itt. A szemén láttam, hogy koncentrál és, hogy szereti is ezt csinálni így nem zavartam őt. Nagyjából 2 órája lehettünk a laborban amikor felém nézett.

- Mit ácsorogsz ott?

- Nem akarlak zavarni.

- Akkor menj vissza a földre. - mondta miközben folytatta a kotyvasztást.

- Nem. Itt fogok maradni Eldarya-ban. Ne aggódj nem terveztem a szobádban aludni. Biztos kényelmetlen lenne neked.

- Akkor mégis hol tervezel? - vonta fel a szemöldökét - Nincs szabad szobánk.

- Tudom. Nem vagyok süket... Majd alszom a kertben.

- Huh... A parancs az parancs. Nálam alszol és kész.

- Az nem lesz jó...

- Már miért nem?

- Mert fangörcsöt fogok kapni.

- Huh? Már, hogy kapnál kangörcsöt ha-

- FANgörcs nem pedig KANgörcs! A kettő nem ugyan az!

- Ahhhaaa... Mi az a fangörcs".

- Hát... Röviden és tömören elf mániám van.

- Hát ez hülye...

- Hé!

- Ez az igazság!

- Nem!

- De!

- Nem!

- De!

- Nem!

- De!

- Ezarel, a főzetről szólva- hallottam meg egy idegen hangot viszont ezzel nem foglalkozna folytattam a csatámat az elffel.

- Nem!

- De!

- Neeeem!

- De igen!

- Esetleg megzavartam valamit?

- Nem! / Igen! - mondtuk egyszerre.

- Azt hiszem inkább visszajövök később...

- Huh... Várj már Valkyon! - sietett oda hozzá Ezarel.

Értem. Szóval Valkyon a neve.

A férfinek aki az ajtóban állt barna bőre és fehér haja volt. Valószínűleg valamiféle kaveréklény lehetett. Legalábbis első ránézésre.