Duplán boszorkány

Hívatlan Vendég

A barlang kapujában egy két és fél méteres férfi állt kócos göndör szakálla eltakarta az arcát. Ijedten pillantottunk fel.

–Ki maga? – kérdeztem kissé félve.
– Rudeus Hagrid a nevem és te bizonyára Sam vagy – közölte az óriás.
– Igen – mondtam. Nekem meg csak most esett le, hogy ő a levélben említett személy.

– Csomagolj össze pár óra múlva indulunk. Bocsáss meg amiért hamarabb jöttem, de Dumbledore megkért még valamire így augusztus 31-én dolgom lesz – mondta barátságosan, majd miután észre vette milyen fancsali képet vágok bátorítóan hozzátette: – Ne legyél már ilyen szomorú a Roxfort egy csodálatos hely és a halloween-i szünetben már láthatjátok egymást! – mosolygott – Ó az ott egy torta? Boldog szülinapot Sam! – majd vágyakozóan nézett a megmaradt sütire. Cary kapcsolt először és odaadta a szeletet.
Az óriás megköszönte és jóízűen elfogysztotta.

Mindent össze pakoltam elbúcsúzok Cole-tól és Cary-től. Azért intek a többieknek is bár tudom, hogy ők örülnek, hogy elmegyek. Szerintük miattam halt meg a nővérem sok évvel ezelőtt.

– Vigyázz magadra és majd találkozunk! – látszott a barátomon hiába próbálja elrejteni elveszettnek érzi magát nélkülem.

Cary is szorosan átölelet. Majd beszálltam Hagrid furcsa motorkerékpárjába. A kevés cuccomat pedig a lábamhoz tettem.
– Kapaszkodj, mert nagyon gyorsak leszünk! – tanácsolta az óriás. Nem nagyon figyeltem rá így induláskor majdnem kiestem.

Az út viszonylag gyorsan eltelt. Elég keveset beszélünk. Viszont ami meglepő három óra alatt eljutottunk Londonba. Most is a város utcáin vagyunk. Vagyis nem egészen, mert bementünk egy kocsmába asszem Foltozott Üst a neve és Hagrid azt mondta valami Tomnak, hogy vigye fel a cuccomat. Ezután pedig egy rózsaszín esernyővel megkopogtatta a falat. Egy átjáró nyílt egy látszólag ugyanolyan utcára mint az összes többi londoni vásárlóutca.
Viszont ahogy közelebbről mégnézem ugyanolyan köpenyes emberek mászkáltak mint azok akik a levelemet hozták.

– Először menjünk Olivanderhez! Ott veszünk neked pálcát és aztán keresünk talárt. Úgyérzem egy bagolyra is szükséged lesz – sorolta.
–Honnan lesz nekem erre pénzem?
– Az iskola fizeti a tanulásodat és minden szükséges holmit.
– Miért?
– Mert cserébe Hekaté elintéz nekünk pár dolgot... – mondta sejtelmesen.
– Pontosabban miket? – kérdeztem bár úgyis tudtam, hogy nem kapok választ.
– Az szigorúan titkos – válaszolt és lezártnak tekintette a témát.

Mivel Olivandernél nagyon sokan voltak ezért először vettünk valami köpönyeget asszem talárnak nevezik. Aztán kaptam egy gyönyörű fekete baglyot.

Az ajtó nyikorogva nyílt ki. Olivander úr fáradtan köszöntött minket:

– Gyertek nyugodtan! Á az ifjú Samanta Taylor! R. A. T. Lánya... – mondta és az utolsó szavakat félelemmel és undorral ejtette ki.
– Ne beszélj róla! – szólt rá szigorúan Hagrid.
–  Mármint kiről? – mert kezdett idegesíteni, hogy semmit sem értek.
– Jobb amíg nem tudod, hisz nem te tehetsz róla – mondta kissé barátságtalanul – Na pálcáért jöttünk Olivander nem csevegni! – morgott.
–Jól van. Nézzük csak – bár látni lehetett a feszültséget – Mondjuk nézd meg ezt! – nyújtott felém egy botot – Suhints vele!
Bizonytalanul megmozdítottam a botot, de nem történt semmi. Adott egy másik, most meg egy lámpát is össze törtem.
– Bo-bocsánat – dadogtam.

Még jó néhány sikertelen próbálkozás után elővett. Egy fekete pálcát.
– Mivan ha ez... – motyogta. A kezembe vettem és a szoba felragyogott.
– Ez a pálca Elizabeth Taylor-é volt.
– A halott nővéremé?
– Igen.
–Ő boszorkány volt?
–Éppen annyira mint te. És nem halt meg, csak ... Jajj már megint túlsokat mondtam.

Lisa életben lehet? Nem, az nem lehet a szemem láttára halt meg. Mégis mivan ha tényleg él, meg kell találnom!

Minden mást megvettünk és a nővérem pálcáját Olivander úr odadta mondván, engem illet.