Ártatlan tekintet [BEFEJEZETT]

Kellemetlen meglepetések

Cameron

Tegnap este, Alexandra rettentő nyugtalan volt, de mára kipihentük magunkat és elmentünk dolgozni. Igaz, hogy vasárnap van, de Íziszem nagyon el akart menni.
-Szívem, kérlek mond el, mi történt a vidámparkban, ami otthonra is elvitte a nyugtalanságod?
-Nem akarom.
-Miért?
-Mert bolondnak néznél.-nézett ki az ablakon. Amikor megálltunk ő volt az első aki kiszált és az ajtóhoz igyekezett.

Alexandra

A lift felé siettem, onnan pedig felfele. Az ajtók nyíltak én pedig Cam asztalához siettem.
-Fáj, hogy nem veszel észre. Pedig elég feltűnő vagyok.-hallottam meg egy női hangot mögüllem, amitől teljesen elfehéredtem.
-Hogy lehetsz itt?
-Már miért ne lehetnék? Jajj édesem ugye nem gondoltad, hogy a boldogságot örökké tart?
-Mit akarsz tőlem?
-Tőled semmit. Viszont Camerontól...hm...majd meglátjuk, hogy a férjecském akkor is annyira fog szeretni, ha megtudja a jó hírt.-vigyorgott ördögien.
-Milyen jó hírt?
-Mit keresel itt?!-tombolt be hozzánk Cameron is.
-Korábban jöttem, mert van valami nagyon jó, amit eltudok mondani neked.
-Menj ki, Alexandra. Ezt majd lerendezem.-küldött el és mivel semmi kedvem nem volt a nő közelében lenni elmentem. Igazából csak egy emeletet mentem le, hogy vigyek Cameronnak vizet. Töltöttem is majd felsétáltam.
-Terhes vagyok!-csattant el egy mondat Diana szájából, amikor felértem. A poharat kiejtve a kezemből dermedtem le.

Cameron

-Alexandra én...-próbáltam megállítani, de elrohant.
-Hagyjad, mostmár úgyis hozzám tartozol.
-Hogy lehet gyereked, ha meddő vagy?
-Nem tudom és nem is érdekelt. Ha nem hiszel nekem, itt vannak a papírok. Orvos nem hazudhat.-nyomta a kezembe őket.
'Ne...ez nem lehet igaz!!!'

Alexandra

Zokogva rohanok a kis apartmanomhoz. Elérve azt, becsaptam az ajtómat és a falnak dőlve a földre csúsztam.

'Miért velem kell ennek történnie?! Miért ilyen szerencsétlen az életem!?'
Aztán eszembe jutott a "szerencsétlen élet"-ről az anyám meg az apám. Gyorsan felhívtam az apámat.
-Apu...
-Miért sírsz bogaram?
-Gyertek el onnan. Gyertek ide hozzám...kérlek.-az utolsó szót elhaló hangom préseltem ki magamból.
-Maradj ott, mindjárt ott leszünk.-mondta, mire én kinyomtam.
'Ez nem lehet igaz! Fel akarok ébredni. Ez csak egy rossz álom. Csak álom!' Zokogtam el magam a gondolataim üvöltésétől, ugyanis tudtam, hogy ez minden, csak nem álom.

Anyáék gyorsan megérkeztem.
-Apa...-öleltem meg szorosan a vállába fúrva a könny áztatta fejem.
-Mi történt?
-Cameron...a felesége terhes...-estem le a földre, elindult szökőkúttal a szememben.
-Hogy mi?-döbbent le az anyám.
-Megölöm.
-Ne! Nem akarom, hogy találkozz vele! Nem akarom látni és még hallani se róla semmit. Kérlek.-állítottam meg a heves természetű apámat.
-Itt maradunk veled.-szorított magához.

Cameron

Az egész kibaszott napom ideggel volt tele! Olyan sokkal, hogy a fejem majd kettéreped.
'Miért nem lehet ez egy álom!?'
Sajnos vagy nem sajnos az alkoholba folytottam a bánatom, a dühöm. Alexandra arca a fejemben ragadt. Szinte láttam, ahogyan megtörik.
'Miért jó Istenem!? Miért küldet őt nekem? Hogy megtörjem?! Csak bántottam!'

Este fele, full részegen elindultam haza autóval. Minden homályos volt, nem bírtam egyenesen tartani a kormányt.

Alexandra

Vacsorát készítve gondolkozni próbáltam, hogy mit tegyek. Nem jutottam semmire és még a tészta is elfogyott.
-Elmegyek a boltba.
-De sötét van.-jött elő, az aggodalmaskodó apuka.
-Csak 4 utcányira van. Sietek.-küldtem egy puszit és a kabátomat felkapva indultam az útnak. A 2.utcánál füstöt láttam, így utána néztem. Lehet, hogy csak grilleznek, habár az utca szélén nem a legjobb. Sétáltam az egyre nagyobb füstfelhő közelébe, amikor megláttam, hogy egy autó van felkenődve a villanyoszlopra.
'Uramisten!'
Szaladtam oda, hátha még megmenthető az illető vagy lehet, hogy már ott sincs. Benéztem az ajtó ablakán, de nem gondoltam volna, hogy őt látom meg.
-Ne, ne, ne, ne...csak te ne!-nyitottam ki az ajtót, kihúzva belőle. Óvatos voltam, mégis gyors, ugyanis a kocsija bezines, ami azt jelenti, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat. Ami meg is történt.
-Ébredj fel! Kérlek...Ne hagyj itt, nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy nem vagy életben! Mégha nem is vagyok veled. Kérlek Cameron...
-Í...Ízisze..em...
-Mindjárt itt a segítség.