Ártatlan tekintet [BEFEJEZETT]

Maradj távol!

Alig telt el 10 perc, hogy elment, de már éhezem utána. Hogy? Hogy tudott ennyire az ujja köré csavarni? Miért nem éreztem ezt másoknál is? Nem lehet tökéletes. Benne is van hiba. De milyen hiba?
'Oh, Istenem miért teszed ezt velem?'
Hallani akarom a hangját, látni a csókolnivaló ajkait...vágyom arra, hogy azokból az ajkakból nyögések jöjjenek, hogy egy estére megkapjam. Kell nekem. El sem hiszem, alig ismerem 4 napja, de már megőrülök érte.

-Látom nagyon küzd a gondolataival.-hallottam meg a bársonyos hangját.
-Mondhatni.
-Hoztam önnek kávét.-tette az asztalomra a poharat, majd leült velem szemben.
-Köszönöm.
-Nincs mit.-vonta meg a vállát mosolyogva.
-Mesélj magadról.
-Nem a papírjaival kéne foglalatoskodnia?
-Azt már befejeztem. Gondoltam elüthetnénk az időt. És mivel az én megoldásom nem tetszene, így inkább a beszélgessünk.-ittam meg az utolsó kortyot a kávémból.
-Milyen úriember.-forgatta a szemét, miközben a szájához emelte a poharat. Még a gúnyos énjéért is megveszek.
'Mi teszel velem te nő?!'
-Kíváncsi vagyok, hogy ki vagy. Csak egy pár szót.
-Csak azért megyek bele a játékba, hogy elüssük az időt, semmi másért.-tisztázta le a helyzetet.-Kérdezzen valamit. Mire kíváncsi?-sóhajtott. Persze nekem azonnal a legextrémebb kérdés jutott eszembe.
-Szűz vagy?
-Na neeem, így neeem.-nevetett, a lifthez sietve.
-Ne siess úgy.-álltam elé, mielőtt elérte volna a felvonó készülék ajtaját.-Csak egy egyszerű kérdés volt.-mosolyogtam, miközben szemeztünk. Duzzogva az asztalomra ült.
-Ez nem magára tartozik. Már megbocsásson, de ilyet kérdezni egy olyan nőtől, akit csak négy napja ismer, igen nagy udvariatlanság.
-Az a négy nap, nekem négy évnek tűnt.
-Felesége van. Akinek szüksége van önre, mert nem lehet gyereke.-támadt vele ismét.
-Miért tartózkodik tőlem?-sétáltam hozzá közelebb, amikor már a combjai között voltam.
-Mert nem vagyok ribanc. Nem fogok önnel lefeküdni, hogy másnapra eltűnjön.
-És ha alkut ajánlok.-simítottam meg a comját, de ő lefogta a kezem

-Akkor sem! 

-Pedig ez a többi nőnél bejön. Főleg, ha hallanád mi az.

-Nem a többi nő vagyok!-lökött el magától.-Örüljön, hogy nem mondok fel!-állt a lábaira.
-Na és miért nem? Ezek után bárki megtenné!-emeltem fel a hangom egy kicsit.
-Mert kell a pénz! Keressen más nőt, mert engem nem kapsz meg!-viharzott a liftbe.
'Miért? Miért kellett ezt tennem? Várnom kell, de olyan nehéz.'

Alexandra

'Nem normális ez az ember!
Engem nem kap meg! Nem vagyok örömlány! Az alkuját nyomja le a torkán.'

Tombolva elindultam a kávézóba, ahol ettem gofrit és ittam egy kis teát. Idegösszeroppanást kapok. Ez a jelenet, amit Cameron leadott ez...ez HALLATLAN! Hogy képzeli, hogy tapogat az irodájában, ráadásul úgy, hogy házas. Ezért nem kell nekem férfi. Hűtlenek.

Ezután a apartmanomba indultam. Út közben egy ismerős arcba ütköztem.

-Oh nicsak ki van itt.-kérdezte gúnyosan Mrs.Marshall.
-Én tudom, hogy unszimpatikus vagyok magának, de a férje és köztem nincs semmi.
-De te akarsz tőle valamit! Olyan ruhákba jársz, mint egy kurva!-emelte fel a hangját, a ruhámra mutogatva.
-Ne sértegessen! Ha valami problémája van, beszélje meg a férjével! De elmondom mégegyszer, hogy a férje, CSAK munkaviszonyt akar velem!-ekkor pofon vágott. A tenyeremet az arcomra helyeztem.
-A prostik is dolgoznak! Az is munka!
-Elég! Torkig vagyok! Kúrassa meg magát azzal a szemétládával, engem meg hagyjon!-siettem el onnan.
'Még ilyet! Hogy én kurva?! Elmebeteg!'

Az apartmanomba érve, levetkőztem és lezuhanyoztam. Kimerítő napom volt, nem hiányzott ez a nő a végére. Ez végett gyorsan elnyomott az álom.

Cameron

Este 8. Diana időben ott volt az épület előtt.
-Szia szívem.-nyomott egy puszit az ajkaimra.
-Szia. Valami baj van? Elég ingerültnek tűnsz.
-Semmi, semmi. Csak nagyon készülődtem és majdnem elkéstem.-vonta meg a vállát. Nem faggattam tovább, szóval el tudtunk indulni.

Az út 20 perc volt. Megvolt a foglalásunk, így leülhettünk.
-Szóval...az a nő az irodádban...
-Ne kezd. Jelenleg ideges vagyok és ha elkezdet a féltékenységi produkciót, én itthagylak.
-Miért jöttél el velem, hamár a társaságomat sem élvezed?!-emelte fel a hangját, ami miatt pár ember felénk nézett.
-Ezt befejeztem.-sétáltam ki az ajtón. Utánam rohant és felpofozott.
-Mi bajod van velem?!
-Ha mégegyszer megütsz...elhagylak és elintézem, hogy semmi pénzed ne maradjon. Világos voltam?-szorítottam a csuklóját. Némán bólintott.
-Ülj be a kocsiba, hazamegyünk.-utasítottam.

Otthon nem beszéltünk egymással, de mégcsak nem is néztünk egymásra. Lezuhanyoztunk, ami után még az ágyban is távolságot tartva, elaludtunk.