𝔸 𝕞𝕠𝕤𝕠𝕝𝕪𝕠𝕕𝕖́𝕣𝕥 𝕞𝕚𝕟𝕕𝕖𝕟𝕥『 ᴇᴢᴀʀᴇʟ x ᴏᴄ 』

❀『 8.ғᴇᴊᴇᴢᴇᴛ - ᴍɪɪᴋᴏ! 』❀

- Miiko! - rontottam be a kristályterembe, de legnagyobb meglepetésemre az előbb említett kitsune nem tartózkodott ott.

Huh? Vajon hol lehet?

- Mégis miért kezdtél el szaladni?! - ért be Ezarel egy "kicsit" lihegve - Huh? Hol van Miiko? - nézett körbe miközben kiegyenesedett.

- Hát nem itt az biztos. - fordultam a kék hajú felé.

- Kösz, erre nem jöttem volna rá magamtól. - forgatta meg a szemét az elf.

- Tudom! - nyújtottam rá a nyelvemet - Keressük meg! - csaptam össze a tenyereimet.

Már épp száguldottam volna ki a teremből, de Ezarel elkapta a karomat. Ezzel pedig sajnos sikerült megakadályoznia azt, hogy Miiko nevét ordibálva körbe rohangáljam a főhadiszállást. Egy hatalmas sóhaj kíséretében az elf felé fordultam, majd nagyokat pislogtam rá remélve, hogy ezek után az utamra enged, de ez legnagyobb bánatomra nem történt meg.

- Még egyszer biztos nem fogom hagyni, hogy elszaladj. - mondta szigorúan.

- De te lassú vagy, jövőbeli gárda főnököm... Na meg férjem~ - tettem hozzá gyorsan gondolatban.

- Miért vagy olyan biztos abban, hogy Miiko meg fogja engedni?

- Mert nincs oka, hogy ne tegye. Ráadásul Ruby szuper-mega aranyos! - nézetem csillogó szemekkel a familiárisomra.

- Mit vétettem én az ég ellen...? - motyogta Ezarel miközben fejbe csapta magát.

- Nem vettél még el feleségül! - villantottam meg egy ezer wattos mosolyt mire a kék hajú olyan mérhetetlen "takarodjál már ki a világból te elmeháborodott nőszemély" pillantást vetett rám, hogy ha nem lett volna még ezzel a nézésével is szuper aranyos akkor tuti elsírtam volna magamat.

Hogy lehet, hogy neki még ez is jól áll? Talán azért, mert elf? Vagy azért, mert ő Ezababy? Mindenesetre egyre jobban imádom! Olyan cukiii~

- Te... Teljesen meg vagy hibbanva...? - vonta fel a szemöldökét Ezarel.

- Valószínűleg. - bólintottam - De ez a te hibád.

- Már mér' lenne az enyém...?

- Mert túl jóképű vagy ahhoz, hogy normális lehessek. - mosolyodtam el.

- Tudom, hogy mérhetetlenül jóképű vagyok, de ez nem mentség. Ráadásul... Te tudsz olyan lenni egyeltalán? - vonta fel a szemöldökét.

- Persze, hogy tudok! - fújtam fel az arcomat kissé sértődötten.

- Ezt erősen kétlem~

-Gonosz vagy... Deee rendkívül cuki is. Így megbocsájtok őméltóságodnak.

- De jó nekem...

- Tudom. - vigyorogtam - De most már indulás! - ragadtam meg Ezarel szabad kezét, majd a kristályterem ajtaja felé kezdtem húzni őt - Siessünk, hogy minél előbb megtalálhassuk Miikot és a gárdafőnökömmé tehessük az én kedvenc elfemet!

Ezarel először próbált ellenkezni velem, de miután belátta, hogy teljesen felesleges az amit csinált viszonylag nyugodtan hagyta, hogy magam után vonszoljam őt. Ebben az érdekes felállásban barangoltuk végig a főhadiszállást. Sokan megnéztek minket aminek a kék hajú nem örül lt túlzottan, de engem egyáltalán nem foglalkoztattak a kíváncsi szempárok. Végül is nem ismertem a tulajdonosaikat. Akkor meg miért kéne, hogy érdekeljen a véleményük?

Nagyjából két óra buzgó keresést követően beleuntam Miiko keresésébe így elengedtem az elf kezét. Ezarellel úgy döntöttünk, hogy pihenünk egy kicsit a szökőkútnál aztán elmegyünk ebédelni. Az utóbbitól nagyon fellelkesültem ugyanis már kopogott a szemem az éhségtől. A szökőkútnál végig Ezarelt figyeltem akit jól láthatóan bosszantotta ez, de legnagyobb örömre nem tette szóvá.

- Ezarel. - törtem meg végül a csöndet.

- Hm? - fordította felém a fejét az előbb említett.

- Semmi. Csak idegesített a csönd. Ráadásul ki akartam mondani a nevedet. - mosolyogtam mire Ezarel felsóhajtott.

- Komolyan mondom, az eddigi életem során, nálad furább lénnyel még nem találkoztam...

- Ennek örülök!

- Ez felettébb boldoggá tesz. - sóhajtott fel, majd felállt - Gyere, menjünk el az étkezőbe.

- Rendben. - bólintottam, majd mellé siettem.

Már majdnem a főhadiszállás épületénél voltunk amikor hírtelen felindulásból megálltam, majd egy széles vigyort húzva a szám szélére hátulról szorosan magamhoz öleltem az elfet.